Idén is szórakoztató programokkal rendezte meg a Széchenyi István 72. számú cserkészcsapat és a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség a már hagyományosnak mondható Farsangi Jótékonysági Bálját. Az esemény évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Ausztriában élő magyarok körében. A rendezvénynek idén is az Am Tábor Plébánia nagy előadóterme adott otthont, ahol a szervezők becslése szerint mintegy százötven vendég gyűlt össze. A cserkészek vállalták a rendezvény lebonyolítását és egész este segítettek az érkezőknek.
A rendezvény gyermekprogramokkal kezdődött. Először mozgásos játékokon vettek részt a vendégek, ahol az összegyűlt aprónép összemérhette tudását a zsákbanfutás és tojáscipelés versenyeken. A játékos vetélkedő után egy rövid barkácsolásra invitálták a szervezők a legifjabbakat, majd ezt követően a gyerekek körében legfontosabbnak tartott program, a jelmezverseny következett.
A frissítőkről és harapnivalókról a cserkészek gondoskodtak. A bálban megjelent közel 150 főt székelykáposztával, virslivel és vegetáriánus ételekkel látták vendégül a szervezők. “Hosszú évek hagyománya a bál megrendezése. A kezdetekben Batyus Bálként indult, de az idők során kinőtte magát, így a rendezvényhelyszínek is egyre nőttek. Az Am Tabor Plébánia alagsori bálterme ideális helyszín, koncerteket is lehet tartani, úgyhogy most már sokadszorra gyűlünk itt össze.” – mondta Dobos Alpár cserkésztiszt, a rendezvény szervezője. “A szervezéstől az ételek elkészítéséig és a bál lebonyolításáig, az egészet a cserkész csapat csinálta. Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy bemutatkozhassunk, megismertethessük az érdeklődőkkel a cserkészetet is.”
A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. Több, mint 200 országban 38 millió cserkész tanul, gyakorol és dolgozik azért a közös célért, hogy segítsék egymást és persze magukat abban, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. Egészen kicsi gyerekek is csatlakozhatnak, és van, aki egy életen át aktív és boldog tagja marad a mozgalomnak. A mozgalomban az országok illetve kontinensek kerületekre vannak felosztva. Európában Bécs az első kerületbe tartozik, hiszen itt indult el elsőként a mozgalom, de vannak Amerikában vagy Ausztráliában is csapatok, ahol a magyart már a harmadik vagy negyedik generáció viszi tovább, és még mindig beszélik a nyelvet és néptáncolnak vagy népdalolnak. Ezekben az országokban természetesen a magyarságtudat ápolására nagyobb hangsúlyt fektetnek. Bővebben itt olvashatnak a cserkészetről: “Magyar cserkészmozgalom Ausztriában”
A gyerekprogramok után a felnőttek is lehetőséget kaptak a lazításra. A Napraforgók táncegyüttes közel egy órás programot állított össze az esemény alkalmából.
A néptáncelőadás után a Magyarországról érkezett Batyi Fusion zenekar adott koncertet. Az együttes harmadszorra lépett fel a cserkészbálon, a sokadszori részvétel és a nagy siker összefüggésben áll.
“Nagyon sokan jelezték a részvételi szándékukat, de a hely szűke miatt limitált volt a részvétel, így sajnos 150 főnél meg kellett húznunk a létszámot. Jövőre sokkal előbb fogjuk majd felmérni az igényeket és ahhoz mérten keresünk majd helyszínt, hogy ne maradjon le senki a bálról. A rendezvény abból a szempontból is sikeres volt, hogy az egyik fiatal résztvevő másnap jelezte, hogy szeretne eljönni a cserkésztalálkozóra és megismerkedni a cserkészettel alaposabban.” – foglalta össze az eseményt Dobos Alpár, a Bécsi Magyar 72. Sz. Széchenyi István Cserkészcsapat tisztje.