KA-BOOM!

A pantomimes kalandjai a képregénnyel

A magyar képregényes szcénára hosszú időn keresztül alapvetően azt volt a jellemző, hogy a képregények a különböző napilapok vagy éppen hetilapok hasábjain jelentek meg. Ebben változást az 1980-as években azt jelentett, hogy a korábban többek között a Pajtás vagy Füles újságokban részletekben napvilágot látott képregényeket kiadták külön füzetben is, és ezáltal a magyar képregény „szintet” lépett, tehát levált az újságokról, és önálló megjelenési formát kapott.

Míg ebben az időszakban az Egyesült Államokban vagy Franciaországban a képregény már bevett megjelenési formája volt a képregényfüzet, azaz a comic book, addig Magyarországon ez csak ekkortájt kezdett meghonosodni. Külföldön ekkor már egy újabb formátum is megjelenőben volt, mégpedig az azóta rendkívüli népszerűségnek örvendő graphic novel, azaz a grafikus regény, mely képregényként a könyv akár százoldalas terjedelmében mesélt el az olvasóknak egy hosszabb történetet. Ennek egyik első jelentős darabja Art Spiegelman Maus című graphic novelje, ami a nyolcvanas években jelent meg, vagy szintén ezidőtájt került a könyvesboltok polcaira Will Eisner amerikai képregényrajzoló Contract with God című munkája, mely a Maushoz hasonlóan szintén úttörő volt a maga nemében. Magyar viszonylatban a graphic novel jelentős késéssel jelent meg a könyvesboltokban, és ennek egyik első darabja Felvidéki Miklós Némajáték című képregénye volt.

A graphic novel 2011-ben a Nyitott Könyvműhely gondozásában látott napvilágot, és hamar belopta magát a képregényszeretők szívébe. A kötet nem egy, sokkal inkább két történetet mesél el, és aki nem ismeri a magyar képregényes szcénát, annak például mintegy bevezetésként is szolgálhat Felvidéki munkájának elolvasása.

Két történet kapcsolódik a képregényben egymába, az egyiket nyugodtan nevezhetjük kerettörténetnek, míg a másikat az előbbiből kibomló, azzal szoros összefüggésben álló történetszálnak. A kerettörténet a magyar képregény hétköznapjaiba kalauzol bennünket, a nyitóoldalon elsőként Gergőt, a későbbi történet rajzolóját pillanthatjuk meg, aki éppen egy figura megrajzolásán dolgozik. A figura ugyan megvan, viszont történetet is kell találni, kitalálni hozzá, és ebből bontakozik ki aztán az egész képregény kerete. A következő oldalakon már nem a magányos rajzolót láthatjuk, hanem egy képregénybörze forgatagát, ahol számos rajzoló, alkotó és nem mellékesen képregényt szerető olvasó keresgéli a legfrissebb, vagy éppen a legrégebbi, vagy a régóta vágyott képregényolvasmányát. Ezek a képregénybörzék, és most már hosszú ideje évente egyszer megrendezett Nemzetközi Képregényfesztivál, továbbá a Hungarocomix azok a képregényes események, melyek lehetőséget biztosítanak a magyar képregényolvasók és -alkotók számára a találkozásra, a kötetek és füzetek csereberélésére vagy megvásárlására. Egy ilyen börzén botlik tehát egymásba Gergő, a rajzoló, Szikár, Bence és Juli, akik nem csupán szeretik a képregényeket, hanem szeretnének maguk is alkotni egyet. Gergőnek megvan már a figurája, míg a többiek a történet kitalálására vállalkoznak.

És mindez teremti meg a lehetőséget arra, hogy megszülessen a pantomimes története. Emellett – a kerettörténet révén – abba is bepillantást nyerhetünk, hogy a képregény nem feltétlenül egyetlen ember alkotása, gyakorta nem ugyanaz a rajzoló és a szövegíró, vagy más néven forgatókönyvíró. Jelen esetben egy rajzolónk van és három szövegírónk, és a végén általuk kerekedik ki a számos izgalmas jelenetben bővelkedő történet.

Szikár, Bence és Juli egymás történetszálát folytatva mesélik el a megnémult pantomimes életének egy szakaszát, a középpontban a főszereplő hangjának elvesztése áll, továbbá természetesen az ezzel egyidejűleg elnyert szuperképessége.

Itt mindenképpen érdemes megemlíteni azt a technikai eljárást is, mely révén a képregény megkülönbözteti egymástól a különböző elbeszélőket, tehát Szikárt, Bencét és Julit. A színes képregény két módszerrel dolgozik, melyek a történetszálak megkülönböztetését szolgálják. Az alkotók ötletelése, az ezt elbeszélő képi világ sokkal inkább realisztikus, továbbá a teljes színskálát használja, míg az elbeszélt történet esetén egy-egy domináns háttérszín kiválasztásával adja meg a hangulatot a szerző. Azonban a háttérszínek nemcsak a hangulatot teremtik meg, hanem egyúttal a három történetmesélő pólójának színével is megegyeznek, így tehát a zöld hátterű történetet Juli, a kéket Szikár, míg a sárgát Bence meséli el. Az önálló színpadi produkcióval rendelkező pantomimest előadása közepén a közönség – nemtetszésének hangot adva – különböző tárgyakkal dobálja meg, és megszeppent főhősünk – felismerve a helyzet komolyságát – ekkor még nem tudatosan, „rendkívüli erejét” felhasználva üvegfalat képzel/varázsol maga elé. Ez az első olyan alkalom, mikor szuperképessége megnyilvánul, s ez egyúttal – mivel az üvegfal eldőlni készül – ki is vívja a publikum haragját és dühét: főhősünk menekülni kényszerül.

A különleges erejét felismerő hős jelenete szintén jól kijelölhető hagyományra tekint vissza, de emellett az mindenképpen a Némajáték eredetisége mellett szól, hogy „szuperhősünk” kifejezetten humoros helyzetekbe sodródva teszi túl magát az első megrázkódtatásokon. Az önmagát megismerni, mellesleg hangját visszanyerni kívánó pantomimhős ettől kezdve számtalan komikus szituációt megélve lassan rájön, hangja ugyan nincs, „ereje” annál inkább, és ettől környezete idővel agybajt kap.

A képregényben ekkor következik be a fordulat, már ami a cselekményt illeti. Nem véletlenül, hiszen amennyiben van szuperképességgel rendelkező főhős, annyiban főgonosz is szükségeltetik. Oszvald, vagy ahogy a történetben gyakran emlegeti, Oszi, a főhőssel ellentétben nem művész, sokkal inkább az a személy, aki a művészetről ír, egyfajta kritikus. És így, kettőjük révén létre is jön a művészet és a kritika ellentétpárja, mely aztán a történet egész folyását meghatározza, hiszen kettőjük harca az, amit végigkövethetünk egészen addig, míg főhősünk vissza nem nyeri a hangját.

Felvidéki Miklós Némajáték című képregénye tehát nem egyszerűen egy „szuperhős” és az őt legyőzni kívánó főgonosz történetét meséli el az olvasó számára, hanem egyrészről bevezet bennünket a magyar képregényes szcéna aktuális működésmódjába, másrészről pedig számos módon próbálja megmutatni számunkra miként és hogyan alakul és működik egy képregény és annak megalkotása. Izgalmakban bővelkedő történet, mely egyszerre szórakoztat és nem utolsó sorban tanít is valamit.