Kürtművész, zenepedagógus, kántor, közéleti szereplő. Mindig igyekezett emberek között lenni és emberekért dolgozni. Már egyetemistaként hallgatói önkormányzati tag volt, társait segítette. Ifjúsági fórumban ténykedik, táboroztat, oktat, hat éve a felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium tanára, mindemellett politikusként kamatoztatja szociális érzékenységét, társadalmi nyitottságát, többnyelvűségét. Ilyés Mártonnál jártunk Vendégségben.
Gombás Mónika/Rólunk: Sokféle szerepkörben mutatod meg magad, ismernek Burgenlandban. Hogyan indult a karriered?
Ilyés Márton: Borostyánkőn, Alsóőrben, a Alsólövői Evangélikus Kórusnál kórusvezető voltam, párszor játszottam Németciklényben, az alhói fúvószenekart tíz évig dirigáltam karmesterként, előtte a vaskomjáti zenekarnál dolgoztam három évig. Alsóőrött, ahol élek családommal, énekkari elnök vagyok, olykor kántorkodom. Eleinte körzeti ifjúsági referensként segítettem a fúvószenekari ifjúság munkáját, 2016 óta a Burgenlandi Fúvószenei Szövetség ifjúsági referense vagyok. A közelmúltban fejeztük be hagyományos nyári akadémiai táborunkat, Katrin Fraić szövetségi ifjúsági képviselő vezetésével egy héten át huszonkét fiatalt oktattam a szalónaki várban. Már az egyetemen is nagyon szerettem közösségben lenni. A hallgatói önkormányzat felsőlövői tagozatának voltam elnöke, közreműködtem az egyetemi tanácsban is. Mindig igyekeztem emberek között lenni és emberekért dolgozni.
“Nekem Ausztria nem idegen: itt vagyok otthon. Szeretem, hogy magyar vagyok, tudom, mit jelent többnyelvűnek lenni, tudom, milyen több perspektívából vizsgálni a világot. Ezt az álláspontot képviselem politikai pályafutásom során is. Előny, ha az ember innen, és onnan is megvizsgálja a dolgokat.”
Rólunk: Balatonfüreden nőttél fel. Milyen gyermekkorod volt?
Ilyés Márton: Jó volt a Balatonon felcseperedni, tulajdonképpen egy tizennyolc évig tartó nyaralásnak tekinthető, hiszen a Balaton csodálatos, más vakációzni utazik oda, én ott élhettem. A Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskolába jártam. Emlékszem, mi voltunk az egyik intézmény a Dunántúlon, amelyik először kapott számítógéptermet, Neumann János teremnek nevezték el, elsajátíthattuk a programozás alapjait. Első osztályban kezdtem ismerkedni a német nyelvvel, harmadiktól az angol is bejött, két idegen nyelvet tanultam hat éven keresztül. Jártam kézilabdázni, kosárlabdázni, énekeltem az iskolakórusban, rengeteg lehetőséget kaptunk fejlődni, kinyitni magunkat a világra, igyekeztem kihasználni. Elhatároztam, hogy én kürtölni szeretnék, kürttanár azonban nem volt Balatonfüreden, így édesanyám beiratott a veszprémi zeneiskolába. Egy héten kétszer-háromszor délutánonként Veszprémbe mentem, onnan egyenes út volt a veszprémi konzi, így a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytattam.
Rólunk: Hány éves korodban érezted, hogy szeretnél megtanulni zenélni, miért a kürtöt választottad?
Ilyés Márton: Már hét-nyolc évesen éreztem, hogy szeretnék zenélni, nagyapám trombitált a Balatonfüredi Fúvószenekarban, ő motivált bennünket, testvéreim is zenélnek. Én is trombitás akartam lenni, mint ő, édesapám viszont a kürtöt javasolta. A trombitatanárom volt az akkori karmestere az ifjúsági fúvószenekarnak Balatonfüreden, ő is afelé terelt, mert kellett egy kürtös a zenekarba. Így lettem aztán kürtös. Érettségi előtt – 16 éves koromtól – Felsőlövőre jártam a Grazi Zene – és Előadóművészeti Egyetem/Universität für Musik und darstellende Kunst Graz felsőlövői kihelyezett tagozatának előkészítő oktatására. Szüleim utaztattak havonta többször, attól függően hány alkalommal kellett jönni. Tizenkilenc évesen vettek fel.
Rólunk: Magyarországról Ausztriába kerültél, milyen élményeid vannak az akkori életedből? Tartottad a kapcsolatot a magyar népcsoporttal?
Ilyés Máron: Alapvetően az osztrákokkal kerestem a kapcsolatot, célom volt, hogy jól beszéljek németül. Mindemellett több magyarral tartottam a kontaktot, a mai napig vannak barátaim ebből az időszakból. Például az elején Hérics Tímea fagottművész segített a szálláskeresésben. Rendkívül befogadó közösségbe kerültem, mindenki segítette a diákokat. Hat hónapon belül sikerült letennem az itteni kötelező nyelvvizsgát, amely azt jelentette, hogy pedagógiai szakra is mehettem. Négy év múlva meglett a kürtművész és a zenepedagógus oklevél is. A mesterképzést akkor nem folytattam, azt évekkel később Szombathelyen végeztem el. Később második szakként digitális alapoktatást tanultam a Burgenlandi Pedagógiai Főiskolán. A diploma megszerzése után pár magántanítvánnyal elindítottam zenepedagógusi pályafutásomat, azt gondoltam, ha bachelor képzésben végzett tanár vagyok, akkor tanítani szeretnék. Később karmesterként könnyebb volt, a zenekar is szerette volna, hogy minél több fiatal érdeklődjön a fúvószene iránt. Tökéletes párosítás volt: vezényelhettem és taníthattam is.
Ilyés Márton: Nagyon szerettem a gyermekeknek szóló foglalkozásokat vezetni, fontos volt nekem, hogy a kicsik ne csak meghallhassák a darabot, hanem táncoljanak, mozogjanak rá. Az SOS-Gyermekfaluban első évben előadtuk Mozart Varázsfuvoláját, a következő tanévben Beethoven VI. szimfóniáját dolgoztuk fel. Ez tulajdonképpen lelki terápia is volt mindannyiunk számára, nem csak zenehallgatás, zenetanulás, hanem komplex művészeti élmény. A szülőkkel is alapítottunk kórust, mert ők sem szerettek volna kimaradni. Nagy projekt volt Prokofjev Péter és a farkas című balettje, zenés meséje. A jelmezeket a szülők varrták, a színpadképet az óvodások adták. Mindenki részt vett benne, adott bele, így még értékesebb volt számunkra a produkció. Mindenféle művészeti ág teret kapott szinte: a látvány, a hangzás, a rendezés, miegyéb. Szerettem ezeket évről évre véghez vinni, koordinálni.
Rólunk: Miért jó a gyerekekkel már egészen kiskorban elkezdeni a zenei nevelést? Miként lehet azt a határpontot megtalálni, hogy a kötelező tanulásból önként vállalt tevékenység, esetleg szenvedély legyen később? Mi tölt fel egy efféle projektben újra és újra?
Ilyés Márton: Nekem akkor dobbant mindig nagyobbat a szívem, amikor visszamentem a nyári szünet után az óvodába, és a gyerekek egyből énekelték a dalokat, kérleltek, hogy játsszuk újra, mert „most én szeretnék a farkas lenni”. Megmaradt bennük a zene, életre szóló élménnyé vált számukra. Ez számomra a lényeges.
Márton tanított a Pinkafői Zeneiskolában, zeneóvodai képzés során ismertette meg a gyerekekkel az alapokat, motiválta, elindította őket a zenei pályán. Bekerült a Burgenlandi Népdalműhely körforgásába, rövid időn belül elnökhelyettes lett.
A feleség, Csizmadia Márta is balatoni, csak ő a másik parton, Enyingen nőtt fel. Szoktak azzal viccelődni, hogy mindketten elmentek úszni, Márta észak felé, Márton déli irányba indult, s a tó közepén találkoztak. Egy esküvőn kezdődött kapcsolatuk, bár mint kiderült, mindkettőjük édesanyja egy faluból, Nemesvámosról származik. Márta Szegeden tanult, az egyetem befejezése után költözött Ausztriába, akkor kezdték meg közös életüket. Hamar összeházasodtak, éppen Márton 24. szülinapján, úgyhogy a házassági évfordulót eddig még egyszer sem felejtette el a férj. Idén a 14. évfordulójuk lesz. Három kislányuk van: 2020-ban született Emma, 2022 márciusában Anna, tavaly december 22-én pedig Maja érkezett meg. Alsóőrben élnek, előtte Alhóban laktak, itt is, ott is szeretnek lenni.
Ilyés Márton: Márta ének-zene-matematika tanár. Furcsa véletlen, hogy annak idején egyszerre kerestek fel bennünket, hogy tanítsunk a Kétnyelvű Gimnáziumban Felsőőrött. Otthon átbeszéltük, kinek lenne érdemesebb elvállalni a feladatot, úgy döntöttünk, hogy én próbálom meg. Már hat éve csinálom. Jó döntés volt. Szeretek tanítani. Szeretek kiváló minőségű környezetben tanítani.
Rólunk: Ismert ember vagy, segítesz másokon, radarozod az egyéni és a társadalmi problémákat, talán ez terelt a politikai pálya felé?
Ilyés Márton: Mindig szerettem politikával foglalkozni. Fiatal éveim alatt sokszor történt meg velem Felsőlövőben, hogy céltudatosan mentem be az egyetemre gyakorolni, de megkeresett egy hallgató, aztán még egy, én intézkedtem, kerestem problémáikra a megoldást, végül egyetlen percet sem játszottam a hangszeren. Már látszódott rajtam akkor is, hogy szeretek emberekkel foglalkozni, szeretem meghallgatni, támogatni, segíteni őket. Alhóban lettem párttag 2021-ben, listán voltam, mint önkormányzati képviselőjelölt, rácsodálkoztam, hogy sikerült. Örültem neki. Célkitűzésem, hogy haladjunk, menjünk előre együtt, és ami jó, azt vigyük. Nem azért vagyok önkormányzati képviselő, mert valamilyen ugródeszkának szánnám a pozíciót, hanem azért, mert ahol élek, ott szeretnék a környezetem javára lenni, ha szükség van rám, ott legyek, számíthassanak rám.
Rólunk: Van ars poetica-d vagy saját mottód?
Ilyés Márton: Alapvető misszióm zenepedagógusként, politikusként egyaránt, hogy a magyar nyelv fennmaradjon. Szeretem az alsóőri magyart, a hianci nyelvjárást, rajongva hallgatom, mikor egymás között így kommunikálnak a helyiek. Eleinte németül szólítottak meg, de szerencsére ez a gát megszűnt, mindenki magyarul beszél hozzám. Nélkülözhetetlen, hogy a horvát és a roma nyelveket is megőrizzük. Soha életemben nem éreztem hátrányát, hogy én magyar vagyok. Sosem felejtem el, hogy honnan jöttem. Nagyszüleim többnyelvűekként éltek: mindegyik nagyapám erdélyi magyar volt. Ha a mostani, szűk családomat figyelem meg, teljes a sokszínűség: az egyik unokatestvérem felesége finn, Turku-i, a másik madagaszkári, Kanadában lakik, egyik bátyám Norvégiában, Oslo-ban él, másik Angliában – „multikulti” család vagyunk. Nekem Ausztria nem idegen: itt vagyok otthon. Szeretem, hogy magyar vagyok, tudom, mit jelent többnyelvűnek lenni, tudom, milyen több perspektívából vizsgálni a világot. Ezt az álláspontot képviselem politikai pályafutásom során is. Előny, ha az ember innen, és onnan is megvizsgálja a dolgokat.
Fotók: Ilyés Márton facebook oldala, BMKE
Akár ez is tetszhet
