„Egy nő szoknyája mindent eltakar”

1991 óta november 25-e a Nők elleni erőszak felszámolásának világnapja. Ezen a napon több országban, köztük Ausztriában és Magyarországon is 16 napos akciósorozat veszi kezdetét, amelynek célja a figyelemfelhíváson túl az, hogy információt és kapcsolódási lehetőségeket adjon segítőknek és érintetteknek egyaránt. A bántalmazó kapcsolatok természetéről, a külföldi élet nehézségeiről és lehetséges kiutakról beszélgettünk Dr. Suhajda Virág Grazban élő trénerrel, terapeutával. Gazdik Anna látogatta meg a magyar trénert.

Rólunk: A 16 Akciónap november 25-én kezdődik, és december 10-én, az Emberi jogok világnapján ér véget. Véletlen, hogy éppen az adventi időszakban kell felhívni a figyelmet erre a problémára?

Suhajda Virág: Egyáltalán nem véletlen. Megfigyelhető, hogy karácsony előtt és az ünnepek alatt megnő a nők elleni bántalmazások száma. A bántalmazó oldaláról ennek az alapja a csalódottság: sok elvárás kötődik éppen a karácsonyhoz, és ha valami nem a számukra ideálisan alakul, és még megfelelő önismeretük sincsen ennek a feldolgozásához, előszeretettel töltik ezt ki egy másik emberen, aki a leggyakrabban a partnerük. A nőkre pedig karácsonykor különösen jellemző a „people pleasing“ hozzáállás, azaz, hogy mindenkinek szeretnének megfelelni, még jobban vigyáznak, hogy ne legyen konfliktus, és ezért még kevésbé mernek vagy akarnak határokat húzni.

Rólunk: Az önismeret hiánya, azaz, hogy például nem tudunk mit kezdeni a saját frusztrációnkkal, ezek szerint hajlamosíthat arra, hogy ezt másokon vezessük le. Milyen tényezők játszhatnak még szerepet?

Suhajda Virág: Gyakran vonnak párhuzamot a nárcisztikus személyiségvonások és a bántalmazás között, de ez nem minden esetben állja meg a helyét. A nárcisztikusok a bántalmazóknak csak egy pici részét teszik ki. Azt gondolom, hogy az okok sokszor a szocializációban keresendők. Főleg Magyarországon sok férfi a feljogosítottság érzését hozza magával a felnőtt kapcsolatába. Úgy véli, neki joga van ahhoz, hogy kiszolgálják, hogy a gyerekek születése után zavartalanul folytathassa a karrierjét, vagy hogy a család élete minden szempontból az ő igényeinek rendelődjön alá. A másik oldalon a nők is úgy vannak szocializálva, hogy esetleg egy jó szakmát félretéve évekre otthon maradnak a gyerekekkel, akkor is, ha egyébként szerették a munkájukat és voltak ambícióik, majd visszatérve a munkába a fizetésük meg sem közelíti a férjükét. Ha valaki mégis próbál kitörni a hagyományos nemi szerepekből, a környezete is igyekszik visszanyomni oda: „Nem főz, milyen asszony ez?”, „Visszament dolgozni, hát milyen anya az ilyen?”. Ellenben ha egy apuka egy időre otthon marad a gyerekekkel, mindenki piedesztálra emeli, és el van ragadtatva attól, hogy egy férfi is képes ugyanazt elvégezni, amit egyébként nők milliói tesznek minden nap. Hát miért ne lenne képes?

Rólunk: Milyen formái vannak a bántalmazásnak?

Suhajda Virág: A bántalmazásnak nagyon sok formája van, és ezek közül a fizikai csak az egyik. Ne feledjük, hogy Magyarországon, és, tegyük hozzá, Ausztriában is, hetente egy nőt megöl a partnere, de természetesen a legtöbb érintett nő a bántalmazás egy ennél enyhébb formájával találkozik. Ide tartozik például az anyagi függésben tartás, a partner szociális hálójának leépítése, szabadidejének kontrollálása, vagy az úgynevezett „gázlángozás” (George Cukor 1944-es Gázláng című filmjére utalva), amikor szisztematikusan elhitetjük valakivel, hogy mindig mindent ő ért félre vagy lát rosszul.

Rólunk: Milyen jelei vannak a bántalmazásnak, amiket kívülről is könnyen észrevehetünk?

Suhajda Virág: Természetesen ha valakin kék-zöld foltok vannak, előbb-utóbb sejthetjük, hogy nem csak megbotlott, de intő jel lehet, ha a férfi társaságban túl dominánsan lép fel, folyton belevág a nő szavába vagy egyáltalán nem hagyja szóhoz jutni, mások előtt beszólogat neki, nevetségessé teszi. Ilyenkor gyanakodhatunk, hogy otthon, zárt ajtók mögött sokkal keményebb dolgok zajlanak.

Rólunk: A legtöbb esetben az érintetteknek nem könnyű segítséget kérni és elfogadni. Miért olyan nehéz ez?

Suhajda Virág: Ennek az egyik oka a szégyenérzet. A nagymamám még azt mondogatta, hogy „egy nő szoknyája mindent eltakar”, azaz szeretjük kifele azt mutatni, hogy nálunk minden rendben van, és a szociális média csak rásegített erre. Az érintettek nagy részében egyébként hosszú ideig nem is tudatosul, hogy bántalmazott, ezért az ilyen jellegű célzások leperegnek róluk. Szeretik és szeretni akarják a férjüket, és inkább mentegetni kezdik: „csak feszült, nagyon fáradt, hülye a főnöke, stb”. És persze a bántalmazó kapcsolatokban is vannak jobb időszakok, amik hiú reményeket táplálnak, ez ugyanis olyan, mint egy hullámvasút: ha a nőnek elege lesz, és határt húz, akkor a bántalmazó vált, pár hétig a tenyerén hordozza, majd elölről kezdődik minden, sőt, ez csak egyre rosszabb lesz.

Rólunk: A kívülállók pedig sokszor nem tudják, hogyan is segíthetnének.

Suhajda Virág: Pedig ezekből a helyzetekből csak külső segítséggel lehet kilépni. A kapcsolatból kilépő nőnek gyakran nincs hova mennie, és a legkiszolgáltatottabb helyzetekben egyébként is beszűkült tudatállapotban léteznek. Jó, ha ilyenkor van a pénztárcájukban egy telefonszám, amit felhívhatnak. Nagyon belénk van nevelve az is, hogy ne szóljunk bele mások életébe, pedig ha tanúi vagyunk annak, hogy valakit megaláznak, fontos lenne szólni, hogy ez nincs rendben. Az érintettet pedig elhívhatjuk egy kávéra, adjuk meg a lehetőségét annak, hogy beszéljen a problémájáról. Az egyik legjobb kezdeményezés, amit hallottam, az az volt, hogy fodrászokat és kozmetikusokat akartak kiképezni a témában, náluk ugyanis általában még azok a nők is megnyílnak, akik egyébként nem szívesen beszélnek erről.

Rólunk: Napjainkban sokan költöznek külföldre. Hogyan hat a külföldi lét ezekre a kapcsolatokra?

Suhajda Virág: Ezzel kapcsolatban kétféle tendenciát figyeltem meg. Van, aki kifejezetten azért költözik külföldre, mert egy bántalmazó kapcsolatból menekül, vagy azt hátrahagyva egy másik országban kezd új életet. A másik esetben viszont a pár együtt költözik ki, és ilyenkor felerősödhetnek a bántalmazó dinamikák. Gondoljunk bele: gyakran a férfi kap állást külföldön, a családja pedig vele tart. A nő otthon marad a gyerekekkel, és ha talál is munkát, gyakran nem a saját szakmájában, és rosszabbul is keres, mint a férje. Az otthoni szociális hálójától el van szeparálva, nem tud spontán összefutni egy barátnővel egy kávéra. Ha rosszra fordul a helyzet, nem tud sehova sem menni 2-3 gyerekkel, hiszen például nincs pénze 2 havi kaucióra egy lakás kibérléséhez. Ezért inkább marad, és bízik benne, hogy idővel minden jobb lesz.

Rólunk: Mégis, mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Suhajda Virág: Nagyon fontos, hogy keressük a kapcsolatot másokkal. Ma már a legtöbb segítő szervezettel online is gyorsan kapcsolatba tudunk lépni, és itt, Ausztriában sokkal jobban ki van építve a segítői hálózat, mint Magyarországon. A grazi LKH kórházban az országban elsőként nyílt erőszak-ambulancia, a belvárosi Frauenservice weboldala pedig magyarul is elérhető. Mindenképpen próbáljunk meg egy közösséghez csatlakozni, a szociális háló jelenti ugyanis a legnyagyobb védelmet.

Rólunk: Te magad is nemrég költöztél Grazba. Személyközpontú-, pszichodinamikus tánc-, mozgás- és meseterapeutaként (még felsorolni is sok) tervezel tenni valamit az itt élő nőkért?

Suhajda Virág: A legfontosabb most az, hogy szeretnék megtanulni németül. Utána el tudom képzelni, hogy segítő praxist nyitok, nem feltétlenül csak nőknek, és a projektjeimet is tovább viszem a Gesob nevű civil szervezetnél. Mariposa nevű nemzetközi projektünkben például online segédanyagokat állítunk össze nőknek, amelyek segitségével végiggondolhatják a saját helyzetüket, vagy azt, hogyan segíthetnek másoknak. Önismereti csoportjaimat is mindenképpen folytatni fogom Grazban és Bécsben is. Ezek közösségteremtő ereje is felbecsülhetetlen.

Suhajda Virág az ELTE-n hallgatott politikaelméletet, majd a CEU-n tanult nemzetközi kapcsolatok szakon. 16 évesen már trénerként dolgozott egy nonprofit információs központban, majd 19 évesen az Egyesült Államokban vett részt civil tréner képzésen. 2005-től 2023 júniusáig a Rogers Személyi Központú Oktatásért Alapítvány vezetője volt. Doktori disszertációját, amely a tanulás, mint adaptáció és fejlődés sikerességét befolyásoló tényezőket vizsgálta, 2013-ben védte meg a Pécsi Egyetem Nyelvészeti Tanszékén. Ekkor döntötte el, hogy az egyes emberek fejlődésére fog koncentrálni, és több terápiás képzést is elvégzett (személyközpontú terápia, pszichodinamikus tánc- és mozgásterápia, meseterápia). 2022-ben költözött Ausztriába, ahol a Gesob nevű civil szervezetnél nemzetközi projekteket koordinál, kutatásfejlesztési feladatokat lát el, workshopokat tart, többek között a munka és a magánélet harmóniájáról, és önismereti csoportokat vezet Bécsben és Grazban.