Szeptember 6-tól kezdődik ismét a Játékos magyar gyermekóra a három és hat év közötti gyerekek számára Felsőőrött/Oberwart a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület szervezésében. A foglalkozásokon a résztvevők hetente egyszer, két órában játszva tanulhatják a magyar nyelvet Dowas Katharina óvodapedagógus vezetésével. A foglalkozásra a tanév folyamán is be lehet jelentkezni.
A szervező Burgenlandi Magyar Kultúregyesület és a foglalkozásokat vezető Dowas Katharina óvodapedagógus az első órára mindenkit szeretettel várnak az egyesület székházában, felnőtteket is, hogy az újonnan csatlakozott gyerekek és szüleik jobban megismerhessék egymást, és a csoport régebbi tagjait. Szeptember 6-án lesz az első ilyen ismerkedős délután 14.00-tól 15.00-ig valamint 15.15-től 16.15-ig a második csoport számára, mert kisebb csoportokra jobban lehet figyelni és oktatni a kicsiket, mondta Dowas Kati.
A gyerekek kettő kisebb csoportban sajátíthatják el a magyar népcsoportnyelv alapjait. Az órákon különös figyelmet fordítanak a dalokra, mondókákra, táncokra és körjátékokra, valamint a hagyományok megőrzésére. Az elmúlt foglalkozás keretében a három és hét éves kor közötti résztvevők a lámpás ünnepet és a magyar húsvéti hagyományt, a locsolást is megismerték. Dowas Katharina felkészítette a gyerekeket számos fellépésre is, ahol a legkisebbek magyar népviseletben adhattak számot tudásukról, ugyanis 27 lány és fiú vett részt a nyár előtti foglalkozáson.
A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület (BMKE) immár 22 év óta szervezi meg a Játékos Magyar Gyermekóra foglalkozást Dowas Katharina kétnyelvű óvodapedagógus vezetésével. Az órákat az idei tanévben is sokan látogatták. Sok-sok játék, ének, mese, vers, tánc, mozgás és egyéb foglalkozás zajlik a magyar ünnepekhez és hagyományokhoz kapcsolódóan.
Burgenlandi Magyar Kultúregyesület/Játékos Magyar Gyermekóra