1977 nyarán egy közel harminc fős, felsőőri baráti társaság megalapította a Felsőőri Motoros Sportklubot. Idén fennállásának 45. születésnapját ünnepelte az egyesület. Elnöke Gaál Mihály 1973-ban kezdte a motorozást: lassan öt évtizede ül a gépen. Vele beszélgettünk jelenről, múltról, jövőről, az „Easy Rider” életérzésről.
Misit is ifjúként az a kultfilm bűvölte el, mint annak idején, a hetvenes években oly sok fiatalt: látta az Easy Rider (Szelíd Motorosok) című, 1969-ben készült, amerikai mozit. A filmdráma a motoros kultúra és életérzés alapműve, aki megnézte, azonnal gépre szeretett volna pattanni, érezni, megélni a szabadságot. Misi számára is egyértelmű volt a döntés, hogy összegyűjtött pénzéből nem autót vesz, hanem motortulajdonos lesz. Életre szóló döntést hozott. Azóta a két kerék szerelmese. 1973-ban kezdte a motorozást: lassan öt évtizede ül a gépen. Sokat változott azóta technikája, tudása gyarapodott, óvatosabb, felelősségteljesebb, mint fiatal korában. Fő szempontja a biztonság. Egy faktor nem változott az ötven év alatt: a gyorsaság. A sebességet a mai napig imádja.
Most, 2022-ben, ha visszatekint a fél évszázadra, úgy értékeli, hogy sikerült megtapasztalnia az „Easy Rider” szárnyalást. Motoron nem néz időt, nincs órája, addig megy, míg kedve van. Része egy összetartó közösségnek, tudja, ha baj történik, klubtársai azonnal jönnek és segítenek.
Szereti a természetközelséget. Szerinte nem csak a kényelemről szól a motorozás: – Egy autóban, ha esik az eső, bekapcsolom az ablaktörlőt, ha fázom, fűtöm az ülést, viszont, ha a mocin megázom, az kemény tapasztalás, de mindig kisüt a nap, én megszáradok, megyek tovább, ez is a természet, bőrömön érzem erejét. Aki autóval jár, nem szól a másikhoz, sőt, inkább leordítja a kereszteződésben. A motoros megáll, beszélget, kedvesen kíváncsiskodik, közös az érdeklődésünk, a hobbink, a szenvedélyünk. Ez egy nagy család, amelyhez jó tartozni. Mindenki egyforma, nincs különbség az úton: lehet valaki mérnök, vagy kevésbé tanult, nem számít. Ezt tartottam szem előtt munkám során is, lényeges szempont volt, hogy egy szinten kezeljek mindenkit, aki a csapat tagja. Sosem emeltem magam magasabbra másnál, hiába voltam én a főnök. Talán jól csináltam, hiszen a mai napig megállítanak, meglátogatnak egykori beosztottjaim.

Gaál Mihály 1955-ben magyar felmenőktől született Felsőőrön, anyanyelve magyar, büszke származására. A német nyelvet az elemi iskolában sajátította el. Grazban, Kismartonban, Bécsben élt, majd visszatért szülővárosába. Negyven éven át postán dolgozott, a kézbesítők igazgatójaként koordinált mintegy ötven alkalmazottat. Mindig figyelt arra, hogy úgy legyen vezető, hogy ne érezzék kollégái, úgy gondolta, és gondolja ma is: mindenki egyforma, nincs differenciálás. Ezt a motorozásból hozta. Akár orvos vagy mérnök, akár utcaseprő valaki, a motoron mindenki egyforma, nincs megkülönböztetés. Öt éve nyugdíjas, van ideje, élvezi gondtalan, szabad életét. Gaál Misi, ahogy Felsőőrött nevezik, aktív tagja a Burgenlandi Magyar Kultúregyesületnek és pénztáros helyettes az egyesület vezetőségében. “Egy olyan vidéken, amely egykor Magyarországhoz tartozott, nagyon
fontos a nyelv, a kultúra, a zene ápolása és megőrzése, ennek támogatása, a kulturális értékek megbecsülésének közvetítése a lakosság felé. Ezért döntöttem úgy, hogy a BMKE vezetőségi tagjaként részt vállalok a munkában – immár 2008 óta.”, mondta Gaál Misi. “Igyekszem részt venni, illetve segíteni a különféle rendezvényeken, így a felsőőri magyar nyelvű istentiszteleteken és a pásztorjátékokon is. A magyar nyelv és mentalitás jövőjét az otthonról hozott neveltetésben látom. A gyermekek játszva megtanulják a nyelvet – később ez
jóval több időt igényel, és talán akkor már nem is kötődnek az adott nyelvhez”, mondja lelkesen Gaál Misi.
Misi motoros pályafutása alatt nyolc gépet használt: egy öreg BMW-vel kezdte, 26 lóerős volt, 120 km/órával ment, aztán rákapott a japán vonalra, Kawasakira váltott, ma is ezt követi, egy 900 köbcentis, 120 lóerős, Yamaha-gépet hajt. Előtte egy 300 kg-os géppel hasított, de az már nehéz volt, a jelenlegi 220 kg-os. Két hónapja vásárolta, mintegy tízezer kilométert azért tett már bele. Mindig kiváló állapotúak a gumik, a fékek, rendszeresen karbantartja, tisztítja, óvja, alapvető számára a biztonság. Baleset nélkül megúszta ezt az ötven évet, köszönhető felelős magatartásának.
– Régebben szabálykövetőbbek voltak az emberek, ma már fellazult az is, hogy a közlekedésben betartsuk az előírásokat, sokkal több a baleset. Korábban tudtam, ha STOP táblát lát az autós a kereszteződésben, akkor biztosan megáll, manapság sajnos, nem mindig teszi ezt meg. Nem tudom, mi történt…Ha nem tudnának a motorosok a másik fejével gondolkodni, sokkal több szerencsétlenség történne. Persze, ez vonatkozik autós sofőrökre is: nem lehet általánosítani. Vigyázni kell a másikra, hiszen ő is vigyáz rám. – ez a fő elvem.
Életképek (Fotó: MSCO)
Édesanyja Esztergomban született, azt a vidéket egészen Miskolcig bejárta, ezzel kezdte motoros karrierjét, már jó ideje GPS nélkül tájékozódik Magyarországon, mindent ismer. Az utóbbi években inkább a mellékutakat választja, hogy minél kalandosabb, izgalmasabb legyen az utazás.
– Felfedeztem a környező és a távolabbi országokat, nekem kell, hogy repülőgéppel jussak el valahova, így járom Európát. Nem csak arról szól, hogy felpattanok, húzom a gázt, hanem megtervezem a kirándulást. Rákeresek, mit lehet az adott országban, városban megnézni, mi a nevezetesség, látnivaló, így komplett élmény az út az ötlettől a felkészülésen, a kivitelezésen át a hazaérkezésig. Össze szoktuk kötni a túrát egy-egy motorverseny megnézésével is.
Misi a Felsőőri Motoros Sportklub, az MSCO tagja, 2015 óta elnöke. Velük járja Európát. 1977 nyarán egy közel harminc fős, felsőőri, baráti társaság összefogott, és létrehozta az egyesületet, hogy törvényes keretek között javítsák, vizsgálják egymás járgányait. A motoros csapat jelenleg közel kétszáz tagból áll. Szerveznek szakmai kurzusokat, hogy javítsák a technikát, bonyolítanak elsősegély-tanfolyamot, tapasztalatokat cserélnek, segítik egymást, társasági összejöveteleket, túrákat szerveznek, sporteseményekre járnak, motoros és turisztikai rendezvényeket rendeznek. Nyáron együtt grilleznek, télen közösen karácsonyoznak, de legtöbbször suhannak. Burgenland egész területéről, Stájerország, Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria területéről, Magyarországról – Szombathelyről – is vannak tagjaik.
Rendszeresen gurulnak Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Olaszország, Svájc, Franciaország, Németország, Szlovákia, Lengyelország, Görögország tájaira, a magyarországi versenypályán, az ostffyasszonyfai Pannonia Ringen sokat gyakorolnak, élvezik a gyorsulást, a sebességet.
Közös céljuk a fegyelmezett és biztonságos közúti magatartás, ezt a tudást adják át a fiatal tagoknak. Rendszeresen ápolnak kapcsolatot más klubokkal. Állandóan ötletelnek, hova lehetne menni. Egy közös applikációban vezetik fel a terveket, javaslatokat, ott mindig friss az információ.
Fotómontázsok régről, közelmúltról (Fotó: MSCO)
Gaál Mihály, azaz „mindenki Misi bácsija” 2015 óta a klub elnöke. Úgy tűnik, rajta marad ez a feladat. Ő azonban szívesen csinálja. Ha minden jól alakul, még jópár évtizedig.