„Mindig a szerencsétlenségben volt szerencsém. A többit szorgalommal értem el.” – mondja Keleti Ágnes, aki a maga 103 évével a világ legidősebb olimpikonja, a legeredményesebb magyar női sportoló, generációk példaképe. Élete tele volt megpróbáltatásokkal és újrakezdésekkel. Egy olyan életút, ami már nagyon rég méltó volt, hogy megörökítsék az utókor számára. Oláh Kata dokumentumfilmes több mint egy éven keresztül követte a legendás tornász napjait, így született meg az “Aki legyőzte az időt” című dokumentumfilm, melyet január 23-án a Collegium Hungaricumban nézhettünk meg.
„Bori lányom látott egy videót Keleti Ágnesről, amikor 99 éves volt. Azt mondta, hogy annyira cuki ez a néni, muszáj csinálnunk róla egy dokumentumfilmet. Mi ilyen furcsa család vagyunk, nálunk mindenki filmmel foglalkozik. A férjem, aki elkísért a bécsi bemutatóra, a film operatőre. A lányunk volt a producerünk. Mi így nézzük a világot. Ha érdekeset látunk, akkor a családi ebédnél valaki felhozza, hogy jó lenne erről egy filmet készíteni.” – mesél a film keletkezéséről a közönségnek Oláh Kata.
A lánya után a rendezőnő érdeklődését is felkeltette Keleti Ágnes története. Meglepődve ismerte fel, hogy a tornászról korábban egy film sem született. Ettől kezdve elszántan vetette bele magát a kutatómunkába, és felvette a kapcsolatot az idős tornász családjával. „Ez mindig egy bizalmi dolog” – meséli Oláh Kata. „Ha valakiről készül egy nagy dokumentumfilm, akkor más nem fog készíteni egy másikat. Ezért először meg kellett győznöm Ági környezetét, hogy én vagyok a legalkalmasabb a feladatra, és hogy biztosan a szívemen fogom viselni az ügyet. Aztán megismerkedtünk Ágival, akivel sikerült egy hullámhosszra kerülni, sőt, kialakult egy baráti szeretet köztünk. Megengedte, hogy ez a film elkészüljön. A helyzetet megnehezítette a járvány, de nem adtuk fel. Ági harcos mentalitását egy kicsit átragasztotta ránk is. Nekünk is sokat kellett harcolni, küzdeni, hogy elkészüljön a film.“
A rendező és a főszereplő közti baráti szeretet az egész filmet áthatja. Nézőként olyan érzésem volt, mintha én is ott ülhetnék Keleti Ágnes nappalijában, ahogy feleleveníti élete legfontosabb állomásait, a sors által elé állított akadályokat. Keleti 1921. január 9-én született Budapesten. Már kislányként nagyon tehetségesnek mutatkozott csellózásban, de zenei ambícióit végül legyőzte a mozgás szeretete. 16 évesen kezdett el tornázni, ami már akkoriban is későinek számított, ha valaki komoly szinten szeretné űzni a sportágat. Ehhez képest 19 évesen bajnokságot nyert. Ám a történelem közbeszólt: zsidó származása miatt nem versenyezhetett. Édesapja a holokauszt áldozata lett, neki pedig hamis papírokkal sikerült átvészelni a háborút.
A világháború után, huszonnégy évesen kezdhette újra a tornát. Ennyi idősen a legtöbb sportoló már túl van sikerei csúcsán, de őt ez sem tántorította el a versenyzéstől. Azóta is Keleti Ágnes nyerte a legtöbb tornászbajnokságot Magyarországon. 1948-ban a válogatott tagjaként kijutott a londoni olimpiára, de egy szerencsétlen esés miatt a versenyen nem vehetett részt. Újabb éveket veszített el, hogy teljesüljön az álma. Mégsem adta fel, és Helsinkiben végre felállhatott a dobogó tetejére. „Az élet megtanított arra, ha valamit el akarunk érni, azért keményen meg kell dolgozni” – mondja a filmben, visszatekintve erre az időszakra.
Harmincas éveiben még mindig ereje teljében volt. Az 1956-os melbourne-i olimpián ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője, és a legidősebb tornásznő, aki valaha aranyérmes lett. Ám úgy döntött, az olimpia után nem tér haza Magyarországra. Melbourne-ben maradt, de nem találta meg a számításait. 35 évesen tíz aranyérem tulajdonosa volt, mégis mellőzöttnek érezte magát az új országban.
Később Izraelben alapított családot, ahol idejét a tanításnak szentelte. Szenvedélye volt a fiatalok oktatása, támogatása. Ő fektette le az izraeli tornászképzés alapjait, több tanítványával a mai napig tartja a kapcsolatot. Keserűen hagyta abba az edzősködést Izraelben, mert bár a tanítványok körében rendkívüli népszerűségnek örvendett, a sportvilágban nem kapta meg azt az elismerést, amit a korábbi eredményei, és az áldozatos munka alapján érdemelt volna.
„A köztudat szempontjából nem jó korban született. Akkor még nem volt televízió, és a torna nem volt olyan népszerű sport. Az ottani kultúrában akkoriban még nem volt meg benne ez a fajta sporttanítás. Az első izraeli aranyérmes tornász most, az előző olimpián nyert érmet, tehát Ágnes munkája mostanra ért be” – meséli a film rendezője.
Keleti Ágnes a neki kijáró megbecsülést idős korában élhette meg. 83 évesen tüntették ki a Nemzet Sportolója címmel, 96 évesen kapta meg Izrael Állam díját. 95 évesen hazaköltözött Magyarországra, és 100 éves korában Budapest díszpolgára lett. Azóta még egy divatmagazinban is szerepelt, ezzel ő lett a világ legidősebb „címlaplánya”.
„Én inkább a jövőre akarok gondolni, nem a múltra. Én inkább még utazni akarok” – mondja a filmben egy pár évvel ezelőtti felvételen Keleti. A sok fordulat és megpróbáltatás ellenére elképesztő az a derű és vitalitás, amely a vásznon keresztül is csak úgy árad a személyiségéből. Ez a karizma Oláh Katát is teljesen magával ragadta:
„Nagyon örülök, hogy én forgathattam róla, mert szerintem ez a film illik Ágihoz, az ő személyiségéhez. Egy nagyon pátoszos film nem az ő karaktere lenne. Az a célom, hogy aki megnézi, annak ugyanaz az élménye meglegyen, mint nekem volt, amikor ültünk Ágival szemben és beszélgettünk. Ott legyenek a nézők is a szobában vele. Akkor tudunk közel kerülni érzelmileg. Mindig fontos, hogy ne csak aggyal, hanem szívvel is közel kerüljenek a nézők.” Ezt a célt biztosan elérte a film, hisz közönségsiker mellett több filmfesztivál díját is elnyerte.
Kiemelt kép: Keleti Ágnes a századik születésnapján. Fotó: Kovács Tamás / MTI
Akár ez is tetszhet
