Miként az elmúlt években, idén sem maradhat el a nagy sikerű burgenlandi fotónaptár elkészítése, amely a 2024. évi kiadványhoz a már megszokott módon, fotópályázat keretében várja a burgenlandi magyar települések épített értékeit bemutató fotográfiai alkotásokat. A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület által kiírt pályázatra bárki jelentkezhet, amatőr és professzionális fotográfus egyaránt.
“Fotókat várunk a 2024-es naptárunkhoz (Fotos für unseren Kalender 2024 gesucht!)” – szól a Burgenlandi Magyar kultúregyesület felhívása 2023-ban is, amely azt jelneti, hogy immáron második alkalommal készíti el a burgenlandi magyarsághoz kötődő településekről szóló kiadványát pályazatkiíráson keresztül a kultúregyesület.
A 2024. évi naptár fotópályázat kiírása:
“A naptár témája a négy burgenlandi magyar település, Felsőőr, Alsóőr, Őrisziget és Felsőpulya magyar vonatkozású épületei, építményei, tárgyi emlékei, szobrai. Az ábrázolást a fotós látásmódjára bízzuk, a fotókon megjelenhet a teljes épület, építmény vagy annak akár egy részlete is. Gyerekek és felnőttek egyaránt pályázhatnak.”
Prascsaics Carmen a pályázatot meghirdető Burgenlandi Magyar Kultúregyesület irodavezetője a fotópályázat további részleteiről:
A pályamunkák benyújtásának módja:
“A fotókat eredeti, nyomtatható felbontásban, jpg formátumban kérjük az office@bukv.at címre küldeni február 28-ig. Egy beküldő maximum 3 db digitális képpel pályázhat. A legjobbak, amelyeket a Kultúregyesület elnöksége választ ki, bekerülnek a jövő évi naptárunkba. Minden beküldő egy-egy idei naptárt kap ajándékba.”
Ha valakinek a pályázati határidő lejárta után készített tavaszi vagy nyári fotókat szeretne elküldeni a 2024. évi naptárt megjelentető Burgenlandi Magyar Kultúregyesület számára, az bátran tegye meg a későbbiekben is, hiszen lesz módja a kulturális szervezetnek azok bemutatásra is.
(Forrás: Burgenlandi Magyar Kultúregyesület)