Tanárnak született – Interjú Mentsik Szilviával

“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)

Mentsik Szilvia a bécsi magyarság talán egyik legmeghatározóbb aktív szereplője. Kedves és közvetlen természetének, kitartásának, és – saját bevallása szerint – szerencséjének, illetve a pedagógia iránti elkötelezettségének köszönhetően létrehozhatta az ausztriai magyarság egyik legnagyobb délutáni iskolarendszerben működő intézményét. Az AMAPED rendszeresen 300 fölötti diáklétszámmal segíti a Bécsben és környékén élő fiatalok magyar nyelvtanulását. Emellett sikeresen vezeti az ausztriai magyar szervezetek meghatározó ernyőszervezetét, a Kerekasztalt, de közben fesztivált szervez és tankönyvet jelentet meg. Bár több évtizede elhagyta Magyarországot, a Balatontól sosem tudott megválni. Beszélgetésünk ideje alatt is épp a magyar tenger mellett töltötte szabadságát.

Rólunk: A véletlen hozta úgy, hogy a tanári pályát választottad vagy ez egy tudatos döntés volt?

Mentsik Szilvia: Azt hiszem soha életemben nem akartam más lenni, mint tanár. Kisiskolás koromból származik az első élményem, amire vissza tudok emlékezni: első osztályban, amikor hazamentem az suliból, akkor a nagypapám által készített maci iskolával újra játszottam az órákat. Később tanítóként és népművelőként végeztem a főiskolán. Nagy tanítóhiány volt abban az időben, így a főiskola mellett végig tanítottam, az utolsó évben osztálytanítóként is dolgoztam Budapesten a József Attila lakótelepen. Az élet úgy hozta, hogy az első osztályomban nagyon sok görög  tanuló volt, mert abban az időben nagyon sok  görög menekült érkezett Magyarországra. Különleges feladatot jelentett az oktatásuk. Budapesten, a Ferencvárosban nőttem föl, ahol nagyon sok cigányzenész osztálytársam volt, akikre a mai napig nagyon büszke vagyok. A későbbi életem során sokat merítettem a tapasztaltakból, így nem volt idegen a kisebbségi lét, amibe az élet sodort később itt Ausztriában. Innen fakad az ausztriai magyarságért való tenni akarás.

Rólunk: Pályakezdő népművelő és pedagógusként nem lehettél könnyű helyzetben Bécsben. Hogyan tudtál egy idegen közegben megmaradni pedagógusnak?

Mentsik Szilvia: 1991-ben, a második fiam megszületése után a férjem kapott egy ausztriai  felkérést. Egy évre terveztük a bécsi tartózkodásunkat, de a sors másként akarta. Már több mint 30 éve élek a családommal Bécsben. Nyelvtudásom akkor egy magyarországi pár hetes gyorstalpaló német tanfolyamon szerzett ismeret volt, ami arra volt jó, hogy szépen megtanultam köszönni, amitől mindenki azt gondolta, hogy tudok németül. Számomra nagyon fontos a kommunikáció, a beszéd és a nyelv, úgyhogy ez az időszak nagyon nehéz volt. Az első években gyesen voltam és közben egyre több magántanítványom adódott, főként magyar származású osztrákok, akiket magyarra Közben Gergő fiam iskolás lett, mivel nagyon fontosnak tartottam a magyar nyelvet, ezért első osztályos korától vittem őt a Collegium Hungaricumban működő Bécsi Magyar Iskolaegyesülthez magyarórákra. A kolléganő, aki Gergőt tanította visszaköltözött Magyarországra és megkérdezték, hogy nincs-e kedvem átvenni azt az osztályt. Természetesen örömmel elvállaltam. Ìgy kerültem kapcsolatba a bécsi magyar szervezetekkel, majd dolgozni kezdtem a Központi Szövetség Bécsi Magyar Iskolájában.

Emellett indult egy EU-s projekt a bécsi oktatási hivatal Europa Irodájában, melynek a célja a szomszédos nyelvek ( cseh, szlovák és magyar) bécsi iskolarendszerbe való beépítése volt. Ennek a projektnek voltam a koordinátora. 22 kollégával, anyanyelvi tanárokkal dolgoztam együtt. A projekt sajnos véget ért, azóta  három iskolában dolgozom tovább magyartanárként.

Rólunk: Mindeközben megalapítottad az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületét, és ezzel bővítetted a délutáni iskolarendszer szerint működő magyar oktatás intézményi palettáját Bécsben. Hogyan jött létre az AMAPED?

Mentsik Szilvia: Az AMAPED 2004-ben alakult. Magyar nyelvvel és finnugrisztikával foglalkozó szervezetként indult. 2011-ben a Schwedenplatz-on ugyanabban az épületben béreltünk ki egy helyiséget, ahol a Bécsi Magyar Iskola is működött azzal a szándékkal, hogy az egyre növekvő tanulói létszám adta helyzetet segítsük megoldani. Korábban kéthetente a cserkészet mellett tartottunk magyarórákat óvodásoknak és kisiskolásoknak. Ebben az időben heti rendszerességgel 150 tanulóval dolgoztunk, azonban kiderült, hogy nem sikerül a Központi Szövetséggel megállapodást kötni, így önállóan kellett folytatnunk a munkát. Elég hamar kiderült, hogy iskolánk messze kinőtte azokat a kereteket, amiket a Schwedenplatz-i helyszín nyújtani tudott. A Generali, akitől a korábbi termeket béreltük, felajánlotta a Mariahilfer Str. 1C alatt található alagsort, ami tökéletes helyszínnek bizonyult, így az addigi szűkös termeinket felcserélhettük egy 240m2-es tágas helyszínre, így megvalósulhatott az a célunk, hogy  csak a diákokra, a tanításra és az ezzel kapcsolatos dolgokra összpontosítsunk.

Rólunk: Az új helyszínen a kibővült lehetőségeknek köszönhetően más szervezeteket is be tudtatok fogadni. A Délibáb Táncegyüttes például állandó próbahelyre talált nálatok. Még más egyesületnek is tudtok otthont biztosítani?

Mentsik Szilvia: Hat szervezetnek lett az otthona az AMAPED székhelye. A Magyar Szervezetek Kerekasztala, a Magyar Diákok Egyesülete, a Bécsi Magyar Oktatást Segítő Szülők és Támogatók Egyesülete, a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület mellett az „Europa“-Club is be tudott költözni. Végre sokkal több kiállítást és egyéb rendezvényt tudunk szervezni, emellett a hely maga is egy olyan színtér, ahova szívesen jönnek el az emberek. Az iskolának azonban nem csak ez az egy helyszíne elérhető. Mostanra a diákjainak létszáma meghaladta  300-at , így a tevékenységeink nem csak Bécsre korlátozódnak. Délutáni oktatásainkkal jelen vagyunk többek között Parndorfban, Florisdorfban, Eisenstadtban, és több más helyszínen is. 

Rólunk: A különböző egyesületekkel való sikeres együttműködésetek ékes példája volt az idén először megrendezett AchtUngarn fesztivál is, melynek szervezésében jelentős szerephez jutott az AMAPED. A fesztiválról mi is beszámoltunk akkor. Mindemellett saját magyar tankönyv kiadásába is belefogtatok, amely a határon túl élő, és magyarul tanulni szándékozó diákok számára készült. Mi hívta életre ezt a könyvet?

Mentsik Szilvia: Sok év tapasztalata, hogy differenciáltan kell foglalkozni a magyart mint származási nyelvet tanuló diákokkal, hiszen életkortól függetlenül nagyon eltérőek lehetnek a magyar nyelvi szintek. Az ilyen jellegű oktatásához nincs kielégítő tananyag, tankönyv. Az élet úgy hozta, hogy Benedek Elek ükunokájával, a meseíró hagyatékának kezelőjével ismerkedhettem meg. A kapcsolatból végül barátság lett, és ez vezetett oda, hogy Benedek Elek meséket dolgozunk fel a tankönyvben A1-C1-es nyelvi szinten. Idén ősszel fog a nyomdából kikerülni a tankönyv és bízom benne, hogy egy kellemes délután keretében fogjuk tudni a gyerekek kezébe adni először a teljes tankönyvet, amelyen Bardócz Orsi is megtisztel bennünket a jelenlétével.

Rólunk: A könyvből korábban már megjelent egy kis ízelítő, amiről akkor be is számoltunk, és biztosan ott leszünk az októberi könyvbemutatón is!

Mentsik Szilvia: Mindenkit sok szeretettel várunk majd az eseményre!