A nemzeti kissebségi létet különbözőképpen éljük meg. Ausztriában élünk magyar származásúakként, de mindannyian saját életútunkat és körülményeinket hozzuk magunkkal, ami alapján különböző módokon viszonyulunk a népcsoportunkhoz. Van, aki keresi a lehetőséget hogy kapcsolódjon magyarokkal, van aki nem is tudja, hogy vannak erre lehetőségei, és van aki szívügyének tekinti a gyökerek kutatását, ápolását és annak továbbadását. Deák Ernő az utóbbi kategóriába tartozik. Legújabb könyve, a Magyarként Ausztriában szintén ezt igazolja.
Deák Ernő számos könyvet és számtalan publikációt írt az európai nemzeti kisebbségek történetéről, jelenéről és jövőjéről, azonban arról, hogy számára mit jelent a kettős identitás, és hogy a magyarságát megélve, hogyan tud teljes értékű kisebbség lenni, arról eddig még csak kettőt. Az első személyes hangvételű könyve, az Öreghegytől a Schneebergig – Utam állomásai 2016-ban, a mostani könyvhöz hasonlóan szintén a Magyar Napló Kiadó gondozásában jelent meg.
Deák Ernő történész 1940-ben, az osztrák-magyar határtól nem messze, Peresztegen született. Kisgyermekként megtapasztalta a forradalom elől menekülő, vagy egy vélt vagy valós jobb élet reményében meginduló magyarok tömegét. 1956. december 9-én aztán ő is útnak indult és az innsbrucki gimnázium elvégzése után Bécsben telepedett le. A Bécsi Tudományegyetemen gazdaság- és társadalomtörténet, kelet-európai történet és germanisztika tárgyakból szerzett diplomát. Később filozófiából doktorált, majd kutató tanársegéd lett a Bécsi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomtörténeti Intézetében. Az Osztrák Tudományos Akadémia tudományos munkatársa volt 2005-ig. Akadémiai munkássága főként az újkori gazdaság- és társadalomtörténet, különös tekintettel Közép-Európára, valamint a XIX–XX. századi kivándorlás köré összpontosult. 1980-tól az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének alapítója és főtitkára, majd 2014-ig elnöke. 1985-től az 1980-ban alapított Bécsi Napló főszerkesztője. 2020 decemberéig a A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke. Sokoldalú tudományos munkásságával és közösségépítő szerepvállalásával megkerülhetetlen szereplőjévé vált a magyarság eszméjének és kulturális örökségének megőrzésében, nem csak az ausztriai, hanem az egész magyar diaszpóra számára is.
A Magyarként Ausztriában – válogatott esszék és költemények sorban a második (Az Öreghegytől a Schneebergig – Utam állomásai című könyv után), amely a személyes tapasztalások alapján, a történeteket megélt elbeszélő, vagy inkább tanító hangvételében, de mégsem kioktató módon tárgyalja az Ausztriában magyar identitással élők múltját, jelenét és remélt jövőjét. A két részből álló kötet első kétharmadában Deák korábban megjelent esszéi, gazdasági- és társadalomtörténeti tanulmányai sorakoznak, nagyjából a történelem időrendje szerint haladva. Tudományos értekezései a közép-európai agrártörténetre, azon belül is a magyar, és az őrvidéki városok történetére koncentrál. A magyarságot egy lépéssel távolabbról európaiként vizsgálja, és közben olyan súlyos kérdéseket tesz fel, mint “(…) mit tett a nyugati magyarság az egyetemes magyarságért? Megtett-e minden elvárhatót, vagy legalább a tőle telhetőt? (…) Tegyük fel minden fenntartás nélkül a kérdést: ha egyáltalán, jelent-e értéket a magyarság, és ennek mekkora befolyása van mindennapi életünkre. “. A válaszok pedig nem egyértelműek, az ok-okozati összefüggések szövevényes sűrűjében fenti kérdéseit nem csak az Ausztriában élő, hanem az egész magyar diaszpórához intézi. A Magyarságunk európai szembesítése című fejezetben súlyos válaszokat is ad: “Meggyőződésünk szerint új történelmi aktus van kialakulóban, illetve az évezredes folyamat új jelenségekkel módosul, és mi nemcsak hogy légvárakat építenénk, de egyenesen önmagunk ellen vétenénk, ha e történelmi szélnek mi nem feszítenénk neki vitorlánkat. Magyarságunk záloga az európai szellemiség, ha ennek kialakításán dolgozunk, elsősorban önmagunknak teszünk vele szolgálatot.”
Esszéi között találunk részletes leírást az 1956-ban kivándorolt fiatalság, és az egyetemes magyar diaszpóra történetének politikai és gazdasági fejlődéséről egy történész pontosságával, statisztikákkal és grafikonokkal illusztrálva. Összehasonlít más népcsoportokkal, elmeséli a kitartó küzdelmet a Népcsoporttörvény előtti és utáni időkből, és bemutatja, hogy hogyan alakultak ki a magyar egyesületek Burgenlandban vagy Bécsben. A folyamatoknak nem csak elmesélője, de alakítójaként, saját tudományterületének aktív szereplőjeként összegzi, hogy hogyan jutottunk el idáig, és mi lenne a kitűzendő cél a következő generációnak. “Végülis a helyi kötöttségek ellenére meg kell végre tanulnunk ausztriai magyarokként élni. Kérdés csupán, képesek vagyunk-e magunkévá tenni és cselekvően vállalni ezt a mindnyájunkat érintő feladatot?”
Azok számára, akik a magyar diaszpóra, azon belül is az ausztriai magyarság sorsával kicsit is törődnek, vagy akik akár nagyon is érdeklődnek az elmúlt évtizedekben, vagy még annál is korábbra visszavezethető folyamatok és viszonyok iránt, azoknak ez a könyv kötelező olvasmány. – Deák Ernő
A kiadvány második részében eltávolodunk a népcsoporti politikától, a statisztikákkal tűzdelt valóságtól és Deák Ernő egészen más odalát ismerhetjük meg kiforrott költészetén keresztül. Ahogyan azt a könyv Előszó helyett címet viselő bemutatkozó bevezetőjéből megtudjuk, egy 12-13 éves korban elolvasott Költészettan című könyv hatására kezdett írni. Az integratio című folyóiratban (mely szintén az ő kéznyomát viseli) jelentek meg elsőként a versei, majd barátai nyomására 1970-ben Recidiva címmel adta ki első verseskötetét, tíz évvel később pedig követte a második verses gyűjtemény is. A könyvben szereplő bő négy évtized alatt született írások most először jelentek meg nyomtatásban. Versei többnyire tájleíró lírai költemények, melyek nem egy megkötött stilisztikai pálya mentén, hanem a legkülönfélébb, akár képvers formájában haladnak előre. Az 1963-2023-ig terjedő időszakban született rigmusok közül álljon itt a dátuma szerinti legutolsó ELKOP(TAT)OTT SZABADSÁG című vers egy részlete, mely egyben súlyos zárószava is lehetne ennek az egyedülállóan összeszedett, a múlttal elszámolni vágyó és a jövő nemzedékéhez is szóló határozott üzenettel bíró kötetnek.
ELKOP(TAT)OTT SZABADSÁG
(…)
A terepen
januári enyhületben
nem hófehéren
de piszkosszürkén
elárvultan
hallgat az emlék műve
ragyogó naplementében
szinte megtisztultan
magasodik a peremen
az őrtorony
vigyázzva továbbra is arra
ne fényesedjen időtlen
a szabadság
elég ha megkopott emlék
nem élünk legfeljebb
visszaélünk vele
akár háborúskodva is
fojtogatóan.
Bécs, 2023. január 7.
