Sötét színek, durva ecsetvonások, zaklatott tekintetek. Bakos Tamás festményei korántsem mondhatók vidám, vagy könnyen befogadható alkotásoknak. Rendkívüli kifejezőerejük mégis magával húz. A néző érzi, hogy az egymásra festett rétegek mögött valami mélyebb emberi sors húzódik. És valóban: Bakos Tamás tizenkét évig hajléktalanként élt Budapest utcáin. Később tehetségének köszönhetően felkarolták, és több európai nagyvárosban is rendeztek neki kiállítást. Most Bécsben, a Bahoe Art House-ban is megtekinthetőek a munkái.
Bakos Tamás 1976-ban született Nagykőrösön. Már gyermekként is rengeteget festett. Vendéglátást tanult, de a kétezres éveket fedél nélkül, budapesti utcákon, aluljárókban, megállókban, romos házakban töltötte. Az éhség és a hideg nem kímélte, többször került életveszélyes állapotba. Elszenvedett súlyos lábtörést, de lőtt sebet is szerzett a hányattatott évek alatt. Művészeti érdeklődése még ekkoriban is munkálkodott: rendszeresen járt bolhapiacokra festmények után kutatva. Vászon helyett a lomtalanításokon, szemetesekben talált kartonokra, falemezekre festett, és így jutott néha egy kis bevételhez.
Tamás testvére, Anna ekkor már több éve Bécsben tanult gyermekgondozónak. Aggódással figyelte bátyja sorsát, akiről még ő sem mindig tudta, merre érheti el. Aztán amikor megtalálta egy kórházban, hazaköltöztette Nagykőrösre a szüleihez, és arra motiválta, hogy foglalkozzon újra festéssel. Így próbált neki olyan életcélt adni, ami segít a mindennapjait mederben tartani. Emellett próbálta felhívni a bécsi művészeti körökben mozgó ismerősei figyelmét is bátyja tehetségére.
Egy újságíró-könyvkiadó-galeristának, Walter Famlernek is mesélt a testvéréről, és megmutatta neki néhány képét. A lemezekre festett, sötét hangulatú, szürreális, maszkszerű arcok, démoni lények annyira megtetszettek Famlernek, hogy támogatást szerzett a festőnek, hogy fedezni tudja alapvető szükségleteit, és az alkotáshoz való alapanyagokat is meg tudja venni.
A bécsi Sonnenfelsgasseban található Benedict Galéria kiállítótermet és műhelyt ajánlott fel, katalogizálta Bakos képeit, és felvette őket a programjába. Így jött el az alkalom, hogy az eddig talált tárgyakra alkotó festő életében először vásznon is megjeleníthette vízióit.
„Ez a festő látja a kísértetiest az emberben és az emberit az állatban. Vadul és szabadon támadja meg célpontjait, ugyanakkor egészen barátságosan kutat a lényeg után” – vélekedik Felix de Mendelssohn pszichoanalitikus Bakos képeiről.
„Nem vagyok semmilyen -izmusnak a híve, ha pedig körül kellene írnom a festészetemet, akkor azt mondanám: A képek a reakcióm arra, amit látok, kifejezik az életem során tapasztaltakat. Ami még a képeim alapján megállapítható: nincsenek gátlásaim azokkal az anyagokkal szemben, amelyekre festek. Úgy gondoltam, hogy nincs esélyem arra, hogy akadémiai képzésben részesüljek, ezért a gasztronómia felé fordultam. Ám autodidaktizmusom nem azt jelenti, hogy mások művészete nem hatott rám. Az iskolai rajztanárom nagy benyomást tett rám, és még fel tudnám sorolni jó néhány magyar művész nevét is …”- mondta Bakos Tamás egy interjúban.
Hatalmas érdeklődést váltott ki a sajtóban és a művészeti körökben is, amikor 2013 őszén először bemutatták a képeit Bécsben, a meidlingi bíróság épületében. A kiállítást sokan látogatták, és számos magyarországi médium foglalkozott vele. Emellett kurátorok és nemzetközileg ismert galériák is mutattak érdeklődést a képek iránt.
Intenzív alkotói időszak kezdődött, 2016-ban már több mint 2000 mű került jegyzékbe, és megjelent az Exiled on Side Streets című katalógus, melynek kapcsán az író Ilija Trojanow így fogalmaz Bakos művészetéről: „Bakos Tamás képein sokféle seb nyomai láthatók. Mindig egy szörnyű gyász kényszerképzetével festi meg az elfojthatatlant. Úgy tűnik, mintha a hajnal sikertelenül próbálná hívni a nappalt, mintha a nappalt fogva tartaná alkonyat. Tamás ebben a köztes fényben van otthon akkor is, ha ennek az otthonnak egy magányos otthonnak kell lennie.”
Ám az autodidakta művészt továbbra sem motiválja az ismertség, vagy a karrier. Bár már van hova hazamennie, továbbra is városi csavargóként, amolyan “törvényen kívüli festőként” él Nagykőrösön. Még mindig járja a lomtalanításokat, ahol összegyűjti a neki tetsző anyagokat, amikre aztán gyorsan, lendületes ecsetvonással megfesti képeit. Saját bevallása szerint amikor bluest hallgat, az motiválja az alkotásra, azonnal ecsetet ragad. Számára minden blues számnak megvan a maga színe.
Így született a mostani kiállítás, a Painting the blues is, mely olyan klasszikus blues és jazz előadók műveiből merít ihletet, mint John Lee Hooker, Billy Holiday, Muddy Waters, Ella Fitzgerald vagy Little Walter. Bakos olaj- és akrilfestéket használ a “blues megfestéséhez”. Az albumborítókat nagyobb formátumú portrékkal egészíti ki olyan alakokról, mint például Jimi Hendrix, Malcolm X és Muhammad Ali.
A kiállítás március 28-ig megtekinthető a Bahoe Art House-ban.
Kiemelt kép: Bakos Tamás és festményei Fotó: bakos-t.org
