A folklór csodálatos világa elevenedett meg a Boglya Népzenei Együttes workshopján, ahol az autentikus népzene és a néptáncok kapták a főszerepet. A tiroli Muttersben két napon át a csíki, széki, vagy éppen somogyi népzenék örömteli ritmusai hozták össze a résztvevő közösséget. Az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesület szervezte a programot, a cél a magyar néphagyományok átadása és a közösségi élmény megteremtése volt.
Az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesület és a Boglya Népzenei Együttes évek óta szorosan együttműködik a népzeneoktatás terén. A február 8-án és 9-én szervezett workshop részeként táncházat is tartottak a muttersi községi teremben, amely lehetőséget nyújtott a résztvevők számára a néptánc mélyebb megismerésére és gyakorlására is. A workshoppal párhuzamosan zajlott az első Ausztriai Diaszpóra Iskolatábor, ami további lehetőséget biztosított arra, hogy a tábor résztvevői is elsajátítsanak alaplépéseket és élvezhessék a magyar népzenét. A népzenészek – úgynevezett – hangszersimogatót szerveztek a kisdiákok számára, hogy közelebbről is megtapasztalhassák a népzenében használt hangszerek világát. “Az ilyen jellegű rendezvények nagy jelentőséggel bírnak, hiszen erősítik a kulturális hagyományok életben tartását, gazdagítják a közösségi élményt és erősítik a kulturális identitást.“- vallja az Boglya együttes vezetője Földesi János, aki évtizedek óta foglalkozik népzenével.
“Több mint 40 év tapasztalatát szeretném átadni mindazoknak, akik érdeklődnek a magyar népzene iránt.”
Földesi, aki a burgenlandi magyarság körében kezdte gyűjtéseit a kilencvenes években, hangsúlyozta, hogy a Boglya Együttes célja alapításuktól kezdve, a magyar népzene hagyományhű átadása és az autentikus népzene megszerettetése. Szerinte ehhez a fiatalokon keresztül vezet a legrövidebb út.

A workshopra sokan érkeztek, hogy tanuljanak és hallgassák a zenészeket. Földesi János kiemelte, hogy Burgenlandban már kinevelték az utánpótlást, most pedig Tirol az újabb állomás. Külön kiemelte annak fontosságát is, hogy rendezvényükkel egyidejűleg, egy iskolatábor is fut, ami remek alkalmat teremtett arra, hogy a legkisebbek is bekapcsolódhassanak a programokba és új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva térhessenek haza. “A magyar népzene nem csak a múltunk kincse, hanem a jövőnk kulcsa is. Ezen keresztül a fiatal generáció nemcsak megtanulja a hagyományokat, hanem újra is alkotja azokat.” – foglalt össze a muzsikus.
Az együttes tagjai nem csupán tehetséges zenészek, hanem lelkes mentorok is, elkötelezettek a fiatal tehetségek felkutatása és képzése iránt. Kiemelt figyelmet fordítanak a hagyományos népi hangszeres muzsikálás elsajátítására, mint a hegedű, a brácsa vagy éppen a cimbalom. A Boglya Népzenei Együttes már számos alkalommal szervezett táncházakat, zenei workshopokat és gyerektáborokat, amelyek mind hozzájárultak a résztvevők népzene iránti elköteleződéséhez és lelkesedéséhez. Egy dolog azonban állandó célként lebeg a muzsikusok szeme előtt: hogy Burgenland térségéhez hasonlóan Tirolban is minél több népzenész legyen, akik továbbviszik és fenntartják a hagyományt.

Ifj. Földesi János, a Boglya Népzenei Együttes nagybőgőse szerint nem konkurenciát, hanem közönséget nevelnek, így szavatolva a népi kultúra szeretetét a diaszpóra tagjai között.
“Hatalmas ereje van ezeknek a hangszeres kíséretű nóta muzsikálásoknak. Lehengerlő.” – fejtette ki.
Ez a misszió nem csupán az azonnali zenei örömet és közösségi élményt nyújtja, hanem az ilyen eseményeken a fiatalok megszeretik a népzenét, így biztosítva a hagyomány folytonosságát és jövőjét.

A Boglya Népzenei Együttes egy rendkívül fontos szereplője a magyar népzenei mozgalomnak. Nem csupán a magyar zenekultúra ékkövei közé tartoznak, hanem elkötelezettek a fiatal tehetségek utánpótlás-nevelésében is. Bár sok helyen jártak, gyűjtöttek és tartottak workshopokat már a világban, az Innsbruckhoz közeli Muttersben első alkalommal dolgozhattak együtt az érdeklődőkkel, és mutakozhattak be a tábor diákjainak. Remélhetőleg ez az alkalom nem az utolsó volt és jönnek még a népzenészek. Mindenestre ez a workshop új kapukat nyitott meg az együttes és a közösség számára egyaránt.
Fotók, szöveg, videó: Orsós Róbert