Augusztus 28. és szeptember 1-e között kerül megrendezésre a Bécsi Magyar Iskolában az első média tábor 10-15 évesek számára. Az 5 napos foglalkozáson videózni, fotózni és zenélni fognak a résztvevők, de mindenek előtt az internetről, mesterséges intelligenciáról, álhírről, adatvédelemről, a privát és publikus közötti különbségekről és a közösségi médiáról esik majd szó.
Ahogyan Magyarországon, úgy Ausztriában is egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy az általános iskolai képzésbe hogyan tudnák bevonni a médiatanulmányokat. Az internettel és okostelefonokkal éppen csak ismerkedő fiataloknak olyan foglalkozásra lenne szükségük, amely útmutatót ad az online média végeláthatatlan világába, emellett segíti a gyerekek kritikus gondolkodását. Az életünket körülvevő médiazajban erre egyre nagyobb szükség is van. A youtube videók és a közösségi média tengerében, a ‘kontentek’ igaz, vagy hamis természetét egyre nehezebb felderíteni, dekódolni. A mesterséges intelligencia megjelenésével ez a zaj soha nem látott méreteket ölt, a társadalomra gyakorolt hatása pedig még ismeretlen. Egyre több kapaszkodóra van szükségünk, még nekünk felnőtteknek is, és ez a gyermekeinkre hatványozottan igaz. A médiatechnológia ismerete, a különböző tartalmak előállításának folyamatába való betekintés rengeteget segíthet a kritikus gondolkodás kialakításában. A képalkotó, hangrögzítő és szerkesztő eszközök működésének felfedezése kreatív, szabad és játékos formában, olyan hasznos kapaszkodókat adhat, amiket a későbbiekben nem csak szebb fotók, videók, netán zenék létrehozásában segíthetnek, hanem egy kicsit a világ megismerésében is.
A tábor mottója: “A médium maga az üzenet” – McLuhan
A tábor menetrendje:
Hétfőn: Fotó – délelőtt fotótörténet és a képalkotás alapjait fogjuk átbeszélni, ebédszünet után pedig portré és tárgyfotókat fogunk készíteni.
Kedden: Grafika és animáció – délelőtt az animáció rövid történeti áttekintése után, akár az előző napi tárgyfotókból, vagy az iskolában fellelhető tárgyak segítségével fogunk rövid animációkat gyártani.
Szerdán: Videó – délelőtt nagyon röviden a filmtörténet főbb momentumait és a filmes kifejezőeszközöket beszéljük át, és ennek mentén délután forgatunk és videoszerkesztővel dolgozunk.
Csütörtökön: Zene, zörej, hang – délelőtt a zene, azon belül is a filmzene alapjait fogjuk átbeszélni, délután pedig zeneszerkesztő programmal az előző napi videókhoz fogunk hangot, zenét készíteni.
Pénteken: Online média – az internetről, annak szépségeiről és veszélyeiről, íratlan és írott szabályairól, mesterséges intelligenciáról, álhírről és az online médiáról fogunk beszélgetni, délután a korábban készített rövidfilmeket, videókat, animációkat fogjuk véglegesíteni.
Akik a tábort szervezik és vezetik:
Horváth Nóra: 1978-ban született Debrecenben. 14 évesen kezdte klasszikus gitártanulmányait, később jazz-t, blues-t és bossa nova-t tanult, majd Londonban egy egy éves általános zenei szakiskolát végzett el. Multimédia- fejlesztőként OKJ diplomát szerzett Budapesten. Az origo.hu multimédia- szerkesztője, majd videoriportereként dolgozott 10 évig. A MÜPA Stúdióban 3 évig adásszerkesztőként működött. 2018-óta él családjával Bécsben. Írt a rolunk.at ausztriai magyar népcsoportnak szóló weboldalnak, videózott a Central European University-nek. A vizuális készségek mellett tanult hangszerkesztést, hangkeverést és zenekari vezetést. 2022 óta a SVUNG Bécsi Színház technikusaként önkénteskedik.
Bajka Kinga Csengele: Sepsiszentgyörgyön születt, ott járt elsőtől nyolcadikig Waldorf iskolába. 2007-es Budapestre költözése után a solymári Waldorf-tanárképzés négyéves nappali tagozatán szereztt diplomát. 2016 óta él Bécsben, alapító tagja a SVUNG – Bécsi Magyar Színkör társulatának. Jelenleg ő vezeti a Bécsi Magyar Iskolában az ún. Kölyökkuckót. Szabadidejében barkácsol és fest. A gyerekekkel való foglalkozásaiba előszeretettel csempészi bele a Waldorf-pedagógia számos elemét.
A tábor díja 160€ gyerekenként. Ez tartalmazza a napi 1 ebédet.
A jelentkezni az rr.noar@gmail.com e-mail címen lehet.
Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 1.