„A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
– Kodály Zoltán
Smuk András 1947-ben született Pusztasomorján. Édesapja a forradalom előtt 4 évvel az elnyomó rendszer ellen Ausztriába menekült, majd 1956-ban, amikor rövid időre megnyíltak a határok, visszaszökött családjáért, és végül velük együtt menekült vissza. András 1958 és 1962 között az Innsbrucki Magyar Gimnázium diákja volt, majd miután azt bezárták, Burg Kastl magyar nyelvű gimnáziumában érettségizett. Egy olajvállalatnál helyezkedett el és szabadidejében a hozzá hasonló ’56-os menekült fiatalokkal tartotta a kapcsolatot, erre pedig a legalkalmasabb találkozóhelynek az „Europa”-Club bizonyult.
Mint ahogyan azt tavaly egyik legelső «cikkünkben írtuk,» az egyesület 2021-ben ünnepelte megalakulásának 55. évfordulóját. Az alsó-ausztriai Petronell kastélyban egy csodálatos gálaműsorral méltóképpen emlékeztek meg a klub bő fél évszázados múltjáról, közösségépítő, a magyar identitást és kultúrát őrző tevékenységéről, mely felbecsülhetetlen értékeket teremtett. A Kárpát-medencében és azon túl élő magyarság felkeresése mellett kulturális rendezvények szervezése, könyvek, évkönyvek, kiadványok szerkesztése a mai napig a kultúregyesület feladatai közé tartoznak. Smuk András 2008-tól vezeti az egyesületet, melynek közösségépítő munkáját az utóbbi időben számos díjjal értékelték: 2006-ban a Magyar Tudományos Akadémia „Magyar Örökség” díjjal tüntette ki, 2008-ban magyar Értékközösség díját, 2009-ban Árpád-fejedelem-díját, 2010-ben Széchenyi István és Moson vármegye díját,2021. szeptember 7-én pedig az osztrák Centrope díjat vehette át az „Europa”-Club elnöke.
Rólunk: 9 éves volt, amikor 1956-ban családjával Bécsbe menekült. Az új országban fiatalként az asszimilálódás szinte természetesnek vehető folyamat, ennek ellenére a magyar identitástudat és a gyökerek ápolása nagyon sok ’56-os magyarra jellemző a mai napig. Az elnyomás előli menekülés élménye vagy az korszellem hagyott ennyire mély nyomot az akkori fiatalokban?
Smuk András: A tágabb értelemben vett környéken két magyar iskola is elérhető volt akkoriban. Innsbruckban 1945-től működött magyar gimnázium, én magam is oda jártam 1956-tól 1962-ig. A másik iskola a Burg Kastl volt, amely a bajorországi Kastl községben működött, egy hatalmas nagy bencés kolostor épületében. Itt megközelítőleg 3-400 diák tanult. Itt kaptuk meg ezt az identitástudatot. Az érdekessége volt ezeknek az iskoláknak, hogy mindenhonnan jöttek diákok. Amikor a nyári szünetről visszajöttünk, akkor elmeséltük egymásnak, hogy kivel mi történt Venezuelában, vagy Spanyolországban vagy Kanadában és így tovább. Ez egy értékeket őrző, identitást ápoló, a magyar nyelvet továbbadó iskola volt. A tanárok szerkesztették a tankönyveket. Persze a szülők is sokat tettek ezért. Az 1956-os fiatalok főleg munkáslegények voltak. Vendéglőkben, magyar kocsmákban találkoztunk. Így alakult meg 1964-ben a hivatalosan bejelentett, nevét németesen írva “Europa”-Club. Nem lehetett akkor elmenni sem a nagykövetségre, sem a Collegium Hungaricumba egészen a rendszerváltásig. Mi mindent elítéltünk, ami a magyarországi kommunista korszakot jellemezte. A rendszerváltás után kijelentettük, hogy pártpolitikától mentes, kultúrával foglalkozó egyesületté váltunk.
Rólunk: Mivel foglalkozott akkoriban az „Europa”-Club?
Smuk András: Újságalapítással, (többek között a Bécsi Napló), mindenféle kiadványok nyomtatásával, kirándulások szervezésével, főleg a Nyugaton élő, de akár kárpátaljai magyarokkal való kapcsolattartással. Voltunk az ukrajnai Lembergben (Lviv), Szicíliában, ahol meglepően sok magyar történelmi emlékhelyet őriznek a mai napig. Nem olyan volt a helyzet, mint ma. Tábortüzeket szerveztünk és népdalokat énekeltünk. Hihetetlen élmény volt. Ma a klub megszervezi a kulturális rendezvényeket, az emberek eljönnek és nagyjából ennyi. Régen ez egy közösség volt. Aki velünk volt tagként, az egy baráti társaságba tartozott, és ami érdekes, hogy ezek a barátságok a mai napig tartanak. Németországból, Amerikából hívtunk előadókat, sokan jöttek, akár ingyen is. Jelen voltunk a nyugati sajtóban, nem csak a Bécsi Naplóban, a müncheni Nemzetőrben és más újságokban is jelentek meg publikációink.
Az egyesület 1995-ben Beregszászon szobrot állított Bethlen Gábornak, 1998-ban pedig II. Rákóczi Ferenc-emléktáblát helyezett el a kelet-galíciai brezáni vár falára. 2009. október 6-án ünnepélyes keretek közt lepleztük le Hunyadi László (Marosvásárhely) Petőfi-mellszobrát a művész jelenlétében a Collegium Hungaricum előcsarnokában. 2011. október 22-én kopjafaavatással emlékeztünk meg Jánossomorján az 1956-os forradalomról. A kopjafát az Andauba (Mosontarcsára) vezető út mentén állították fel, a jánossomorjai önkormányzattal közösen, ott, ahol ’56-ban tömegek hagyták el Magyarországot. 2012. június 4-én Székelykevén, a magyar nyelvterület legdélibb, többségében magyarlakta bánsági településén Petőfi Sándor-emléktáblát helyeztünk el a művelődési házban.
2013. október 9-én Sopronban sikerült felállítani azt a Klebelsberg Kuno szobrot, amelyet eredetileg Bécsben, a volt testőrpalota előtti parkban, szeretett volna az egyesület elhelyezni, de az osztrákok elutasították ezt a kérelmet. Antiszemita jelzővel illették gróf Klebelsberg Kuno személyiségét. Hiába hivatkozott az „Europa”-Club Klebelsberg Kuno nagyívű kultúrpolitikai munkásságára, illetve a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos állásfoglalására, amely cáfolta ezt a kijelentést, Bécs végül nem engedélyezte a szoborállítást, mondván: „Nem kívánunk politikai vitába keveredni”. Hunyadi László Magyar Örökség díjas művész mellszobrát végül, Sopronban a Klebelsbergről elnevezett téren Fodor Tamás polgármester, Halász János a kultúráért felelős államtitkár és az „Europa”-Club avatta fel.
Rólunk: Egy egyesület életében a klubhelység léte, vagy nem léte meglehetősen meghatározó. Az „Europa”-Club mióta rendelkezik bázissal?
Smuk András: A kezdetekben a Pázmáneumban volt egy külön szobánk, ott voltunk 18 évig, de egy rektorváltás után sajnos el kellett mennünk. Az egyesületünk tagja lett a Freie Österreichische Studentenschaft nevű diákegyesületnek és Bécs I. kerületében, a Schottengasse 2. szám alatt béreltünk helyiséget. Ezen a címen 1976 végéig működtünk. A klub itt rakta le mai működése szellemi alapjait, itt formálódott kulturális tényezővé Bécs magyar életében. Ezután már a Collegium Hungaricumba tudtunk menni. Főleg ott tartjuk most is a rendezvényeinket, de persze más helyszíneken is szerveztünk eseményeket. Most például a Soproni Petőfi színházból, – akikkel egyébként több éve együttműködünk, – magyarul fognak Lehár dalokat előadni nekünk október 8-án.
Rólunk: Hány aktív taggal számol az egyesület, és napjainkban milyen rendezvényeket szerveznek, hol lehet az „Europa”-Clubbal találkozni?
Smuk András: Jelenleg nagyjából 700 fős címlistára küldjük a meghívókat, ebből megközelítőleg 200-250-en fizetnek tagsági díjat. Voltunk már ennél többen is, 900 körüli létszámmal, de sajnos a pandémia miatt megcsappant a létszám. A kirándulások és a színházi rendezvények elmaradtak az utóbbi két évben, de abban reménykedünk, hogy újra tudunk indulni és helyreáll a klubélet. Nagyon jól működő vezetőségünk van, fiatalabbak is integrálódnak és idővel átveszik majd az egyesület irányítását.
Rólunk: Az október 23-i megemlékezés vélhetőleg az „Europa”-Club legjelentősebb eseménye az évben. Mivel készülnek idén?
Smuk András: Terveink szerint idén Esztergomból érkezik majd a Sic Transit Folk Műhely és ’56-os témákról fognak népdalokat, dalokat előadni. Jelenleg Sopron új polgármesterével folynak a tárgyalások, reményeink szerint ő fogja majd a köszöntőbeszédet mondani. Mindenkit nagy szeretettel várunk ide, és természetesen a kirándulásainkra is!
Az „Europa”-Club egyesületről bővebben az egyesület weboldalán lehet olvasni: http://hu.europaclub.at/?cat=10
Akár ez is tetszhet
