A KultPult és a Femspace által szervezett „Nőnap special” rendezvény egyik fénypontjaként Palya Bea kápráztatta el a közönséget az „Egyszálének” című lemezről előadott dalaival. A koncert összeállításában kapcsolódott mind a rendhagyó nőnap, mind pedig az #itthonotthon programsorozat tematikájához: felcsendültek olyan Bea-slágerek, mint a Hívlak téged, az Anyám, anyám, édesanyám, a Tata nótája és az Az elérhetetlen férfi is. A koncert után Gazdik Anna, a Rólunk munkatársa is tudott röviden beszélgetni az énekesnővel.
Rólunk/Gazdik Anna: Bizonyos daloknál, például az elsőnél, amelyben az édesanyáddal való beszélgetésedet idézed fel, tapintható volt a csend a közönség soraiban, holott máskor szívesen énekeltek veled vagy kísértek tapssal. Foglalkoztat téged a női felmenőidhez fűződő viszonyod és a transzgenerációs örökséged?
Palya Bea: Igen, én is éreztem ezeket a hirtelen beálló csendeket, látszott, hogy ott sokaknál rátapintottam valamire. Nekem az egész pályámat meghatározta, hogy egy dalszerető, énekes családból származom. Persze a női transzgenerációs vonalon (is) szerzünk sebeket, tovább viszünk terheket, és az a dolgunk, hogy gyógyuljunk, ahogy tudunk. Szerintem nincs olyan, akinek ez ne lenne fontos, legfeljebb nincs ennek tudatában, vagy nem tudja kifejezésre juttatni. Nekem szerencsére vannak eszközeim – a hangom és a dalaim – amelyekkel énekelhetek minderről, ez pedig dupla nyereség: az énekeken keresztül én is gyógyulok és a közösség is. Egyébként amikor a dalok először megjelentek, nagyot ütöttek, látszott, hogy abba a bizonyos közös tudattalattiba tenyereltem bele, és ettől sok embernek végül jobb lett az élete. Én erre vagyok dalszerzőként a legbüszkébb.
Rólunk: Mindemellett a lemezen szerepel a „Tata nótája” című dalod is, úgy látszik, anyai nagyapád sem megkerülhető, ha az örökségedről beszélünk.
Palya Bea: Persze, hogy nem. Ő is egy rendkívül muzikális ember volt, van is otthon egy kazettánk arról, ahogyan a Szegedi Ruhagyárban énekelt 1969 körül, két nóta, a második csak töredék. Tény, hogy a nagyapám vonaláról is rendkívüli zenei örökséget kaptam, de én nemcsak a világban számítottam innovátornak, hanem a családban is, semmit se úgy csináltam, ahogy ők elvárták volna, és ez nagyon bántotta őket. Nem tehetek róla, felgyülemlettek bennem a kitörni vágyó üzenetek, nem bírtam őket magamban tartani, és hát természetesen nem csak magamról énekelek, hanem rólunk. Arról, ami a mai modern embert foglalkoztatja. Hiszen kit érdekel már „Palya Bea válása”… lassan már engem sem (nevet).
Rólunk: Azt is lehet rólad tudni, hogy nem csak a családi örökségedről beszélsz kendőzetlen őszinteséggel. Dalaidban előszeretettel mondasz ki olyan problémákat, amiket a társadalom jelentős része szeret tabusítani: az „Igazi angyal”-ban például „szentestei magány”-ról beszélsz.
Palya Bea: Akár beszélnek erről, akár nem, tudható, hogy nagyon sokan érzik magukat magányosnak a hétköznapokban, még akkor is, ha párkapcsolatban, házasságban élnek. Ez pedig az ünnepnapokon sem lesz más, akkor sem, ha szeretjük ezeket cukormázzal leönteni. Engem arra tart a társadalom, hogy kimondjam a nem kimondhatót, még akkor is, ha ezért kritika ér. 38 éve énekelek, és úgy állok hozzá, hogy az örökkévalóságnak gyártok dalokat, nem érdekelnek mélységeiben sem a díjak, sem a kritikák, csak az, hogy már rengeteg embernek segítettem. Ez az egyetlen, ami fontos.
Rólunk: Ugyancsak erősséged a különböző világok közötti átjárhatóság, a különböző népzenei stílusok, dallamok, motívumok kombinálása, és ezekből kiindulva saját dalok szerzése. A családodból hozott magyar és cigány népzenén kívül mi inspirált még téged?
Palya Bea: Igen, természetesen a magyar népzene a bölcsőm, de sokat merítek a cigány, bolgár, szefárd, török zenékből is. Egyszer hallottam egy Nadka Karadjova nevű bolgár énekesnőt, és eldöntöttem, hogy meg kell tanulnom ezt az éneklési technikát. A Pirin hegységben énekelnek így, ilyen élesen, hogy a távoli hegycsúcsokon meghallják egymást. Fel is vettem egy ilyen népdalt az első lemezemre.
A cigány zenét Martin György gyűjtései nyomán fedeztem fel, és ez valódi visszatalálás volt a gyökereimhez. Imádom a pergetőket, no meg azt, hogy ők aztán nem takarékoskodnak az érzelmekkel, szendevélyesek, érzelemtől dús az előadásmódjuk. Ebben abszolút magamra ismerek, mint mondtam, már egy jó ideje én sem szeretnék megfelelni senkinek. Ezekhez jöttek aztán később a szefárd, jiddis, perzsa és török zenei hatások.
Rólunk: Ezekből merítesz tehát, de a dalaidat mégis magad írod. Hogy történik ez pontosan? Először a belőled kikívánkozó érzés vagy történet van meg, és ahhoz írsz előbb szöveget és keresel egy megfelelő dallamot, vagy fordítva?
Palya Bea: Hú, ez nehéz kérdés. A folyamatnak van egy része, ami számomra is misztikus. A dalszerzés folyamata átnyúlik a szavaknak és a dallamoknak egy olyan illékony világába, amit már nem lehet úgy megfogni, mint itt ezt az asztalt. De van egy része, amit azért jól értek: van egy adott hangulat, gyakran testi érzetek formájában jelenik meg bennem, és ezt a finom, illékony állapotot fordítom szavakra, dallamokra. Már több, mint 600 dalt szereztem, egyre könnyebben megy. Nemrég írtam meg a Baba HANGoló dalok című album 15 új gyerekdalát, azoknak például először a szövegük volt meg, és ahhoz komponáltam aztán egyszerűbb dallamokat a zongora mellett.
Rólunk: Két lányod van, Lili 12, Panni 7 éves. Te hogy éled meg a hétköznapokban a különböző szerepek – lány, anya, énekes és még sok másik – összeegyeztethetőségét?
Palya Bea: Tudod, ez úgy működik, hogy ha éppen benne vagyok az egyik szerepemben, akkor nagyon jól, az átmeneteket viszont nehezen viselem. Azt hiszem, éppen az a sikerem kulcsa, hogy nagyon tudatosan szabályozom ezeket a váltásokat. A mai napot például kifejezetten tágra szabtam: reggel még tollasoztam a nagyobbik lányommal, miközben a kisebbik szótagolva olvasta fel nekem a leckét, aztán kora délután elindultam Bécsbe, és volt időm ráhangolódni az esti programra. Egyébként az életemnek több fontos része is az online térben zajlik, másképp nem is tudnám megoldani. Egy teljesen introvertált életet élek Budapesten az erdő szélén, egyedül nevelem a lányaimat, szóval engem nem sűrűn látnak boltokban vagy éttermekben. Egy amerikai képzésen tanulok tanítási módszertant és bizniszépítést, ugyanis magam is tanítok: „Énekeld magad szabaddá (ÉSZA)” nevű programom fókuszában a szabad hangadás áll. A hallgatóim a testükben, sejtszinten tapasztalják meg az éneklés és a beszéd örömét és a hangjuk tudatos használatát. A tanulás nagyrészt szintén online zajlik, ennyi embert csak így tudok tanítani. Ilyenkor egyébként nekem is nehéz a váltás a szerepek között: előfordul, hogy 20:15-kor még mesét olvasok, aztán 20:30-kor meg már tanítok. Emellett van három barátnőm, akikkel a kapcsolat szent és sérthetetlen, velük is online szoktam rendszeresen találkozni.
Rólunk: Mik a terveid a közeljövőre?
Palya Bea: Indul a koncertszezon, én pedig ügyesen zsonglőrködöm az anyaság, a párkapcsolat, a koncertezés és a tanítás labdáival. Biztos, hogy az Észa fontos része marad az életemnek, ez az én magyar örökségem, amit hátrahagyok, mert elképzelhető, hogy külföldön fogok majd élni. Ugyanakkor magyarul mindig fogok dalokat írni, friss a Baba HANGoló lemez, ősszel pedig stúdiózom ismét, készül egy négydalos kislemez saját dalokból, amelyek az életem újabb állomásának énekes vallomásai.
Fotók: Simándi Nóra
Akár ez is tetszhet
Válaszolj