A címet a németül tudóknak nem is kell lefordítani, könnyen érthető, hogy a „jiddis nyomában” járunk. Sokan nem tudják, hogy a jiddis nyelvnek és a keleti askenázi zsidó kultúrának Bécsben nem csak nyomai vannak: a Leopoldstadt haszid zsidó közössége aktívan használja a nyelvet a mindennapokban. A Práter és a Duna-csatorna közötti régi zsidó negyed szívében nyitotta meg Szendrői Kriszta Yung Yidish Wien nevű kulturális központját és könyvtárát, ami egyedülállónak számít egész Európában. Ide látogattunk el.
2023 tavaszán Szendrői Kriszta, a Bécsi Egyetem nyelvészprofesszora éppen kávézni indult egy barátjával Bécs egyik legrégebbi zsidó negyedébe, a Leopoldstadt kis utcáiba, amikor megpillantotta a Schraubenfabrik („Csavargyár”) épületét. Benézett az udvarába, és rögtön arra gondolt, hogy az épületet biztosan co-working space-ként, azaz közösen használt irodaként használják. Mivel régi álma volt, hogy létrehoz egy askenázi zsidó kultúrával foglalkozó kulturális teret, ahol egy jiddis nyelvű könyvtár is helyet kaphatna, rábeszélte a barátját, hogy nézzenek be az épületbe. Meg is ismerkedtek egy non-profit szervezeteket segítő munkatárssal, akitől megtudták, hogy az utcai fronton éppen most ürül ki egy helyiség, és mivel a Schraubenfabrik vezetői szintén régóta szerettek volna egy szekuláris zsidó kulturális szervezetnek otthont adni, hamar megtalálták a közös nevezőt.

Kriszta nyelvészként kezdett pár éve érdeklődni a jiddis iránt, ami a főként Kelet-Európában, a mai Litvánia, Lengyelország és Ukrajna területén élt zsidók délnémet nyelvjárásokkal rokon anyanyelve volt a második világháború előtt. Mivel a beszélők jelentős része (több, mint 3 millió lengyel, ukrán és baltikumi zsidó) nem élte túl a holokausztot, Kriszta úgy gondolta, hogy a jiddis régen beszélt változatát, amit az egyetemi kurzusokon is tanítanak, ma már alig beszéli anyanyelvként bárki is. Nagy megdöbbenésére viszont egy ismerősétől megtudta, hogy London Stanford Hill nevű negyedében ma is népes haszid zsidó közösség él, akik anyanyelvükként az úgynevezett modern haszid jiddist beszélik. „Feltárult előttem egy új világ: kiderült, hogy annak, amit múlt nyelvének hittem, ma legalább másfél millió beszélője van, főként New Yorkban, Londonban, Antwerpenben és Izraelben” – mondja. A közösség tagjai jellemzően egymás között házasodnak, általában sok gyerekük születik, és szívesen költöznek vissza azokra a helyekre, ahol régen is haszid közösségek éltek, így például a bécsi Leopoldstadtba is.

A jiddis tehát távolról sem számít holt nyelvnek, de a beszélőit ért hatalmas trauma a nyelven is nyomot hagyott: Kriszta kutatásaiban megfigyelte, hogy a nyelv pár évtized alatt elveszítette a teljes esetrendszerét és a nyelvtani nemeket is, pedig a hasonló folyamatok az angolban vagy a latinban évszázadok alatt zajlottak le. Ezt azzal magyarázza, hogy a második világháború után az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Argentínában, vagy Izraelben újra formálódó közösségek nem egységes dialektust beszéltek, hiszen a tagjaik különböző helyekről származtak, így a gyerekek a komplex szóalakokat már nem hallották következetesen a környezetükben, és ezért nem is vált az anyanyelvük részévé.

A közösségek bezárkózó, a modern technika vívmányait elutasító életmódja miatt a nyelvészeti projekt az elején meglehetősen lassan haladt, hiszen nehéz volt anyanyelvi beszélőkkel kapcsolatba lépni. A legnagyobb segítséget azok a beszélők jelentették Kriszta számára, akik egy haszid közösségben nőttek fel, de egy idő után elhagyták a közösséget, mert bizonyos értékekkel, vagy az életmód egyes aspektusaival nem tudtak azonosulni. Így ismerkedett meg az Antwerpenben, haszid közösségben felnőtt Mendy Cahan irodalmárral, aki szintén kilépett a közösségből és Izraelbe költözött, ahol sokáig a rádió jiddis nyelvű műsorát vezette. Feltett szándéka volt, hogy a jiddis nyelvű kulturális örökséget átmenti az utókornak, így minden adás végén azt a felhívást intézte a hallgatósághoz, hogy küldjék el neki az otthonaikban megbúvó jiddis nyelvű könyveiket, mert szívesen megőrizné őket. Később megalapította a Yung Yidish („fiatal jiddis”) nevű egyesületét, amely nemcsak az egyre bővülő könyvtárat kezeli, hanem jiddis nyelvű kulturális eseményeket is szervez a koncertektől a felolvasóesteken át a kabarékig. „Amikor ott voltam, teljesen beleszerettem a helybe. Úgy tudnám talán leírni, mint egy nemzeti könyvtár és egy romkocsma keveréke” – meséli Kriszta.

A Yung Yidish Tel Avivnak pedig 2023 őszén megalakult a bécsi kistestvére Yung Yiddish Wien néven a Schraubenfabrik éppen kiürült helyiségében. „Valójában nagyon is adja magát, hogy Európa első jiddis kulturális központja éppen Bécsben legyen: bár a hagyományos bécsi zsidóság teljesen asszimilált volt, és németül beszélt, a Praterstern vasútállomás helyén levő régi Keleti pályaudvarra érkeztek keletről, Galíciából a szegény, vallásos, általában műveletlennek és maradinak bélyegzett keleti zsidók, akik jiddisül beszéltek, és jellemzően éppen itt, a Leopoldstadtban telepedtek le” – enged betekintést a bécsi zsidóság történetébe Kriszta. Bár más kelet- és közép európai városoknak sokkal jelentősebb jiddis nyelvű múltja van, Bécsnek az az előnye, hogy a németül tudók kis erőfeszítéssel megértik a jiddis nyelvű filmeket vagy kabarékat, így könnyebb nyitni egy érdeklődő, értelmiségi réteg felé, mint mondjuk Lengyelországban, Litvániában, vagy akár Magyarországon.


A Yung Yidish („fiatal jiddis”) név egyébként egy 20. század eleji lengyelországi, kifejezetten progresszív és avantgárd, írókat és képzőművészeket tömörítő művészcsoportra utal, amely már magában rácáfol a jiddis beszélőket és kultúrát övező, már említett sztereotípiákra. „Ha egy kicsit jobban megismerjük a jiddis irodalmat, rájövünk, hogy minden európai tendencia náluk is ugyanúgy jelen volt, igaz, hogy a reneszánsz és a felvilágosodás talán kicsit később éreztette a hatását, mint máshol” – magyarázza Kriszta. A 20. század elején a jiddis beszélők körében is kialakulóban volt a nemzettudat: igyekeztek mindent lefordítani az anyanyelvükre, 1925-ben Vilniusban Jiddis Tudományos Akadémiát hoztak létre, és hozzáláttak az „Allgemeine Enciklopedie” szerkesztéséhez, amelyben a keleti askenázi zsidó kultúra intellektuális történetét próbálták rendszerezni. Az enciklopédia első, „A (alef)” kötetét 1939-ben adták ki Párizsban és a lengyelországi Dubnovban, a B-kötetet 1940-ben már csak Párizsban, míg a többi kötet kiadására már nem kerülhetett sor.


A Yung Yidish Wien egyre ismertebb lesz a jiddis nyelv és az askenázi kultúra iránt érdeklődők körében. Könyvtárában jelenleg 300 jiddis nyelvű könyv érhető el, nagy részét a tel avivi könyvtár duplikátjai teszik ki. A szervezet kialakításában és a kulturális programok szervezésében Krisztát lelkes tanítványai segítik. Szeptemberben egyhetes jiddis őszi iskolával, filmvetítéssel és teltházas jiddis nyelvű kabaréval indították a programsorozatukat, majd decemberben elsőként mutatták be Tuvia Tenenbom izraeli-amerikai író, rendező „Gott spricht jiddisch” című fimjét, ami a szerző ultraortodox zsidók között eltöltött egy évét dolgozza fel, és az azonos című új könyvét is meg lehetett vásárolni. Decemberben megünnepelték a hanukát: kamarakoncertet tartottak Rákóczy Anna fuvolaművész és Anastasia Razvalyaeva hárfaművész közreműködésével, gyertyát gyújtottak, majd tradicionális krumplislepényt sütöttek és forralt bort ittak hozzá.


A programok természetesen idén is folytatódnak: február 16-án a Yung Yidish Wien mutatta be Elia Levitas „Bovo d‘Antona” című jiddis nyelvű, reneszánsz kori lovagi eposzának első német nyelvű fordítását, ami a jiddis világi irodalom első művének számít, eddig mégis jórészt ismeretlen maradt a külvilág számára. Az eseményre Mendy Cahan is ellátogatott, ő az eredeti műből részleteket olvasott fel és hozzá jiddis dalokat énekelt.

A programokra a szervezők mindenkit szeretettel várnak, akiket érdekel a jiddis nyelv és kultúra Európában búvópatakként mindig is jelen levő világa. Kriszta reméli, hogy a jövőben sikerül ezt a rendkívül gazdag kulturális kincset a nagyközönség számára láthatóvá tenni, de egyúttal abban is bízik, hogy a környező utcácskák haszid lakói is betérnek majd hozzájuk egy-egy eseményre, és így a Yung Yidish valóban szerves része lesz a városnegyednek. A programkínálat tekintetében is nyitottság jellemzi őket: ahogy Kriszta fogalmaz, bármilyen kulturális eseményt szívesen befogadnak, amelyek jól érzik magukat régi jiddis könyvek között, más feltételük nincs.