A tavalyi év sikerére felbuzdulva ismét színjátszótábort szervezett a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület, ahol 7 és 16 év közötti gyerekek vettek részt, amely július 17 és 21 között került megrendezésre. A foglalkozást Hausmann-Farkas Elizabeth újságíró, Illyés Márton pedagógus és Bartek Péter Pál képzőművész vezették. A fiatal színjátszók két magyar és egy német darabot tanultak, valamint elsajátíthatták a színjátszás fortélyait, díszletet tervezhettek, így egy egész napos összművészeti képzés vette kezdetét.
Az első napon a kis színészpalánták játékos kreatív beszédgyakorlaton vehettek részt, majd egy kiválasztott állatot kellett utánozniuk, úgy hogy a többiek kitalálják azt. Közben instrukciókat kaptak, hogyan lehet a nonverbális kommunikációval kifejezni magukat, hogyan használják hatékonyan a mimika eszközeit. A vidám közös ebédek lendületet adtak, hogy a munkát tovább folytassák. Délutánonként a színdarabokhoz saját maguk készítették el a díszletet, így nem csak a színjátszásban, hanem a barkácsolás és díszletkészítésben is kiélhették kreativitásukat a diákok. A táborban sokat gyakoroltak, próbaszerűen több alkalommal adták elő a „Márton, a foltozóvarga“, a „Mumus“ és a „Das Kaugummi Imperium“ című darabokat. A többnyelvű darabok lehetőséget adtak arra, hogy a magyar gyerekek fejleszthessék a német tudásukat, a burgenlandi táborozók pedig a a magyar nyelvű képességeiket tudták fejleszteni. A szorgos munka mellett a kikapcsolódás is helyet kapott, Pinkázás, szabadtéri játékok és a hosszú beszélgetések sem maradhattak ki. A mindenapos gyakorlásnak köszönheten az előadás nagy sikert aratott, amely a rossz időre való tekintettel az Alsóőri Kultúrházban került megrendezésre.




Szöveg és fotók:
Burgenlandi Magyar Kultúregyesület