Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a magyar vonatkozású kulturális filmek fesztiválját a magyarországi televíziózás egyik meghatározó szakmai szereplője, Bolyáki Attila és a Kossuth- és Jászai Mari Díjas filmrendező, Kerényi Imre által életre hívott Kultfilm Fesztivált. A 2023. évi kárpát-medencei televíziós szakmai fórum magyarországi helyszíne és programja jelenleg is szervezés alatt áll, azt viszont már tudni lehet, hogy a jövőre tizedik születésnapját ünneplő Kulturális Filmek Fesztiválja a tervek szerint 2024-ben Ausztriában kerül megrendezésre, amelynek Bécs illetve Burgenland tartomány magyar kulturális és művészeti értékekben gazdag települési adhatnak otthont. Bolyáki Attilával készített mozgóképes interjút a Rólunk.at a fesztivál történetéről, céljairól és jövőjéről.
A Kultfilm Fesztivál néven is ismert televíziós esemény keretében immáron kilencedik alkalommal olyan portréfilmek versenyeznek 2023-ban is, amelyek a magyar kultúra értékeit a Kárpát-medence és a diaszpóra helyi magyar közösségeiben tovább éltető embereken keresztül mutatják be. A világban szétszórattatásban élő honfitársainkat a magyar kultúra, a nemzeti identitásunk köti össze, amelynek egyik felülete a Kulturális Filmek Fesztiválja.
A Kultfilm Fesztiválon a legjobb filmek készítői közel 5 millió forint összértékű díjban részesülnek évről évre. Az internetes közönségszavazás alapján döntőbe jutó 20-25 alkotás több napos szakmai fórum keretében kerülnek bemutatásra a szakértői zsűri előtt, amely az adott év nyarának második felében a magyar közösségi kulturális televíziózás legmeghatározóbb szereplőit felvonultató fórumon dönt a díjazott munkákról. A zsűri elnöke 2022-ben Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, Érdemes Művész volt, a döntnöki bizottság tagjai között pedig olyan jeles filmalkotók és televíziós szakemberek szerepeltek, mint: Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője, Dr. Kollarik Tamás Magyar Filmdíjas, Bánffy Miklós díjas producer és Kozári Réka, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője.
Az internetes szavazás által a Kultfilm Fesztivál közösségi csatornáján keresztül lehet idén is támogatni a legkedvesebb filmeket, az ily módon véleményt formáló közönség által megtekintett és legtöbbet „lájkolt” filmek kerülnek idén is bemutatásra a nyári szakmai találkozón.
2022-ben a fesztivál zsűrije az egymillió forintos fődíjat és Józsa Judit keramikusművész alkotását Magyari Tekla és Simó Csaba Csibészek patrónusa című portréfilmjének ítélte oda. A díjakat Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterhelyettese és Dr. Kövér László, az országgyűlés elnöke, a Kultfilm Fesztivál fővédnöke adták át a legsikeresebb alkotóknak.
Bolyáki Attilával, a Kultfilm Fesztivál alapítójával a bécsi magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricumban beszélgetett a Rólunk.at a rendezvény létrejöttének körülményeiről, történetéről, és arról, hogy milyen jövő előtt áll a kárpát-medencei magyar televíziózás.
A 2023. évi Kultfilm Fesztiválra többek között Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból, Ausztriából várják a helyi televízióknál, médiumoknál munkálkodók nevezéseit, de a világ bármely pontján élő, a magyar kulturális értékekhez kapcsolódó témát feldolgozó médiakészítők alkotásait is szívesen fogadják a szervezők a versenyfilmek sorában. A 2023. évi Kultfilm program versenykiírása, a nevezési feltételek és a televíziós munkák jelölésének módja a rendezvény weboldalán hamarosan elérhetőek lesznek.
Az elmúlt években Kölcsey Ferencnek, az idén 200 éves magyar Himnusz megalkotójának szeretett faluja, a kelet-magyarországi Szatmárcseke és az európai kontinens mértani középpontjában, a Tokaji Borvidék szívében található Tállya település adott otthont a mozgóképes fórumnak. 2024-ben a szervezők lehetőséget kívánnak biztosítani a Kultfilm Fesztivál országhatáron túli megrendezésére is, amelynek helyszínei az évezredes magyar kulturális és művészeti hagyományokkal rendelkező osztrák főváros és az ősi őrvidéki magyarság települései, tájai lehetnek. A Rólunk.at, mint a Kultfilm Fesztivál médiapartnere üdvözli az esemény szervezőinek az elképzelését és szakmai együttműködésével támogatja a rangos televíziós fórum 2024. évi Ausztriában történő megrendezését.
A 2022. évi 8. Kulturális Filmek Fesztiváljának fődíjas, Magyari Tekla és Simó Csaba átal készített Csibészek patrónusa című televíziós alkotás:
A 2022. évi Kulturális Filmek Fesztiválja támogatói voltak: Technológiai és Ipari Minisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, Médiatanács, Nemzeti Filmintézet, Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, Magyar Művészeti Akadémia, Batthyány Lajos Alapítvány, Pro Filii Alapítvány, Magyar Nemzeti Bank HM Arzenál Kft., Építő- és épületkarbantartó Zrt, Magyar Építő Zrt., Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, Oroszlános Borbirtok, Trifecta Udvarház, valamint Nagy Enzoe Zoltán felvidéki magyar festőművész. A fesztivál a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
A Rólunk.at szerkesztősége által egyik legkedvesebbnek tartott, a Kulturális Filmek Fesztiválján 2021-ben szerepelt alkotás A Canga - brazíliai magyar étterem című rövidfilm, amelyet Costa Henryco készített: