“Sorompón túl is: összetartozunk!”

A magyarság számára minden évben van egy különös jelentőséggel bíró ünnep: Június 4. Ezen a napon a világ megannyi táján élő magyar egy fontos dologra emlékezik: az összetartozásra. Amikor Mentsik Szilvia (AMAPED) megkeresett minket és meghívást kaptunk az “Europa-Club” által szervezett emlékműsorra, tudtuk: nem mondunk nemet. Visszaemlékezés a Bad Deutsch-Altenburgban tartott Trianon emlékünnepségről három egyetemista szemével.

Június 4., vasárnap, délután 13 óra. A Schwedenplatz a szokásos képet tárja a szemünk elé: kedélyesen kávézó turisták és helyi lakosok, igazi nyugodt bécsi vasárnap délután. Miközben két társamra várok, akikkel vállalkoztunk a kirándulásra, unaloműzésként a környezetet és az eseményeket figyelem: bőszen fotózó ázsiai turisták, Wiener Melange-t kortyoló osztrákok, és a jéghideg élvezetet fagylalt formájában kimérő olasz cukrászok. Ez Bécs, ahol a különböző országok kultúrája tökéletes és arányos harmóniában elegyedik. Körülbelül 10 perc elteltével megérkeznek a fiúk is: Menyus és Marci, elindulunk hát megkeresni az “Europa”-Club által biztosított buszt, mely a célállomásra szállít minket. Az úti cél: Bad Deutsch-Altenburg, vagy magyar nevén Németóvár, mely földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan különös zamatot ad az ünnepségnek: az osztrák-magyar-szlovák hármas határ közelében fekszik. Ennek fényében kiválóan szimbolizálja az ünnepség szervezője a megemlékezés célját: az összetartozást.

A buszút gyorsan telik, röpke negyven perc alatt ott is vagyunk. Amikor leszállunk, és kinyújtóztattjuk elgémberedett hátainkat, csodálatos látvány tárul rögtön a szemünk elé: az I. Szent István által alapított és építtetett Mária Templom, mely az évszázadok során több felújításon esett át, a mai napig őrzi középkori gótikus stílusát. Az ünnepség 16 órakor kezdődik, addig van időnk bejárni a környéket.  A templom körüli temetőt körbejárva egy különös sírhelyre és emléktáblára bukkanunk: ez a Magyarok Sírja, melyet 1959-ben a bécsi magyarok emeltek az elhunyt honfitársak tiszteletére. A temető mellett és a templom közvetlen közelében osztrákos precizitással rendben tartott park helyezkedik el: a fák hűsítő árnyékában bárki élvezheti a természet adta csendet és azt a nyugodtságot, mely a hely varázsából fakad. A park és egyben a megemlékezés középpontja egy különleges szobor: I. Szent István mellszobra, mely a tervező, Hunyadi László szobrászművész elképzelésének megfelelően egy kis kiemelkedésen kapott helyet, jelezvén: az ünnepség alatt I. Szent István vigyázó tekintete figyel minket.

Délután 4 órakor pontosan menetrend szerint el is kezdődik a megemlékezés. Az ünnepi beszédek sorát Dr. Hans Wallowitsch, Bad Deutsch-Altenburg polgármestere, vendéglátónk intézi az egybegyűltekhez, és biztosít minket vendégszeretetéről. A határon túli összetartozást a Felvidékről érkezett hagyományőrző néptánccsoport, a Gyermek tánckar – Művészeti Alapiskola Alistál is jelképezi: Gyönyörű koreográfia formájában mutatják be a magyar néptánc szívmelengető szépségeit. Tóth Domonkos (jelen írás szerzője – Szerk.) szavalatát Dr. Nagy Andornak (Magyarország bécsi nagykövete), Mentsik Szilviának (Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke), valamint Molnár Ilonának (a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Szakközépiskola egykori izgatója) ünnepi beszéde követi. Koszorúzással zárják a résztvevők a megemlékezést: az egybegyűlt egyesületek képviselői leróják kegyeletüket I. Szent István mellszobra előtt. A hagyományokhoz híven az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárul. Csodálatos volt hallgatni és átérezni, hogy bár mindannyian a világ más és más tájairól érkeztünk, egyvalami összeköt bennünket: a kultúránk és az, hogy bárhol is legyünk a nagyvilágban, mi mindannyian magyarok vagyunk.

A délután az ünnepség lezártával még nem ért véget: az aznap Bad Deutsch-Altenburgba ellátogatóknak lehetőségük volt egy nem mindennapi koncerten részt venni a Mária Templomban. 18 órától az Internationale Donauphilharmonie nyújtott felejthetetlen zenei élményt. A kiváló, körülbelül egy órás előadást a közönség természetesen vastapssal jutalmazta.

Utolsó programpontként elérkeztünk a rendezvény azon részéhez, melyre minden valamirevaló egyetemistának felcsillan a szeme: szerény állófogadásra, agapéra invitáltak minden résztvevőt a lelkes szervezők. A svédasztalos állófogadást megszégyenítő bőséges palettán ezúttal a magyaros ízek, az igazi hungarikumok domináltak: tepertős és sajtos pogácsa, zsíros kenyér.  Aki esetleg megszomjazott, a Somlói Clements pincészet jóvoltából öblíthette kiszáradt torkát: nagyon jó minőségű borokat és házi pálinkákat (cseresznye, barack, alma) kóstolhattunk.

Végső tiszteletünk leróvásaként, napnyugtakor a jelenlevőkkel közösen mécseseket gyújtottunk, így indultunk haza azzal a lelkülettel, hogy mi, magyarok összetartozunk. Ott, abban a pillanatban, Váradi Endre: Trianon című versének utolsó pár sora jutott eszembe, és csalt könnyeket a szemembe:

„Tekintetünk mind összeér.
Mindenhol magyar szív beszél.
Mindenhol magyarok vagyunk.
Sorompón túl is: összetartozunk!”

Szöveg: Tóth Domonkos
(Kiemelt kép: Bánhelyi józsef)