A külföldön letelepedett magyarok közösségei sokszor talán nagy múltú egyesületekbe tömörülnek, és a tagok között akár már többgenerációs családokat is találunk. Bár a Wiener Neustadt és környékén élő magyarok Facebook-csoportja csak egy évtizede működik, de ezalatt bebizonyították, hogy az összetartozás érzése, a magyar gyökerek megtartása nem feltétlen kell, hogy nagy múltra tekintsen vissza.
Tíz éve hozta létre a Bécsújhelyen élő magyarok Facebook-csoportját egy ma már hetven éves nagymama. Ferter Éva jó példája annak, hogy idősebb korban is meg lehet tanulni, hogy miként boldoguljunk a számítógép és az internet világában, és ezzel akár jó ismerősöket, barátokat is találhatunk. Vannak, akik alig egy éve élnek a környéken, és olyanok is, akik akár már fél életüket itt élték le. Mivel az elmúlt években minden közösségnek alkalmazkodnia kellett a vírus miatt kialakult helyzethez, így nem a megszokott rendben tartották a találkozókat a Bécsújhelyen (Wiener Neustadtban) élő magyarok sem. Emiatt arra sem volt még lehetőség, hogy a január végén tíz éve létrehozott magyar közösségi csoport tagjai találkozzanak és ünnepeljenek. A jubileumi eseményt így tavaszra halasztották, abban a reményben, hogy akkor már lesz lehetőség arra, hogy korlátok nélkül emlékezzenek vissza az elmúlt egy évtizedre. Ferter Éva, a „Wiener Neustadt, és környékén élő magyarok” Facebook-csoport megálmodója azok táborát erősíti, akik bár már a nyugdíjas korosztályhoz tartoznak, de ettől még jól elboldogulnak a számítógép-használatban és a világhálón. Ez napjainkban nemcsak megkönnyíti az életet, de külföldön élő magyarként arra is lehetőséget ad, hogy kapcsolatot tartsunk a családdal, barátokkal, vagy akár egy közösség tagjai lehessünk.

Éva már 1983 óta él Ausztriában, és bár boldog nagymama, mégiscsak egyedül él, amióta elveszítette a férjét. Mindig tartotta a kapcsolatot a városban élő magyarokkal, hisz több évtizedes hagyománya van annak, hogy Bécsújhelyen magyar miséket tartanak, ahol a katolikus magyar ajkú hívek havonta egyszer találkozhatnak – a magyar nyelvű miséket minden hónap utolsó vasárnapján Simon Ferenc érseki tanácsos, esperes-plébános tartja Bécsújhelyen, aki immár 17 esztendeje jár a helyi hívekhez magyar nyelven misét tartani. Amennyiben a körülmények engedik, a vasárnap esti szentmisét követően baráti találkozásra, és úgynevezett szeretetvacsorára is sor kerül. Itt a településen és a környéken élő magyarok – akár olyanok, akik már hosszú évtizedekkel ezelőtt telepedtek le és az anyaországon kívül Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról vagy a Vajdaságból érkeztek, de akár olyanok is, akik csak néhány éve döntöttek amellett, hogy új otthont és megélhetési lehetőséget keresnek Ausztriában – lehetőséget kapnak arra, hogy a hitük gyakorlása mellett, egy egymást segítő és támogató közösség tagjaivá váljanak. A találkozók egyik felelőse dr.Csernay Jenő örökös tiszteletbeli egyházközségi képviselő, a térség magyarságának megbecsült tagja. A Bécsújhelyen élő magyar hívekhez – épp úgy, ahogy a Bécsben élőkhöz – 2015 óta rendszeresen ellátogatott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Böjte Csaba is, és az évek során a Dómban megtartott magyar nyelvű misékre nem csak a városból és annak környékéről, de a Burgenlandban élő magyarok is ellátogattak. Mint ismert, a Bécsi Főegyházmegye Magyar Közössége már hosszú évek óta kapcsolatban van Böjte Csabával, és rendszeresen gyűjtenek is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára. Ennek az ötletgazdája szintén Simon Ferenc érseki tanácsos volt, aki a mai napig fontos szerepet vállal a látogatások megszervezésében.

Azonban a hétköznapokban talán épp oly fontos, hogy legyen egy olyan közösség, ahol a mindennapi életben felmerülő problémákra hasznos tanácsokat kapjunk, és egymásnak tippeket és ötleteket adjunk. Ezenkívül kikapcsolódást szolgáló programokat szerveznek a magyar közösség tagjainak, akik sokszor hátrahagyták a barátokat, a családtagjaikat, és egyedül kezdtek új életet. Valójában a Ferter Éva által létrehozott Facebook-csoport is ezt a hiányt pótolhatja, és a mára már mintegy két és félezer tag soraiban akadnak ügyes kezű szakemberek, tapasztalattal rendelkező helyiek, akik egymást segítve osztják meg a kapcsolataikat, vagy hozzáértésüket egymással. Kiigazodni akár a munkakeresésben, vagy egy otthon megtalálásában, a hivatali ügyek intézésében sokszor nem egyszerű, azonban a csoportban mindig van olyan, aki segítő szándékkal fordul az újakhoz. Ez a csoport vezetőjének és adminisztrátorának is fontos célja volt, és a mai napig ügyel arra, hogy a tagok türelmesek és segítőkészek legyenek egymással.

Természetesen nem maradhattak el az évek alatt a személyes találkozók sem, legyen szó egy adventi vásár közös megtekintéséről, vagy egy, nyári, hűsítő fagylaltozásról a belvárosban található, szintén magyar tulajdonban lévő fagyizó teraszán. De a korábbi években sokszor találkozhatott a vidám társaság az „Énekes pincérként” ismert Martin Stefan által üzemeltett kis fogadóban is, ahol ilyenkor nem hiányozhattak a magyar ételek sem, és persze István – a nevéhez hűen – magyar zenét is szolgáltatott a vendégeinek.

Arra is volt számos alkalom, hogy a közösség egy tagjának, Horváth Melinda amatőr festőművésznek a kiállításaira látogassanak el együtt. A Székelyudvarhelyen született festő már több, mint harminc éve él családjával Bécsújhelyen, aki bár gyermekként művészeti iskolában tanult szülőhazájában, de végül a festés csak a hobbija lett. Családanyaként már Ausztriában folytatta a tanulást, és az elmúlt évtizedekben nem csak Bécsújhelyen és a környező településeken, de Magyarországon és Erdélyben is számos kiállításon lehetett látni alkotásait. Jelenleg éppen Bécsújhelyen a Physicalische Institut falai között láthatóak egy tárlaton a képei.
A Facebook-közösség tagjai rendkívül sokrétűek, a különböző korosztály és változatos érdeklődési kör alapján is. Ezen okból aztán az elmúlt években létrejött a többi között a „Moccanj Wiener Neustadt” csoport is Boda-Kiss Renáta vezetésével, aki régóta tervezte, hogy sportolási lehetőséget biztosít azok számára, akik hozzá hasonlóan mozogni, sportolni szeretnének, és motiválni szeretne másokat, hogy csatlakozzanak az online közösséghez. Ő maga is rendszeresen tart úgynevezett „Hiit” edzéseket, de van lehetőség gimnasztikára, pilates-re vagy gerinctornára is csatlakozni, vagy épp felkészülni közösen egy futóversenyre, vagy megtalálni a társakat a focizáshoz. Bárki, aki a környéken sportolást szervez/rendez, vagy valamilyen órát tart, annak lehetőséget nyújt ez a csoport, hogy megtalálja hozzá a társakat, vagy épp az edzőt. A jóga, baba-mama tánc, zumba, hiit edzés, mellett most pilates órákat, illetve szülés utáni regeneráló tornát is szerveznek. Szívesen várják azokat is, akik tenisz/squash, esetleg futó/görkorizó partnert keresnek. Boda-Kiss Renáta úgy látja, hogy van igény a csoportos mozgásformákra, a közös élményekre, és reméli, hogy bővülni fog a paletta, és szép lassan minden moccanni vágyó talál magának megfelelő sportolási lehetőséget a környéken.

Idén már hét éve annak is, hogy megalakult egy az itt élő anyukák összefogását szolgál Facebook-közösség is Zalibera Viktória vezetésével. A több, mint kétszáz családot számláló csoport jelenleg ugyan inkább online tanácsadással foglalkozik, de a korábbi időszakban rendszeresen szerveztek találkozókat és baba-mama programokat. Minden évben megtartották a húsvét, halloween, télapó, farsang alkalmából a családok számára a játékos, kreatív, ünnepi eseményeket is. A tagok a leendő anyukákat, apukákat tanácsokkal látják el, és segítséget is nyújtanak egymásnak. Minden külföldön élő család számára kihívást jelent a gyermekek számára a megfelelő oktatási intézmény megtalálása – ebben is támogatják egymást, saját, személyes tapasztalatukkal, amely a még ismeretlen közegben nagy segítséget jelent.
Bár a világ számos részén élő magyarok körében elterjedt az a negatív vélemény, hogy az emberek nem segítik, sőt talán épp, hogy kihasználják egymást, jó látni egy olyan közösséget, amely rácáfol erre a sztereotípiára. A Bécsújhelyen élő magyarok csoportjai is ehhez, a követendő példához tartoznak, ugyanis befogadóak, segítőkészek az újonnan érkezőkkel szemben is.
Lukács Krisztina írása