Bagossy Brothers Company koncert


A 10 éves Bagossy Brothers Company, első alkalommal érkezik Bécsbe, egyetlen estére, hogy minket is elvarázsoljanak, a telt házas szülinapi koncertjük után.

Bagossy Brothers Company 2013-ban alakult indie rock, alternatív rock, folk-rock stílusú zenét játszó, erdélyi magyar zenekar.

 tagok több éve együtt zenéltek; Bagossy Norbert visszaemlékezése szerint hat-hét zenekarban is megfordult, melyek mindegyikében ott volt öccse, Bagossy László, és Bartis Szilárd is. Miután megírták a sikeres Add vissza a játékom dalt, felmerült hogy egy saját zenekart alapítanak, így 2013. májusában Gyergyószentmiklóson megalakult a Bagossy Brothers Company. A zenekar nevét a testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk). Az első években Tatár vállalta magára a zenekar menedzselését; klubokban énekeltek, fesztiválokon léptek fel Erdély több településén, számaikat pedig játszani kezdték az erdélyi és magyarországi rádiók.

2015-ben elnyertek egy pályázatot, mely támogatást nyújtott a kezdő zenekaroknak, így lehetőségük nyílt első stúdióalbumuk, az Elviszlek elkészítésére. A zenekar azt remélte, hogy az Erdélyben elért siker Magyarországon is megismétlődik, de ott kezdetben érdektelenség övezte munkájukat, és sok időbe és energiába került, amíg ott is népszerűek lettek. A Bagossy az első erdélyi zenekar, mely Magyarországon és az egész Kárpát-medence szintjén ismert és sikeres lett; más erdélyi együttesek (például Metropol, TransylMania) ezt nem tudták elérni. 2016-ban már állandó résztvevői voltak a legfontosabb magyarországi és erdélyi zenei rendezvényeknek. 2017-ben jelent meg A Nap felé nagylemezük, a zenekart pedig Fonogram és Petőfi Zenei Díjra jelölték. 2019-ben elnyerték Az év akusztikus koncertje díjat a Petőfi Zenei Díjon, a 2018. november 5-én rendezett koncertjükért.

2019-ben megjelent harmadik stúdióalbumuk, a Veled utazom, mely Magyarországon hatszoros platina minősítést ért el, 2021-ben pedig a Fordul a világ. A tízéves fennállás során a Bagossy nemcsak Erdély, hanem Magyarország meghatározó együttese lett, számos pozitív visszajelzést kapott a szakma és a közönség részéről, és több olyan nagyszínpadon és ikonikus helyen lépett fel, amely a legtöbb induló zenekar számára elérhetetlen.

(Szöveg forrása: Wikipédia)

Címkék:

dátum

2023. jún 01.
Az esemény befejeződött.

időpont

20:00
((Szene)) Wien

helyszín

((Szene)) Wien
1110 Bécs, Hauffgasse 26.
kategória

Következő program

Válaszolj


Megszakítás