Évről évre növekszik azon magyar diákok száma, akik az érettségi sikeres megszerzése után külföldön, azon belül is Bécsben kívánják folytatni egyetemi tanulmányaikat. Az osztrák felsőoktatásra való jelentkezés a frissen érettségizettek számára egy igazi bürokratikus labirintus lehet: nem egyszerű összegyűjteni az összes szükséges információt a bécsi tanulmányok megkezdéséhez. A Magyar Diákok Egyesülete (MDE-VUS) minden évben megrendezi Információs hétvégéjét, mellyel segítik a bécsi továbbtanulás iránt érdeklődők tájékozódását. Az MDE Információs hétvégéjén jártunk.
A Magyar Diákok Egyesülete (MDE-VUS) idén tizedik alkalommal rendezte meg Információs Hétvége elnevezésű programját. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel, és az évről évre növekvő tendenciát mutató bécsi magyar diákok száma miatt, idén két alkalommal is megrendezi a szervezet az infóhétvégét. Az első alkalmat február 9. és 11.-e között tartották, a második eseményre március 1. és 3.-a között kerül sor. A hétvége legfontosabb része a szombati napon tartott prezentációk voltak, melynek a Mariahilferstrasse 1/C alatt található AMAPED helyisége adott otthont.



A lelkes szervezők összesen 30 fiatal, egyetemi tanulmányai előtt álló résztvevőnek tartottak kiselőadásokat a bécsi tanulmányok megkezdésének legfontosabb tudnivalóiról. A 10:00 órakor kezdődő prezentációk során az érdeklődők olyan fontos és elengedhetetlen információkat szerezhettek meg, mint például: mely egyetemek találhatóak Bécsben, milyen szakirányok vannak, melyek a kiköltözés utáni legfontosabb lépések, lakhatási lehetőségek, munkavállalás és az osztrák egyetemi ösztöndíjrendszer.

A kiselőadások alatt a jelenlevők szabadon feltehették esetlegesen felmerülő kérdéseiket, a szervezők teljes mértékű felkészültségének köszönhetően, senki nem maradt válaszok nélkül és látszott, hogy otthonosan mozognak a témában valamint örömmel segítik a bécsi tanulás iránt érdeklődőket. Az egyes előadások után, kisebb csoportok alakultak egy-egy felsőbb éves vezetésével: egyetem specifikusan további kérdéseket lehetett feltenni a tárgyfelvétellel, vizsgákkal vagy akár a sportolási lehetőségekkel kapcsolatban.


Összesen négy beszélgető csoport alakult ki: Universität Wien, Technische Universität, Wirtschaftsuniversität Wien és az FH-k, vagyis a Fachhochschule iránt érdeklődők csoportja. A beszélgetések után az ebédszünet következett, ezalatt volt alkalmunk kérdezni a Magyar Diákok Egyesületének társelnökét, Vajda Menyhértet a résztvevők számáról és összetételéről:
Az ebédszünet után ismét csoportokba rendeződtek a jelenlevők: az egyes egyetemek iránt érdeklődőket a helyszínekre is elkísérték a szervezők, ahol a legfontosabb épületeket, campusokat és a könyvtárakat tekinthették meg a résztvevők. A már több éve Bécsben tanuló felsőbb évesek így „testközelből” tudták megmutatni, hol is töltik mindennapjaikat, hova járnak órákra és vizsgázni, hasznos tippeket osztottak meg az őket követő kis csapattal.



A jelenleg 7 főt számláló diákegyesület a jövőben is érdekes, szórakoztató és informatív programokkal készül: érdemes bekövetni Facebook oldalukat, TikTok csatornájukat, valamint a nemrég teljes megújuláson és felújításon átesett MDE honlapjukat.
A modernizációs tervek és a megújulás mellett Vajda Menyhért az Információs Hétvége szervezésének menetébe, háttérmunkájába is beavatta a csapatot, valamint hangsúlyozta: bármikor szívesen látják azokat, akik azonosulnak az egyesület felépítésével és részt szeretnének venni az egyesület mindennapjaiban és munkájában.