Nem gyakran fordul elő, hogy egy regény annyira magával ragadja az embert, hogy nem tudja letenni a könyvet, amíg be nem fejezi az olvasást. Doma Ákos Der Weg der Wünsche című művében, mely 2018-ban jelent meg A vágyak útja címen éppen ez a lehetőség rejlik.
A regény egy kis családi kertes összejövetellel, egy születésnapi ünnepséggel kezdődik. Az idillikus hangulatba azonban fokozatosan beszűrődik a szocialista Magyarország hetvenes évek eleji nyomasztó valósága: Teréz és Károly, a kétgyermekes fiatal házaspár a család többi tagjával ellentétben nem akar és nem is tud beilleszkedni a politikai rendszerbe. Annyira szenvednek a szűkös és megalázó életkörülményeik miatt, hogy végül megvalósítják a bennük folyton felvillanó menekülés gondolatát.
Doma, aki maga is tizennégy éves kora előtt menekült el családjával Magyarországról, a következő 300 oldalon klasszikus elbeszélői stílusban, egyszerre empatikusan és megfogóan meséli el a család Németországba való menekülésének történetét. Az egyes pillanatok feszült izgalmát éppolyan hatásosan közvetíti, mint a végtelennek tűnő idő gyötrelmeit. A regény intenzitását a szereplők rendkívüli közelségéből és a visszatérő nézőpontváltásokból nyeri. Az elbeszélő a menekülést és annak egyes állomásait a családtagok különböző szemszögéből többször is láttatja, a két gyermek nézőpontját sem hagyva ki, azt, ahogyan a hétéves Misi és a tizenöt éves Bori éli át a történéseket. És éppen ez a regény egyik figyelemre méltó teljesítménye: Doma itt mutatja meg, hogy mennyire elképzelhetetlen, milyen nehéz eldönteni és megtervezni egy olyan nagyszabású tervet, mint egy szökést a saját hazából, egy elnyomó politikai rendszerből.
A szökés előkészületei még átgondoltak és megfontoltak, a család látszólag egy jól megérdemelt balatoni nyaralásra indul, de a tényleges határátlépés már a legnagyobb félelemmel és legalább akkora naivitással történik meg. A határon való átjutás öröme azonban az ellenkezőjére fordul a gyötrelmes és végtelennek tűnő idő alatt, amit a család az olasz menekülttáborokban tölt a Németországba való tovább utazásukhoz szükséges papírokra várva.
Az események, a lágerekben uralkodó katasztrofális életkörülmények valósághű, olykor könyörtelenül részletes leírásánál meghatóbb és magával ragadóbb azonban az, hogy a regény lehetővé teszi Teréz, Károly vagy valamelyik gyermek érzelmi változásának követését. Szinte érezni lehet, ahogyan a szörnyű külvilág hat a négy menekült legbensőbb énjére, a lelkükre. Egyre keményebbé és hidegebbé válik a kisfiú játéka, a kamaszlány megéli az első nagy szerelmet és az első keserű csalódást is, a házaspár pedig harcol egymásért. A kedvezőtlen körülmények közepette azonban szertefoszlanak az illúziók és egyre jobban eltávolodnak egymástól. A szülőket mindeközben kétségek is gyötrik és bűntudat mardossa őket a menekülésre vonatkozó döntésükkel kapcsolatban. A magabiztosság és a reménytelenség között ingadozva ironikus módon próbálnak ragaszkodni korábbi erkölcseikhez és (morális) értékeikhez, amelyek egykor menekülésre késztették őket. Az embertelen menekülttáborban töltött hónapok után végül rájönnek, hogy a hatalom még nyugaton is képes megrontani az embereket. Minél messzebbre költözik a család az otthonától, annál távolabbinak tűnik az a jobb élet, amit menekülés útján reméltek elérni.
A regény végén viszont feleslegesen marad az olvasó elégedetlenül: Doma a szökés kimenetelét bizonytalanságban hagyja, és a már-már irreális fantasztikus-kalandos befejezés nem kapcsolódik a történet korábbi elbeszélői stílusához. Bár a regény néha kevéssé differenciáltnak hat, különösen a mellékszereplők és életük megrajzolásában – a kivétel nélkül önző, „nyugati ember” szemben áll a vagy politikailag indoktrinált, vagy éppen elnyomott, de erkölcsileg felsőbbrendű „keleti emberrel” – A vágyak útja mégis olyan regény, amely megrendítő és elgondolkoztató. Egy családnak a szocialista Magyarországról való meneküléstörténete nemcsak az akkori európai történelem epizódjait idézi fel (Teréz és Károly családtörténete alapján korábbi kitelepítések és kisajátítások is szóba kerülnek), hanem tudatosítja, hogy a médiában gyakran névtelen tömegként megjelenő menekülteknek megvan a maguk személyes élettörténete.
Az olvasó személyes élettörténeteken keresztül kap benyomást arról, hogy a menekülés alapvetően változtatja meg a felnőttek és a gyerekek életét, és hogy az emberek mennyi mindent hajlandóak vállalni azért, hogy megmentsék az életüket, vagy – még ha nincs is közvetlen életveszély – jobb életet élhessenek. Így válik Doma Ákos önéletrajzi ihletésű regénye, a közép-európai múlt egy darabjának újraértékelése hirtelen nagyon aktuálissá, sőt, talán időtlenné.
Doma Ákos: A vágyak útja, ford. Blaschtik Éva, Európa, Budapest, 2018
Ákos Doma: Weg der Wünsche. Rowohlt Berlin Verlag, Berlin 2016
A szerzőről:
1963-ban született Budapesten, gyermekkorát Magyarországon töltötte, szüleivel Olaszországon át Angliába emigrált, majd Németországban telepedett le. Akos Doma író és műfordító, többek között Földényi F. László, Hamvas Béla, Nádas Péter és Márai Sándor műveit ültette át németre. A vágyak útja – mely a harmadik regénye – felkerült a Német Könyvdíjra (Deutscher Buchpreis) jelölt könyvek listájára
Fotóhitel © Európa Kiadó
Akár ez is tetszhet
