Miután október 2-án bejelentették az orvosi-élettani Nobel-díj 2023-as győzteseit, köztük Karikó Katalint, kedden, október 3-án a fizikai kategória győztesének kihirdetésével folytatódott a sor. A fizikai Nobel-díjasok között újabb magyar születésű tudóst köszönthetünk Krausz Ferenc személyében. A magyar és osztrák állampolgársággal rendelkező kutató Németországban él és a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójaként dolgozik. Emellett a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Krausz Ferenc és díjazott társai felfedezésével „lefényképezhetjük” az elektronokat.
Az 1962-ben, Móron született Krausz Ferenc 1985-ben diplomázott az ELTE fizikaszakán, míg a Műegyetemen villamosmérnöki oklevelet szerzett. Majd a doktori fokozatot már a Bécsi Műszaki Egyetemen szerezte 1991-ben, ahol később docensként majd professzorként is dolgozott. 2003-ban a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett 2004 óta a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője. Krausz Ferenc kutatócsoportja elsőként állított elő és mért meg attoszekundumos fényimpulzust, amit az elektronok atomon belüli mozgásának feltérképezésére használt fel, és ezzel megalapozta az attofizika tudományát.

Krausz Ferencnek az atomon belüli részecskemozgások mérése terén elért kutatási eredményei azért is rendkívül fontosak, mert bármely tudományterületen használhatóak, hiszen egész világunk atomokból áll. Ahogy az MTA írja, „ezzel Krausz Ferenc először végezhetett valós idejű megfigyeléseket az elektronok mozgásáról atomi léptékben. Azóta az általa kidolgozott technikát felhasználták számos atom- és molekulafizikai folyamat, például a fotoionizáció időfüggésének vizsgálatában. Krausz Ferenc úttörő kísérleti munkásságának eredményeit világszerte több kutatóintézetben hasznosítják.
A 2023-as fizikai Nobel-díjakon Pierre Agostini, az amerikai Ohio Állami Egyetem fizikaprofesszora és Anne L’Huillier, a svéd Lundi Egyetem kutatója osztozik Krausszal, és a hivatalos indoklás szerint „az anyagban lévő elektronok dinamikájának tanulmányozására szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért” jártak az idei díjak.
Kiemelt képen Krausz Ferenc fizikus /fotó (c) Ill. Niklas Elmehed © Nobel Prize Outreach