Amikor először jártam az ottakringi Markuskirchében, egy rendhagyó orgonakoncertet mentem meghallgatni. Mégpedig egy gyerekeknek szólót, Wagner Szilárd lelkész szervezésében. Vidám, közvetlen hangulat uralkodott aznap este az evangélikus templomban. Már akkor az volt az érzésem, hogy a lelkész mindent megtesz annak érdekében, hogy egy olyan közösséget hozzon létre, ahová jó tartozni. Most egy tea mellett beszélgettünk pályaválasztásról, orgonáról, sőt, még kígyókról is.
Wagner Szilárd öt évvel ezelőtt került Bécsbe, amikor az Ausztriai Evangélikus Egyház a saját kérésére átvette. Tizenegy év magyarországi munka előzte meg ezt a váltást. Épp akkor döntött az Ausztriába való költözés mellett, amikor megüresedett a lelkészi állás a Bécs-Ottakringi Osztrák Evangélikus Gyülekezet élén. A soproni születésű lelkész számára az ausztriai kapcsolatok már korábban is meghatározóak voltak: évek óta szervezi az Orgona Határok Nélkül című zenei fesztivált, amely egy osztrák-magyar határon átívelő kezdeményezés. Bécsbe érkezésekor felkérték az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet vezetésére is, amit azóta is nagy lelkesedéssel végez.
Rólunk/Farkas Noémi: Sok helyen jártál és tanultál korábban. Amikor öt évvel ezelőtt Bécsbe érkeztél, hogyan élted meg a váltást?
Wagner Szilárd: A lelkészség is egy szakma, ami tulajdonképpen mindenütt majdnem ugyanazt jelenti. Ami inkább kihívást jelentett, hogy családostul kezdtünk új életet. A legkisebb gyermekünk még csak másfél hónapos volt, a nagyobbak 2 és 4 évesek. Ugyanazokkal a nehézségekkel küzdöttünk meg, mint más ideköltöző családok: ki kellett ismernünk magunkat az itteni rendszerben. Rengeteg segítséget, tanácsot kaptunk, hisz egy összetartó gyülekezet várt minket. Nem tudok olyan szakmát mondani, ami ne lenne jelen a közösségünkben. Egy gyülekezetben az a csodálatos, hogy mindenhonnan érkeznek emberek: ha orvos kell, akkor tudnak ajánlani, ha könyvelő, adóügyekben vagy műszaki területen jártas szakemberre van szükséged, akkor az is van. Ilyen szempontból jó volt megérkezni. Persze más az egyházi rendszer és a gyülekezeti struktúra, az adminisztráció is. Ezekbe bele kellett tanulnom, ráadásul két gyülekezetben párhuzamosan. A próbaidő lejártával, illetve bizonyos különbözeti vizsgák letételével, 5 év után véglegesítik az embert. Nálam ez most szeptemberben történt meg.
Rólunk/Farkas Noémi: Mikor kerültél közel az egyházhoz?
Wagner Szilárd: Fiatalkoromban állatorvosnak készültem. Nagyon sokáig és komolyan foglalkoztatott az a szakma. Aztán mellette párhuzamosan, a középiskolai évek alatt, egyre jobban kezdett hatással lenni rám az egyházi élet. A rendszerváltás után kezdtem a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumot, amikor azt negyven év után újra visszakapta az egyház. Akkoriban körvonalazódott, hogy hogyan lehet jó egyházi iskolát csinálni, mivel a kommunizmus alatt egyáltalán nem volt rá lehetőség. Ebben a folyamatban diákként valamennyire mi is részt vettünk. Nagyon jó közeg volt. Fantasztikus hittantanárom volt annak idején, aki elkötelezetten végezte a munkáját. Ő azóta is jó példaként szolgál a számomra.
Rólunk/Farkas Noémi: Ekkoriban érlelődött meg benned a döntés a lelkészi hivatás mellett?
Wagner Szilárd: Igen. A gimnáziummal párhuzamosan elkezdtem járni a fóti Evangélikus Kántorképző Intézetbe. 1994-ben tettem le a kántori okleveles vizsgát. Hétvégi tanfolyamokra jártam. Hétfőtől péntekig iskola, péntek este mentem vonattal Fótra, szombaton haza, vasárnap templom, hétfőn pedig ismét kezdődött a gimnázium. Nagyon intenzív időszak volt zenei képzés és teológiai impulzusok kapcsán is, amelyek mind megérlelték bennem a döntést. Ennek nyilván van egy isteni oldala is, amit mi belső elhívásnak nevezünk. Ez azt jelenti, hogy az ember belül érzi azt, hogy Isten elhívja erre a szolgálatra. Ezt nem lehet megmagyarázni, egyszerűen van és kész. És vannak azok a külső tényezők, amik az embert megerősítik benne, hogy ez jó irány, és érdemes tovább csinálni. Nálam mindegyik megvolt.
Rólunk/Farkas Noémi: Hol folytatódtak a tanulmányok?
Wagner Szilárd: 1996-tól kezdtem el az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a teológia képzést. Akkoriban a teológiai és a zenei tanulmányaim teljesen párhuzamosan haladtak az életemben. Másodéves teológus koromban kezdtem el az orgona szakot a Bartók Konzervatóriumban Budapesten, és sikeresen el is végeztem. A lelkészavatásom pont húsz éve, 2003-ban történt. A teológiai doktori éveimet 2003-tól 2006-ig Heidelbergben töltöttem, és mellette az ottani egyházzenei főiskolán is diplomát szereztem. Az utolsó évemet az akkori professzorom váltása miatt Tübingenben zártam, ott volt a doktori szigorlat.
Rólunk/Farkas Noémi: Hogy jött az életedbe az orgona szeretete?
Wagner Szilárd: A templomban tetszett meg a hangszer, és szerettem volna megtanulni. Nagyon későn, 14 évesen kezdtem zenével foglalkozni. Magánúton tanultam meg zongorázni, utána jött a harmónium és az orgona.
Rólunk/Farkas Noémi: És van még egy szakmád, orgonaszakértő is vagy. Ez pontosan mit takar?
Wagner Szilárd: Igen, elvégeztem Németországban egy orgonaszakértői képzést is. Az orgona szerkezetét, történetét, építését, technikáját, különböző szakmai fogásokat tanultunk annak kapcsán, hogy hogyan lehet egy hangszert felújítani, restaurálni, vagy újat tervezni, újat építeni. Ezt elég sokáig gyakoroltam. Körülbelül 30 orgona felújítását vezettem Magyarországon mint országos orgonafelügyelő. Sopronban van a magyarországi evangélikus egyház legnagyobb orgonája, aminek 2010-ben én vezettem a felújítását. Nagyon sok munkám volt a Miskolc-avasi református templom orgonájának restaurálásában is, a türjei premontrei templom karzatára pedig egy új orgonát terveztünk. Egy régi szekrényt bővítettünk ki, és teljesen új szerkezetet építettünk a BKM Orgonaüzem Kft.-vel. Velük sok éve nagyon jó szakmai kapcsolatban vagyok, több munkára is felkértek már. Ez tulajdonképpen egy külön hobbim az orgonálás mellett.
Rólunk/Farkas Noémi: Az orgona olyannyira fontos az életedben, hogy évek óta rendezel orgonafesztivált is.
Wagner Szilárd: 2011 óta vezetem három kollégámmal az Orgona Határok Nélkül című orgonafesztivált, amelyet minden év augusztus utolsó hetében rendezünk meg burgenlandi és magyarországi helyszínekkel. Négy orgonahangverseny van egy héten belül. A „határok nélkül” kifejezés nemcsak arra utal, hogy egy héten belül többször is átlépjük az országhatárokat, hanem hogy az orgonát más hangszerekkel, fellépőkkel is kombináljuk. A gyülekezetemben is igyekszem a zenei munkát segíteni. Szeretek az orgonistával együtt gondolkodni, illetve zenészként én is jobban bele tudok folyni a zenei élet szervezésbe.
Rólunk/Farkas Noémi: Most, hogy a digitalizáció révén kevesebb a személyes érintkezés, mennyire jelent kihívást egy élő, aktív gyülekezet fenntartása?
Wagner Szilárd: Ez egy sokrétű probléma. Az egyik része, hogy a covid leszoktatta az embereket a találkozástól, félelemmel töltötte el őket. De zajlik egy erős generációváltás is. Most van az az időszak, amikor keressük, hogy kik viszik tovább azt az örökséget, amit az ‘56-ban és az utána lévő években Ausztriába érkezett, ma már nagyon idős, egyébként nagyrabecsült emberek tettek le. Ők a hátukon vitték ezt az egész mozgalmat. Nemcsak a gyülekezet, hanem az egyéb szervezetek szintén is. De már egyre kevesebben vannak. Az újak bevonásával új ötletek, új lehetőségek jönnek, ami persze nagyon inspiráló a nehézségek ellenére is. Az első lépés megtétele nagy kihívást jelent a számunkra. Akik már egyszer eljöttek, azok általában maradnak is, de ehhez előbb meg kell őket szólítanunk.
Rólunk/Farkas Noémi: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve a közösségépítés terén?
Wagner Szilárd: Egyrészt természetesen a szokásos istentiszteletek, amiket rendszeresen tartunk. Emellett az anyagi helyzettől, a pályázati lehetőségektől függően mindig kitalálunk valamit, ami esetleg egy speciális korosztályhoz szól, például az a gyerekkoncert, amit december elején szerveztünk. Ezek egy kicsit más módon építik a közösséget, mint egy istentisztelet. Remélem, hogy jövőre is lehetőség lesz gyülekezeti hétvégét tartani, és kirándulásokat, beszélgetősebb, lazább alkalmakat is újra és újra igyekszünk szervezni. Számomra mindig jelenlévő és aktuális feladat a lelkigondozás. Rengeteg ilyen beszélgetés van. Idén kezdtük el ökumenikusan szervezni a Szent István-napot a kerekasztal keretében, ami valószínűleg jövőre is megrendezésre kerül. Ez hangsúlyozza a magyar keresztények közötti egységet és a nyitottságot is Ausztriában. A reformátusokkal és katolikusokkal is szívesen dolgozunk együtt.
Rólunk/Farkas Noémi: Az interjú szervezésekor is kiderült, hogy mindig tele a naptárad…
Wagner Szilárd: Igen, így van. Az osztrák és a magyar gyülekezeti rendszeren belül is szervezünk alkalmakat, ez önmagában sok teendő. A magyarországi helyzettől eltérően, itt Ausztriában az egyházak is az egyesületek közé tartoznak. Az itt lévő magyar szervezeteket egyebek között az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala fogja össze, mint ernyőszervezet. Így rengeteg olyan hivatalos alkalom van, ahol az egyházak megjelennek, vagy aktívan részt is vesznek. Ez egy külföldi sajátosság, hisz mi itt Ausztriában a magyar egyházat is képviseljük, ezért rengeteg a reprezentációs feladat: könyvbemutatók, rendezvények, az összes nemzeti ünnep. Az egyháznak nem ez az elsődleges feladata, de a világ úgy működik, hogy sok helyen ott kell lennünk, és ez nem is baj. Ez egyfajta komolyan vételét is jelenti a közösségeknek.
Rólunk/Farkas Noémi: És még olyan hobbikra is jut időd, mint a kígyótenyésztés. Ez hogy jött az életedbe?
Wagner Szilárd: Nagyjából 10 éve foglalkozom kígyókkal. Ahogy már említettem, sokáig állatorvosnak készültem. Aztán amikor az egyházat választottam hivatásként, eldőlt, hogy az állatok hobbiként maradnak meg az életemben. Az egyetemi évek és a németországi időszak alatt nem tudtam komolyabb szinten állatot tartani. Amikor dolgozni kezdtem, többféle állattal foglalkoztam: díszhalakat, afrikai díszsügéreket tenyésztettem. Aztán olyan hosszú távú lehetőséget kerestem, ami kicsit eltér az átlagtól, ugyanis nemcsak állattartásban, hanem tenyésztésben is gondolkodtam. Szerintem a felelős állattenyésztés fontos lépése, hogy arra is gondoljunk, hogy a tenyésztett állatnak gazdát is találjunk, és jó helye legyen egész életében. Sokféle kiállításra jártam akkoriban a feleségemmel – akinek a
támogatásáért nagyon hálás vagyok –, és kialakult bennünk, hogy valószínűleg a hüllők irányában indulnánk el, és azon belül a kígyók tetszettek leginkább. Rájuk jellemző egy színgazdagság, egy egy élet- és viselkedésforma. Szintén fontos szempont, hogy a kígyótenyésztés passzol az elfoglalt életvitelemhez, mert a folyamatok nagy része automatizált.
Rólunk/Farkas Noémi: Ha jól tudom, bemutatókat is tartasz.
Wagner Szilárd: Így van. Gyakran tartok bemutatókat gyerekeknek, de sok más helyre is hívnak. A kislányaim szívesen segítenek ilyenkor, de otthon az etetésnél is. Természetesen nem mérges kígyókról van szó. A lakásunkban kialakítottam egy szobát kizárólag erre a célra, ami megfelel azoknak a szigorú elvárásoknak, amelyeknek Ausztriában hobbi- állattenyésztőként meg kell felelni. Be is vagyok jelentve mint hivatalos tenyésztő. Mindenkinek javaslom, hogy legyen hobbija, ami segít kiszakadni a hétköznapokból. Ráadásul a mi szakmánkban nap mint nap emberekkel kell foglalkozni, meghallgatni őket, velük lenni, intézkedni. Mindezek mellett szükségem van egy kis elszigeteltségre, feltöltődésre, hogy abból újra erőt meríthessek a találkozásokhoz, feladatokhoz, szolgálatokhoz.
Akár ez is tetszhet
