A farsangi időszak a karácsony után, egyik legkedveltebb ünnepkörünk. Ez az ötletes, színes és kreatív jelmezek, a mulatozás és fánksütés időszaka, mely hagyományosan vízkereszttől húshagyókedd éjfélig, a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjtig tart. Az év mulatozásról és vidámságról szóló ezen szakaszának lezárásaként az AMAPED is megtartotta gyermekeknek szóló maszkabálját február 13.-án, vagyis a farsangi időszak utolsó napján. Hogy mi is történt pontosan eme kicsik számára felejthetetlen délutánon, beszámolónkból kiderül.
Február 13., kedd, délután három óra. Még egyszer utoljára végigfutom, hogy elraktam-e mindent a 16 órakor kezdődő gyermekeknek rendezett maszkabál meglátogatásához. Jelmez ellenőrzés: zöld nyakkendő, fekete félcipő, szürke garbó és varázspálca… Ohhh hát a varázspálcát majd elfelejtettem, anélkül pedig egy valamire is való varázslótanonc nem indulhat el. A szemfülesek már ki is találhatták: a Harry Potter varázslóvilágából ismerhető varázslóiskola egyik házának rögtönzött tagja lettem, mely a zöld színnel nem is lehet más, mint a Mardekár.

A lelkes szervezőkkel előre egyeztetve megtudtam: a délutáni maszkabálon résztvevő gyermekeket varázslónak öltözve fogadják, és rafináltabbnál rafináltabb feladatokkal készülnek elvarázsolni őket. Én úgy gondoltam, hogy minél jobban megmaradjon a gyermekek élménye, jómagam is „álruhát” öltök, így a színes karneváli forgatagban elvegyülve pedig még jobban lehet arra fókuszálni ami a tényleges feladatom: megörökíteni azt a rengeteg örömöt és jókedvet, mely egy ilyen játékos délután alkalmával elszabadul.



Varázslóruha ide vagy oda, a másnapi Kronen Zeitung címlapjára nem szerettem volna felkerülni, így hát úgy határoztam, hogy Nimbus 2000-es söprűm helyett a muglik által (varázsláshoz nem értő emberek) közkedvelt tömegközlekedési eszközt: a villamost veszem igénybe. Pontban 16 órakor meg is érkezek a maszkabálnak otthont adó pincehelyiség helyszínére: az AMAPEDBE. Miközben lefelé szelem a heves izgalom grádicsait, gyermekzaj üti meg fülemet: még éppen időben érkeztem. Körülbelül 15-20 jelmezes gyerek, és még ennyi szülő izgatottan figyeli Kőrösiné Forgó Ilona (az AMAPED logopédusa) és Piszker Ágnes (a Szivárvány gyermeknéptánccsoport vezetője és tanára) megnyitóját akiktől megtudjuk: a délután folyamán minden résztvevő ügyességi és logikai feladatok megoldásával gyűjtheti a pontokat, a legügyesebbeknek pedig a jutalom sem marad el: a farsangi fánk. A legelső megmérettetés egy logopédiai bingóval kezdődött: a helyes nyelvgyakorlat végrehajtása után, belehetett jelölni a kapott feladatlap megfelelő ábráját, akinek leghamarabb összegyűlt 3 szimbólum egy sorban vagy oszlopban, máris megszerezhette legelső pontjait.


A bemelegítő feladat után, további kihívások vártak az ötletesebbnél ötletesebb jelmezeket felvonultató apróságokra: tűzoltó, tündér, rendőr és még maga Pókember is a legnagyobb lelkesedéssel vetették bele magukat trükkös kihívásokba. A különböző állomások feladatai között volt többek között: mocsárjárás, ahol mindössze 2 párna használatával kellett eljutni az egyik oldalról a másik oldalra. Szintén a kézügyességet és koncentrációt igénylő feladatok közé tartozott a fakanállal történő lufi szállítás, vagy a gesztenyedobálás, ahol pedig célzó képességüket fejleszthették és gyakorolhatták a gyerekek. Öröm volt nézni és látni azt a rengeteg mosolyt és izgalmat, mely a játékos farsangi délután csalt mind a szülők, mind a gyermekek arcára.


A fárasztó és megerőltető, nagy koncentrációt igénylő feladatokon kívül, természetesen pihenésre is volt lehetőség: aki esetleg elfáradt, az kibontakoztathatta kreativitását a kézműves asztalnál álarckészítés formájában. Szebbnél szebb, és színesebbnél színesebb velencei karneváli álarcok készültek, igazi verseny folyt a legötletesebb álarc díjának elnyeréséért. A fárasztó és hosszú délután végén természetesen a jutalom sem maradhatott el: minden résztvevő boldogan fogyaszthatta a megérdemelt farsangi különlegességet: a farsangi fánkot baracklekvárral.

Fél hét magasságában a játéktól és izgalomtól, versengéstől elfáradt gyermekek hazaindultak szüleikkel, bár voltak, akik még ezután is maradtak volna. Egy biztos: az AMAPEDBEN szervezett maszkabálon megjelent gyermekek egy remek és kiváló programon vehettek részt, méltóképpen megünnepelték a farsangi időszak utolsó napját, a nagyböjti időszak kezdete előtt.