Magyar nyelv és kultúra, ahogy Bécsben látják

„Persze” – válaszolják nevetve a Bécsi Egyetem Finnugor Tanszékének munkatársai, amikor megkérdezzük tőlük, Bécsben még finnugor nyelvnek számít-e a magyar. A viccet félretéve, a tanszék magyarral foglalkozó munkatársai élvezik, hogy kívülről tekinthetnek a magyar nyelvre és kultúrára, és olyan témákkal is foglalkozhatnak, mint a többnyelvűség és a multikulturalizmus, amire Burgenland kapcsán remek lehetőségük is nyílik. A tanszék oktatóival beszélgettünk.

Ha már a nyelvcsaládot említettük, Johanna Laakso, a tanszék magyarul kiválóan beszélő finn nyelvészprofesszora úgy látja, két fő oka van annak, hogy Magyarországon sok önjelölt nyelvész időről időre megkérdőjelezi a finnugor nyelvrokonságot. Egyrészt az iskolában nem vagy alig hallunk a történeti összehasonlító nyelvtudomány alapjairól és módszertanáról, amely nem felszíni hasonlóságokat keres a nyelvek között, hanem szisztematikus hangtani és egyéb különbségeket az alapszókincsükben (például számok, testrészek megnevezése). Másrészt sokaknak nem világos az sem, hogy a nyelvrokonság csupán annyit jelent, hogy bizonyos nyelvek egy közös ősre vezethetők vissza, és ezt nem lehet egy az egyben a rokon nyelveket beszélő népekre is vonatkoztatni. A magyar nyelv tehát nem egyenlő a magyar néppel.

Johanna a magyar kultúrában és közéletben is jól kiismeri magát. Finn barátai kérésére kezdett blogot vezetni közép-európai tapasztalatairól, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a magyarországi fejlemények. Ezeket, történelmi távlatokba helyezve, a veszélyeztetett önképpel párosuló nemzeti büszkeségként jellemzi. Bár 2000 óta Bécsben él, még mindig tudja kívülről szemlélni a régiót. Úgy látja, alapvető különbséget jelent az északi országokhoz képest a feudalizmus máig érződő hatása ezekben a társadalmakban: nem árt tudni, kinek mi a titulusa, és ki kinek a protezsáltja, ha boldogulni akarunk.

Hozzá hasonlóan a munkatársak közül többen is kihangsúlyozzák a külső nézőpont fontosságát, azaz, hogy Bécsből kívülről tudnak ránézni a magyar nyelvre, irodalomra és kultúrára, és szélesebb kontextusba is tudják helyezni mindazt, amit Magyarországon nemzeti tudományként művelnek. Azt is kiemelik, hogy Bécsben nem függenek az aktuális magyarországi kultúrpolitikától, aminek a finanszírozás és már-már a tudományosság szempontjából is egyre nagyobb jelentősége van.

A bécsi Finnugor Tanszék egyébként az egyetlen Ausztriában, ahol Hungarológiát, azaz magyarságtudományt lehet tanulni bachelor és master szinten, ezen kívül doktori fokozatot és magyartanári diplomát is lehet szerezni. Csire Márta 20 éve oktat magyar nyelvet a hallgatóknak, az első két évben heti hat, harmadévben heti négy órában. Elmondása szerint nagyon eltérő magyartudással érkeznek a tanszékre a diákok, hiszen vannak köztük magyar származású burgenlandiak, akik lehet, hogy a nagyszüleiktől megtanultak valamennyire magyarul, de helyesen írni nem mindig tudnak, akadnak magyarországiak, erdélyiek és vajdaságiak is, és olyan osztrákok is, akik csak az egyetemen kezdik a magyartanulást. Márta megpróbál a nehézségekből esélyt kovácsolni: az erősebb tudással érkezőket forrásként használja a majdnem nulla tudással érkezőknek, a hallgatók sokszínűségére építve pedig az interkulturális kompetenciájukat fejleszti. És hogy miért kezd el egy osztrák magyarul tanulni? Márta úgy látja, hogy míg Magyarország EU-s csatlakozása után sokakat a karrierlehetőségek vezéreltek, mára már a személyes szempontok kerültek előtérbe: szeretnék megtanulni magyar barátaik vagy partnerük nyelvét.

Márta általában nagyon pozitív visszajelzéseket kap, hiszen a hallgatók nagy része három év alatt eljut arra a szintre magyarból, hogy akár eredetiben is olvasson szépirodalmat. Pesti Brigitta eredetileg a 17. és 18. századi magyar irodalommal foglalkozott, de Bécsben főleg átfogó irodalmi kurzusokat tart. Mivel még a magyarul jól tudó hallgatóknak is nehéz régi szövegeket olvasni, és ezek közül soknak jó német fordítása sincsen, úgy döntött, nem az időrendet követi, hanem izgalmas témák köré szervezi a kurzusait, amelyeken a kortárs és a modern művek mellé be lehet csempészni egy-két régebbi szöveget is. Ilyen téma volt például a trauma irodalmi feldolgozása, ahol többek között Kertész Imre „Sorstalanság” című regénye volt terítéken, az ellenségképek változása (törökök, Habsburgok, oroszok), vagy a női irodalom. A magyar kultúrát filmek és színdarabok vetítésével igyekszik közelebb hozni a hallgatókhoz, gyakran hív meg kortárs szerzőket, a barokk korszak tárgyalásakor pedig Bécs magyar kötődésű építészeti emlékhelyeit járta körbe a diákjaival.

Brigittához hasonlóan Kókai Károlynál, (kultúrtörténesz – a tanszék habilitált docense, aki egy jó évtizede tanít a tanszéken), is előkerül a női irodalom: diákjai kérésére ebben a félévben a magyar női irodalom és a feminizmus különböző szakaszainak összefüggéseiről tart szemináriumot, amelyen például Galgóczy Erzsébet vagy Szabó Magda műveit és a regényeikben megjelenő nőképet vizsgálják meg, de Weöres Sándor és Esterházy Péter női álnéven írt könyveiről és azok fogadtatásáról is szót ejtenek. Károly eredetileg avantgárdkutatással foglalkozott, de azóta főleg a német nyelvterületre emigrált, vagy már ott született magyar írók munkásságát kutatja. Ide tartozik például a fordítóként is kiváló Terézia Mora, Melinda Nadj Abonyi, Sebestyén György, Agota Kristof vagy Bánk Zsuzsa. A szerzők lehetnek világnézetükben, motivációikban nagyon különbözőek, de a határátlépés, az integráció kihívásai és az esetleges nyelvváltás mégis összekapcsolja őket.

A finnugor nyelvek többségének sajátossága a kisebbségi lét, ez alól csak a finn, az észt és a magyar képez kivételt, ugyanis ezt a hármat államnyelvként is beszélik egy országban. A finnugor nyelvekkel foglalkozó kutatásoknak ezért magától értetődően a részét képezik az olyan témák, mint a nyelvpolitika, a többnyelvűség és a multikulturalizmus, amelybe a bécsi Finnugor Tanszék munkatársai is bekapcsolódnak. Korábbi, ELDIA nevű nemzetközi projektjében Johanna és kollégái az európai finnugor kisebbségi nyelvek helyzetét vizsgálta a Norvégiában beszélt észak-számitól a svédországi finnen át az ausztriai és szlovéniai magyarig. Ami az ausztriai magyart illeti, főként a burgenlandi nyelvjárás áll a tanszék jelenlegi kutatásainak homlokterében. Burgenland létrejöttének századik évfordulója alkalmából Kókai Károly például egy egész kurzust szentelt a tartomány irodalmának, amelyen osztrák és nyugat-magyarországi írók burgenlandi témájú könyveit vizsgálta.

Szintén a burgenlandi magyarra koncentrál Erika Erlinghagen tanszékvezető és Vincze Ferenc, akik új, interdiszciplináris projektjükben azt szeretnék vizsgálni, hogyan jelenik meg a többnyelvűség a Burgenlanddal foglalkozó irodalmi művekben. Ferenc Romániában született, így a román-magyar-német nyelvhármas kapcsán már korábban is találkozott az irodalmi többnyelvűség problematikájával, tapasztalatait pedig a burgenlandi kontextusra is tudja vonatkoztatni. Belesző-e az író román szavakat a magyar vagy a német szövegbe? Ha igen, azokat lefordítja-e, például lábjegyzet formájában, vagy a szövegben oldja fel közvetettebb módon a fordítást? Vagy csak látensen derül ki a szövegből, hogy két szereplő most éppen egy másik nyelven beszél? Melyiken? Megfigyelése szerint például az erdélyi témájú magyar könyvekben a román sokáig a hatalom nyelve volt, azaz csak a rendőrök, a határőrök és a belbiztonsági tisztek beszéltek románul. Visszatérve Ausztriára, Erika úgy látja, hogy az irodalmi többnyelvűség vizsgálata akár a társadalomtudományok számára is tartogathat tanulságokat. A német nyelvű, burgenlandi témájú populáris irodalomban, például a krimikben gyakorta a szakácssegédek és feketén dolgozók beszélnek magyarul, és többnyire káromkodnak, vagy ha véletlenül egy nemesi család beszél magyarul, akkor róluk kiderül, hogy korruptak és ők voltak a gyilkosok a történetben, amiből a magyar nyelv presztízsére és a beszélőkről alkotott képre is lehet következtetni.

A projektben a tanszéken dolgozó nyelvészek, Johannán kívül Jeremy Bradley és Christian Pischlöger is részt vesznek. Christian, aki eddig főleg az oroszországi finnugor nyelvekkel, például az udmurttal foglalkozott, már a projekt kezdetén érdekes, eddig nem feltérképezett kölcsönhatásokat vél felfedezni a burgenlandi horvát, a magyar és a német között, amelyek már túlmutatnak a nyilvánvaló szókölcsönzéseken.

Erika és Christian ebben a félévben egy előadássorozat keretében szeretné megismertetni a burgenlandi népcsoportokat a hallgatókkal, amelyre vendégelőadókat hívnak. Látogatásunkkor éppen a Rólunk főszerkesztője, Hausmann-Farkas Elizabeth beszélt a burgenlandi magyar nyelvről és kultúráról, míg Tina Nardai a romákat, Konstantin Vlasich a horvátokat, és Ursula Mindler-Steiner a burgenlandi zsidóságot mutatta be.

Elizabeth Hausmann-Farkas és Erika Erlinghagen is hangsúlyozza, hogy a második generációs burgenlandi magyar beszélők, akik már Ausztriában jártak iskolába, gyakorta nem mernek magyarul megszólalni, mivel félnek, hogy megszólják őket a „tökéletes magyartól” eltérő nyelvjárásuk vagy nyelvhasználatuk miatt. Nyelvészeti szempontból természetesen minden nyelvjárás egyenértékűnek számít, és, ahogy Johanna Laakso fogalmaz, ideje lenne elfogadni, hogy a magyar is egy úgynevezett pluricentrikus nyelv, amelynek több helyi változata is létezik, a beszélőknek pedig kritikus megjegyzések helyett elismerésre és biztatásra lenne szükségük. A burgenlandi magyar megmaradása szempontjából kulcsfontosságúak a magyar vagy kétnyelvű kiadványok, és az irodalmi alkotások, amelyekre szép példákat mutat be Elizabeth előadásában.

A bécsi Finnugor Tanszék, bár kicsinek számít, kínálatában bármely nagy szakkal felvenné a versenyt, főleg ha a nemzetközi beágyazottságát és az ösztöndíjprogramjait is számításba vesszük. Diákjaik többek között Párizsba, Berlinbe, Helsinkibe, Tallinnba, Tartuba, Budapestre, Pécsre, vagy akár Újvidékre mehetnek nyelvtanfolyamra vagy vendégfélévre, és tavaly nyáron Bécsben rendezték többszáz résztvevővel a legnagyobb Nemzetközi Finnugor Kongresszust is. A tanszék jövőre ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Lesz mire büszkének lenniük.

Kiemelt kép: Vincze Ferenc és Erika Erlinghagen