Burgenland 100 éves tartomány Ausztriában, viszont ahhoz, hogy valóban megismerjük, érdemes 100 évnél korábbra is visszanyúlni. Nyelvi, kulturális és etnikai sokszínűség jellemzi ezt a régiót, amiről meglepően keveset tudunk. Miért tanított a Felsőőri Református Iskola 1938-ig magyar tanrend szerint? Miért nehéz burgenlandi irodalomtörténetet írni? Miért lenne jobb kisebbségi nyelvek helyett egy modern többnyelvűséget támogatni? Egy új tanulmánykötet többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ.
A lehetetlenre vállalkozott 2021-ben Seidler Andrea (a Bécsi Egyetem nyugalmazott professzora és az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke), Deák Ernő (nyugalmazott történész), Kókai Károly és Csire Márta (mindketten a Bécsi Egyetem munkatársai): Burgenland 100 éves fennállásának alkalmából az őshonos magyar közösség történetét vették górcső alá, vegyítve több tudományág módszertanát és szempontrendszerét. Elsőként 2023 decemberében egy konferenciát szerveztek Felsőőrött a Bécsi Egyetem és az Ausztriai Magyar Kutatóintézet (ÖIUS) együttműködésében, majd az ott elhangzott előadásokból egy német és angol nyelven írt tanulmánykötet is született.
De miért is olyan nehéz a 100 éves Burgenland tartományról, és benne a magyarok történetéről beszélni? A régiót máig sokan úgy írják le, mint „Nyugat-Európa keleti széle” és egyúttal „Kelet-Európa nyugati széle”. Az állandó változások és átmenetiség máig meghatározza ezt a tartományt, amely mind etnikailag, mind nyelvileg mindig is egy sokszínű régió volt, ezért a ma megfigyelhető társadalmi folyamatok felgöngyölítéséhez érdemes 1921-nél korábbra is visszamenni az időben. A Magyar Királyság nyugati részén már a korábbi századokban is jelentős német ajkú lakosság élt, közöttük kis szigeteket jelentettek a magyar nyelvű közösségek, amelyek tehát nem 1921 után kezdtek elkülönülni a magyar nyelvű lakosságtól. A mai Burgenland területének Ausztriához csatolása azonban azzal járt, hogy a magyarok kisebbségi helyzetbe kerültek. Ráadásul a terület városi központjai (Sopron, Magyaróvár, Szombathely, Vasvár) Magyarországon maradtak, az újonnan létrejövő osztrák tartomány ezért alapvetően rurális szerkezetű maradt, amelyet az ott élő nemesi családok (az Esterházyak, Batthyányak, Nádasdyak, Erdődyek) birtokai határoztak meg. A többnyire református vallású őri magyarságot a nyelv mellett a felekezeti hovatartozás is elválasztotta a katolikus osztrákoktól, ám a vegyes házasságok és a rekatolizáció következtében ez az elkülönülés egyre kevésbé volt jelentős.
Csire Márta a Felsőőri Református Iskola történetét vizsgálta 1921-től 1938-ig. Az iskola ugyan átkerült a magyar iskolarendszerből az osztrákba, de a háborút követő válságos időszakban nem voltak meg az anyagi feltételei a felekezeti iskolák átszervezésének, így az iskola 1938-ig magyar oktatási nyelvű maradt, és az oktatás továbbra is magyar tanrend szerint folyt. A felekezeti iskolák beszüntetését aztán a nácik rendelték el az Anschluss után, ami egyúttal a magyar nyelvű oktatás végét is jelentette.
A már említett átmenet jelenik meg Terézia Mora Alle Tage című könyvében. A Sopronban született, német-magyar kétnyelvű családban felnőtt írónő regénye az első világháborút követő időszakban játszódik, amikor az új határok még bizonytalanok voltak. A főhős, az árulkodó nevű Abel Nema folyamatosan nyelvi, kulturális és szociális határokat lép át, identitása ennek megfelelően folyamatosan változóban van. A regényt, és a benne megjelenő liminalitást, azaz határok közötti átmeneti állapotokat Wolfgang Müller-Funk elemzi tanulmányában.
A régió más irodalmi művekben is megjelenik. A huszadik századi osztrák történelem egyik sötét, és sokáig kevéssé tematizált fejezete az 1945 márciusában elkövetett rohonci mészárlás, amelynek során 180 magyar zsidó munkaszolgálatost öltek meg és temettek egy máig feltáratlan tömegsírba. Ezáltal Rohonc a kollektív hallgatás jelképévé vált. A történteket több műben is feldolgozták: például Elfriede Jelinek Rechnitz „Der Würgeengel” című színdarabjában, Eduard Erne és Margareta Heinrich Totschweigen című filmjében, Peter Wagner „März. Der 24. – das Massaker von Rechnitz” című darabjában, vagy az utóbbi években Eva Menasse Dunkelblum című regényében. A mészárlás irodalmi feldolgozásait Wynfrid Kriegleder elemzi tanulmányában.
Bár az előző példák is azt mutatják, hogy burgenlandi témák megjelennek az osztrák irodalomban, máig nehéz burgenlandi irodalomról beszélni, vagy megírni a burgenlandi irodalom történetét. Kókai Károly három alapvető problémáról számol be: az irodalomtörténetek a burgenlandi irodalmat nem a Heimatliteratur-Antiheimatliteratur (kb. tájirodalom és anti-tájirodalom, utóbbi a hagyományos, idealizált, idillikus falusi életet bemutató Heimatliteratur-ral szemben a vidék sötét, elmaradott, fojtogató és kegyetlen valóságát ábrázolja) keretben tárgyalják, általában csak a német nyelvű irodalommal foglalkoznak, és arról az időszakról is megpróbálnak burgenlandi történetet írni, amikor a tartomány még nem is létezett.
Az irodalmi, társadalom- és kultúrtörténeti témák mellett Burgenland nyelvi térképe is szóba kerül a tanulmánykötetben. Johanna Laakso a burgenlandi kisebbségi nyelvek tárgyalásakor felhívja a figyelmet arra, hogy a tartományban őshonos kisebbségek, a horvát, a magyar és a roma közösség beszélői egytől egyig többnyelvűek, és bár a kisebbségi nyelv használatát a Népcsoporttörvény garantálja, sokkal inkább a többnyelvűség ésszerű támogatására lenne szükség. Christian Pischlöger tanulmányából pedig az is kiderül, hogy Burgenland mai területe sokáig ortodox zsidó központnak számított a Magyar Királyságban, ahol Eisenstadtban, Mattersburgban és Deutschkreuzban jelentős iskolák (jesivák) működtek. A jiddisnek még egy speciális burgenlandi változata is létezett, amelynek ismeretét a beszélők általában tagadták, és a mindennapi életben a magyart vagy a németet használták.
Csire Márta elmondása szerint Burgenland 100 éves története máig tele van fehér foltokkal, a további kutatásokkal több hasonló kötetet lehetne megtölteni.
Fotók: Gazdik Anna
Akár ez is tetszhet
