A hastáncról szinte mindenkinek egy lenge öltözetű egyiptomi nő jut eszébe, aki gyöngyökkel és flitterekkel díszített csípőövben tekereg, így a mozdulatai nemcsak követik a zenét, hanem „láthatóvá” is teszik azt. Kevesen tudják azonban, hogy van a hastáncnak egy jóval visszafogottabb verziója, a mahala. Ennek a világába kóstolhattunk bele Ábrahám Judit vezetésével, a Napraforgók Néptánccsoport szervezésében.
Ábrahám Judit az erdélyi Tusnádon született, 1994 óta él Magyarországon, és a magyar népzene, néptánc, valamint az indiai zenei és tánchagyományok közvetítője. Pályáját népzenészként és néptáncosként kezdte, hosszú éveken át főként moldvai és gyimesi gyűjtésekben vett részt, mestere többek között a legendás prímás, Zerkula János volt. Gardonosként számos hazai és nemzetközi színpadon lépett fel, munkásságát 2003-ban a Népművészet Ifjú Mestere díjjal ismerték el. Művészi útját a roma kultúra és az indiai hagyományok iránti mély érdeklődés formálta tovább: gyűjtőútjai során Erdélyben és Kelet-Európában roma közösségeknél tanult táncokat, miközben Indiában klasszikus éneket, táncot, jógát és szanszkritot sajátított el. Indiai útjai során igazi mestertől tanulhatott. Indiában nagy hagyománya van a mester-tanítvány kapcsolatnak: általában nem a végzettségre kérdeznek rá, hanem a mester személyére, ugyanis a mester nemcsak technikai tudást ad át, hanem az emberi karakter és szellemiség formálásában is kulcsszerepet játszik. A mester segít azzá válni, akinek az embernek lennie kell.
De mi is a mahala? Egy kevésbé formalizált, inkább közösségi gyökerű táncstílus, amely főként roma közösségekhez köthető. Nem egy egységes, kötött lépéssorral rendelkező tánc, a táncos nem előre megtanult koreográfiát követ, hanem a zenére, a közegre és a saját érzelmeire reagál. Emiatt minden előadás egyedi. Fontos szerepe van a csípőmozgásnak, ilyen szempontból rokonítható a hastánccal.
Judit a workshopra egy óriási piros bőrönddel érkezett, tele különböző méretű és színű szoknyákkal: a résztvevők kiválaszthatták a hozzájuk legjobban passzoló ruhadarabot. Mielőtt rátértek volna a mahala különleges és finom csípőmozdulatainak elsajátítására, egy kis személyes bevezetőben elmondta, hogy miért ezt a táncformát érezte leginkább sajátjának. A hagyományosnak mondott magyar néptáncban szerinte a lányok, nők alárendelt szerepben táncolnak, a mahalában viszont előtérbe kerül a női individuum. A saját maga által kialakított stílusban a mahala mozdulatait ötvözi a moldvai, a cigány, és a radzsasztáni tánc elemeivel. Többször is kiemeli, hogy ez a tánc földközeli, sok a teletalpas lépés.
Elkezdik a tanulást, apró csípőmozgások, nyolcasok, közben figyelni kell a kéztartásra, a lépésre, az irányokra. Sokkal bonyolultabb, mint amilyennek tűnik, de egy óra múlva már kombinációk és forgások is előkerülnek. Judit mindenkit egyenként javítgat, hogy hova kerüljön a súlypont, hol kell megállni egy pillanatra, hogy ne folyjanak össze a mozdulatok.
Szünetben érdeklődöm, és leginkább szakmai kíváncsiságból, valamint a nőiesség megélésének eddig ismeretlen formája miatt jöttek el a lányok, akik nagyon élvezik ezt a mozgásformát, bár néhányan bevallják, nagyon nem könnyű.
Juditot kérdezem, hogy egy-egy ilyen rövidebb alkalmon (háromórás volt a workshop) miképpen tud egy más-más előképzettséggel rendelkező csoporttal dolgozni.
Ábrahám Judit: Elég nagy gyakorlatom van már, úgyhogy néhány mozdulat után tudom, milyen a testkontrollja valakinek. Nem várhatom mindenkitől ugyananazt, ezért tartom fontosanak az egyéni korrigálást is. Még a táncosoknak is szükségük van erre, mert egy számukra ismeretlen, új táncstílusnál lehetnek hibák. Nagyon sok mindent tanulunk ma, de minden szép lassan leülepszik, és ha tovább gyakorolnak, akkor ezek a mozdulatok be fognak épülni, és másféle táncokban is lehet alkalmazni, rá lehet illeszteni őket.
Rick Zsófi/Rólunk.at: Te is fejleszted még magad, gyakorolsz?
Ábrahám Judit: Persze, különben megrekednék egy szinten, és állandóan csak ismételném magamat. Néha tanítás közben jut eszembe valami új. És improvizatív műfaj lévén egyáltalán nem biztos, hogy pont ugyanazt fogom előadni a színpadon, amit gyakoroltam, de ha benne vagyok az érzésben, akkor könnyebben jönnek a mozdulatok.
Rick Zsófi/Rólunk.at: Említetted, hogy amit tanítasz, az nem klasszikus mahala tánc, hanem te alakítottad ki. Ez mit takar?
Ábrahám Judit: Sokféle táncot tanultam, köztük cigánytáncot, és klasszikus mahalát is, moldvai és szászcsávási táncosoktól. Indiában is többféle stílusba kóstolhattam bele, de a radzsasztánit éreztem a legközelebb magamhoz. És rájöttem, hogy ezeket lehet egymással ötvözni, például a mahala lépéseihez és csípőmotívumaihoz jól passzol a radzsesztáni kéztartás. Nekem nagyon fontos, hogy egy táncban nőies, kacér tudjak lenni, de egy határon belül maradjak. Ez a tánc nem arról szól, hogy egy férfi előtt kellessük magunkat. Ha a határon belül maradunk, akkor a művészetet szolgáljuk, magunkon átszűrve. Itt nem a bájokat mutatjuk meg, sőt, az öltözékkel inkább eltakarjuk, viszont a rázóövvel kiemeljük a derék mozgását, így jobban érvényre jutnak ezek a finom csípőmozgások.
Kiemelt kép, fotók: Rick Zsófi
Akár ez is tetszhet
