„Hihetetlen, hogy már megint a legizgalmasabb ponton lett vége az epizódnak!” – mérgelődünk sorozatnézés közben, és tovább kapcsolunk a következő részre. Ez persze nemcsak a sorozatokkal van így, hanem a letehetetlen könyvek fejezeteivel is. De mitől lesz egy könyv letehetetlen, vagyis izgalmas? Ezzel a kérdéssel foglalkoznak közös kutatásukban Tilmann Köppe irodalmár a Göttingeni Egyetemről és Edgar Onea erdélyi származású, magyarul is anyanyelvi szinten beszélő nyelvész a Grazi Egyetemről. Edgar Oneát, a Germanisztikai Intézet professzorát kérdeztük a projekt legfontosabb eredményeiről.
Rólunk: Mit jelent pontosan az, hogy valami „izgalmas”? Egyáltalán, ez egy tudományosan megragadható fogalom?
Edgar Onea: Igen, de természetesen mint minden másnak, ennek is sokféle megközelítése létezik. A pszichológusok az olvasás közben átélt feszültséget a félelem érzéséhez vagy a reménykedéshez hasonlítják, és egy általános izgalmi állapotként írják le. Ez például attól függ, hogy mennyire tudunk azonosulni a hőssel, vagy mennyire érezzük úgy, hogy részei vagyunk a történetnek. Mi viszont ebben a projektben kizárólag a dolog nyelvi oldalával foglalkozunk, azaz azzal, hogy az adott szövegnek mely tulajdonságai váltják ki ezt a hatást, a pontos érzelmi reakció leírását inkább a pszichológusokra bízzuk.
Rólunk: Milyen tulajdonságai vannak egy izgalmas szövegnek? Jól kell adagolni a leíró részeket, hogy lassítsuk a cselekmény kibontakozását, és kíváncsivá tegyük az olvasót?
Edgar Onea: Ez akár jó módszer is lehet, de mi ezt általánosabban próbáljuk megragadni. Az elméletünk szerint, miközben olvasunk, akaratlanul is kérdéseket fogalmazunk meg, amelyekre aztán szeretnénk választ is kapni. Például, ha azt olvassuk, hogy „az asztalon volt egy doboz”, lehet, hogy többen elgondolkoznak, hogy „na és mi volt abban a dobozban?”, vagy ha a szövegben az szerepel, hogy a főhős kiesett az ablakon, akkor mindenkiben felmerül a kérdés, hogy túlélte-e a zuhanást. De általában ha bármilyen, a jövővel kapcsolatos utalás van, például a főhős tervez valamit, szeretne valamit, vagy megpróbál valamit, az olvasót azonnal elkezdi érdekelni, hogy sikerül-e neki. Az efféle kérdések nagyon érdekessé tehetnek egy szöveget, de az nem lesz automatikusan izgalmas is.
Rólunk: Most már egyre feszültebben várom, hogy megtudjam, mitől is lesz az…
Edgar Onea: Megközelítésünk szerint egy szövegrész attól lesz izgalmas, hogy ha a válasz arra a kisebb kérdésre, amit éppen olvasunk, egyúttal megválaszolna egy átfogóbb kérdést is, ami a szövegnek egy hosszabb részére vonatkozik. Például egy krimiben a detektív egy nyomot vizsgál, amiből kiderülhet, hogy ki a gyilkos – ez lenne ugye a nagyobb kérdés, – de sajnos általában a főkérdést is lezáró válasz sokáig nem érkezik meg, így kénytelenek vagyunk tovább olvasni, és türelmetlenek leszünk, ha egy leíróbb rész következik, mert az értelemszerűen nem visz minket közelebb a nagy kérdés megválaszolásához. A nagyobb kérdéseket persze be kell vezetni: be kell mutatni a szereplőket, a problémáikat, vagy a köztük levő konfliktusokat, így az is elképzelhető, hogy az olvasó egy bizonyos kimenetelt jobban szeretne, mint egy másikat.
Rólunk: Hogy lehet egy adott szövegrész izgalmasságát vizsgálni?
Edgar Onea: Természetesen úgy, hogy megmérjük a laborban. A kísérleti alanyaink, azaz az olvasók egyetemisták, akiket meg is fizetünk, és szívesen jönnek, mert érdekesnek tartják a feladatot. Leülnek a számítógéphez, ahol kis betanulás után, részekre bontva el kell olvasniuk egy rövidebb, maximum 10 oldalas elbeszélést. Olvasás közben az egérrel tudnak a képernyő felső részén felfelé és lefelé mozgatni egy vonalat. A kurzor mutatja nekik, hogy éppen hol tartanak a szövegben, és ha éppen izgalmasnak tartják, amit olvasnak, felfelé kell vinniük a vonalat, ha pedig már nem olyan izgalmas a szöveg, akkor megint lefelé.
Rólunk: Hasonlóak lettek a résztvevők feszültséggörbéi? Azaz, ugyanazokat a részeket találták izgalmasnak?
Edgar Onea: Hasonlóak, de ezt nem volt egyszerű kimutatni. Az izgalmasságnak ugyanis nem szabtunk felső határt, azaz bármennyire fel lehetett vinni a vonalat, és volt olyan résztvevő, aki 10 egységnyit ment fel az izgalmas részeknél, és olyan is, aki 1500-at. A kulcs azonban az, hogy ugyanazon a helyen kezdtek el felfele menni. Nekünk pedig az volt a dolgunk, hogy statisztikai modellekkel korreláljuk a szöveg tulajdonságait a kapott feszültséggörbékkel. Így lassan arra is képesek leszünk, hogy megjósoljuk, mennyire fognak az olvasók izgalmasnak találni egy adott szöveget.
Rólunk: Hogy választottátok ki a szövegeket?
Edgar Onea: A trükk nagyon egyszerű: meg kell kérdezni a könyvtárosokat. Ők egész nap az olvasókkal beszélgetnek, akik elmondják, mit gondoltak egy-egy könyvről. Így találtak rá a göttingeniek például Conan Doyle „A brazil macska”, Wolfgang Koeppen „Ein geheimer Auftrag” és Vanessa Krypczyk: „Thomas” című elbeszélésére. Külön érdekes az, amit a gyerekkönyvekkel kapcsolatban tapasztaltak: azok a gyerekek, akik sokat néznek tévét, hihetetlenül izgalmas könyveket akarnak olvasni, minden mást túl unalmasnak tartanak. Viszont ugyanezeket a könyveket a keveset tévéző gyerekek már túl izgalmasnak tartják, nem is bírják őket elolvasni.
Rólunk: Mit tanácsolnál egy ifjú írónak, aki izgalmas könyvet szeretne írni?
Edgar Onea: Semmit. Biztos, hogy nem adnék senkinek ilyen jellegű tanácsokat. Ennek az az egyszerű oka, hogy elméleti nyelvész vagyok. A mi feladatunk a már létező nyelvi jelenségek megfigyelése és tudományos leírása, nem pedig mások nyelvhasználatának előírása. A gyerekkönyv- és tankönyvíróknak azért mégis üzennék valamit. Megfigyeltem, hogy ha a szöveg nem elég izgalmas önmagában, akkor vagy leegyszerűsítik, és képekkel helyettesítik, vagy behoznak valami külső feszültséget: például két modern gyerek megjelenik az ókori Rómában, és veszélybe kerülnek. Szerintem a történelmi cselekményt magát is el lehetne mesélni érdekesen, nincs szükség külső izgalomra.
Rólunk: Kutatások szerint az átlag olvasó maximum 20 másodpercet szán egy újságcikkre, ez alatt eldönti, hogy tovább olvassa-e, vagy elkattint onnan. Ez azt jelenti, hogy az első pár mondattal kell meggyőzni az olvasót arról, hogy egy érdekes cikkel van dolga, amit érdemes elolvasni. Nagy a verseny tehát az olvasókért, és az a kérdés, hogy meddig lehet ezt még fokozni.
Edgar Onea: Igen, és már most látszik, hogy mindenki ugyanazokat a trükköket alkalmazza, a sorozatok vagy a hollywoodi filmek például teljesen sablonszerűen épülnek fel: világvége, életveszély, szerelmi háromszögek. Kérdés, hogy mindig érdekesebbek akarunk-e lenni, mint a többiek, vagy remélhetjük, hogy az emberek azért nem ennyire mechanikusan működnek, és egy idő után másra is igényük lesz. Erre én is kíváncsian várom a választ.
Akár ez is tetszhet
