Az osztrák statisztikai hivatal legfrissebb népességadatai szerint, jelenleg több mint 107.000 magyar állampolgár él Ausztriában. Az egyre gyarapodó magyar közösségről oldalainkon rendszeresen közreadjuk tudományos vagy kulturális területen jeleskedő honfitársaink portréit, valamint azokét, akik a magyar anyanyelvi oktatásért munkálkodnak. Ritka az az eset, amikor ezeket a tevékenységeket egyszerre egy személy életrajzában találjuk meg. Blaskó Katalin egyike ezen kivételes egyéniségeknek.
Blaskó Katalin Tokajban született, később a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán germanisztika és magyar nyelv és irodalom szakon tanult. 2000 óta él családjával Ausztriában. A Bécsi Egyetem Finnugrisztika szakán óraadó tanár, emellett aktív tagja az Ausztriai Magyar Kutatóintézetnek (német rövidítéssel ÖIUS), az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének újonnan megválasztott kultúrreferense, illetve alapítótagja és egyben egyik legtöbbet játszó színésznője a Svung Bécsi Magyar Színháznak.
Rólunk/Horváth Nóra: Miért döntöttek úgy anno, hogy Bécsbe költöznek?
Blaskó Katalin: Először az volt a terv, hogy csak három évre, az én lektori állásom idejére jövünk Ausztriába. A férjem osztrák, a gyerekek kétnyelvűek, és gondoltuk, hogy ez milyen jól segíti majd az ő német tanulásukat, később majd úgyis visszamegyünk Magyarországra. A férjem egy darabig megtartotta ottani egyetemi állását, de végül nem mentünk vissza Magyarországra. Itt maradtunk.
Rólunk: Időközben a gyerekek német tudása értelemszerűen jobban fejlődött, így már nem a német, hanem a magyar nyelvtanulást kellett segíteni. Milyen lehetőségek voltak erre?
Blaskó Katalin: A lektori megbízatásom után egy alsó-ausztriai projektben vállaltam munkát. A magyar oktatást akkoriban egy úgynevezett „Sprachoffensive“ keretében nagyon támogatták a tartományban és az én feladatom az volt, hogy mentorként segítsem a tanárokat, illetve tananyagokat, interaktív anyagokat, tankönyvet készítsek számukra. Ezen keresztül ismertem meg azokat a tanárnőket is, akik Mödlingben tanítottak, és mivel Bécsnek éppen azon a szélén laktunk, így elkezdtünk odajárni magyarórákra. Egy akkori nagyon kedves tanárnő, Dobler Marika beszervezte a fiúkat a Verőfény szavalóversenyre a Bécsi Magyar Iskolában, így kerültem először kapcsolatba a schwedenplatz-i intézménnyel, de mindeközben persze én is sokat foglalkoztam a gyerekeim anyanyelvi tanításával.
Rólunk: A projektmunkák mellett megmaradt a tudományos életben és óraadóként a Bécsi Egyetemen is. Kutatási területéhez tartozik többek között a hungarusok története. A témában szervezett konferenciát, illetve egyik kiadója és szerzője egy német nyelvű tanulmánykötetnek is:
A hungarusok veszteségtörténete.
A Bécsi Egyetem és a Bécsi Magyar Történeti Intézet együttműködésében megjelent kötet a Collegium Hungaricumban 2021-ben megrendezett, azonos című nemzetközi konferencia eredményeit foglalja össze. Egészen a 19. század végéig Magyarországon a nyelv nem volt a nemzeti hovatartozás kritériuma. A Magyar Királyság területén élő magyar, német, szláv, román stb. nyelvű értelmiségiek magukat származásuktól függetlenül hungarusnak tekintették. A 19. században ez az identitásmodell egyre nagyobb nyomás alá került annak a diskurzusnak a hatására, amelyik a magyar kultúrához való tartozást a magyar nyelv használatához kötötte. A kötetben szereplő tanulmányok a hungarusok tevékenységi köreit vizsgálják a Habsburg Birodalom keretein belül, valamint fokozatos kiszorulásukat a magyar nemzeti irodalomból.
Rólunk: Miért tartja a mai napig fontos kutatandó területnek a hungarusok történetét?
Blaskó Katalin: Fontosnak tartom, hogy a magukat hungarusoknak nevező, a Magyar Királyság területén működő, nem magyar nyelvű írók és tudósok, akiknek egyébként legnagyobb része német nyelven írt, méltó helyet kapjanak mind a magyar, mind az osztrák tudomány-, sajtó-, és irodalomtörténetben. A természetes és termékeny többnyelvűség korszaka egyébként modellként szolgálhat például egy mai közös európai identitás kialakításához is.
Rólunk: Seidler Andrea, akit korábban már bemutattunk (ebben a cikkben) szintén ezt az időszakot vizsgálja a sajtótörténet és az irodalomtörténet szempontjából. A két kutatás egybevág?
Blaskó Katalin: Andrea projektjében dolgoztam, nála doktoráltam, úgyhogy ez a hungarus-téma egyértelműen neki köszönhető, de míg ő elsősorban a 18. századdal foglakozik, én inkább a 19. századra fókuszálok.
Rólunk: Miért?
Blaskó Katalin: Nagyon érdekel a magyar “nation buildingnek”, vagyis a nemzetfejlődésnek, a modern értelemben vett nemzet kialakulásnak a folyamata, és úgy gondolom, hogy ezzel párhuzamosan érdemes vizsgálni a hungarusok sorsát.
Rólunk: A magánéletében is ennyire meghatározó volt a magyar népcsoporttal, és az a köré szerveződött egyesületekkel történő kapcsolattartás?
Blaskó Katalin: Érdekes módon nem. Elég sok év telt el, mire egyáltalán kapcsolatba kerültem magyar egyesületekkel, és a népcsoport életével. Jártam persze magyar vonatkozású programokra, például a Collegium Hungaricum rendezvényeire, de főként csak az egyetemi világhoz és a német nyelvű kulturális életethez kapcsolódtam. Deák Ernő hívására jöttem a Bécsi Magyar Iskolához és vettem részt néhány évig a munkájában, aztán egyre több szállal kötődtem a „Schwedenplatz“-hoz: ott voltam az Ausztriai Magyar Kutatóintézet alapításánál, aztán jött a Svung – mindkettő a Központi Szövetség tagegyesülete.
Rólunk: Az irodalomtudománytól hogyan jutott el a színpadig?
Blaskó Katalin: Mielőtt elkezdtem tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen, kétszer is felvételiztem a Budapesti Színművészeti Főiskolára. Nem vettek fel, úgyhogy ezt az álmot elengedtem, és sokáig nem gondoltam rá. Nyolc évvel ezelőtt néhány lelkes diákommal és egy kis baráti körrel éppen tervezgettük egy kulturális és művészeti profilú egyesület létrehozását, amikor megérkezett közénk Pohl Balázs, aki színházat akart csinálni, és attól kezdve minden vágtatni kezdett előre. Megalapítottuk az egyesületet, Balázs elkezdett helyzetgyakorlatokat játszani az innen-onnan összeverődött emberekkel, és egyszer csak bejelentette, hogy akkor most elkezdünk egy darabot próbálni, vagyis létrehozunk egy színpadi produkciót. Ez volt a Főműsoridő. Balázs akkor azt mondta, hogy most el kell dönteni mindenkinek, hogy akar-e szerepet vállalni, játszik vagy nem játszik a darabban. Először azt gondoltam, hogy ez valahogy összeférhetetlen az addigi felnőtt életemmel, hiszen én ezt a diákkori álmot már szinte el is felejtettem. De aztán mégis adtam magamnak egy esélyt, és végül kiderült, hogy tényleg nagyon élveztem a próbákat és az előadásokat. Utána jöttek a következő darabok, és azóta megszoktam, hogy játszom. Nagyon szeretem a színház világát, de azért most is minden előadás előtt azt kérdezem magamtól, hogy miért kellett magamat ilyen helyzetbe hozni megint, hogy itt állok ez előtt a stressz előtt? Aztán mindig nagyon jó érzéssel jövök le a színpadról és persze maga a játék is nagyon nagy örömet okoz a mai napig.
Rólunk: Melyik a legkedvesebb előadása?
Blaskó Katalin: Egyértelműen a Bennetek van, amit most újítottunk fel. A darabot Pohl Balázs írta, három nő és egy fiú börtönben töltött éveit jeleníti meg egy abszurd alaphelyzetben. Nemcsak azért szeretem, mert gondolatébresztő, hanem azért is, mert végig a színpadon vagyunk, és nem zökkenünk ki a szerepünkből. És nagyon jók a partnereim.
Rólunk: A Központi Szövetség legutóbbi tisztújító közgyűlésén két egyesület tagjaként (Svung, ÖIUS) a kultúrreferensének választották. Hogyan viszonyul ehhez a szerephez?
Blaskó Katalin: Lelkesen! Úgy látom, hogy a Központi Szövetség – mind maga az ernyőszervezet, mind az egyesületek rendelkezésére álló helyiségek nagyon megérettek már a megújulásra, és én szívesen részt veszek ebben a folyamatban. Ez valószínűleg elég sok munkával fog járni, de sok ötletem van, hogy kulturális téren mi mindent lehetne csinálni. Azt remélem, hogy jól kiegészítjük majd egymást a többiekkel, mint például Bajka Kinga Csengelével, aki rendkívül kreatív egyéniség, Csire Mártával, aki megbízható szervező, és a realitást szem előtt tartó ember, Seidler Andreával, aki képes lesz mindent kordában tartani és előrevinni, és a többiekkel, akik mindannyian azért fognak dolgozni, hogy az értékek és hagyományok megőrzése mellett új lendületet adjanak az egyesületi életnek.
A cikkben megjelenő képeket és videókat Csomor Lilien, Kovács Attila, Bánhalmi Norbert, Horváth Nóra és a Svung készítette.
Akár ez is tetszhet
