Térden lovagoltatás, hintáztatás, ciróka-maróka, csúszdáztatás, ismerős dallamok – az élet első éveiben az ölbeli játékoknak, a szülő testközelségének, a közös játéknak kiemelt szerepe van a gyermekek értelmi és érzelmi fejlődésében. A Kerekítő mondókázó mára az egyik legkedveltebb baba-mama program, mely köré egész mozgalom épült Magyarországon és a határon túl élő magyar közösségekben is. Februártól Bécsben is tartanak Kerekítő mondókázót. Kócza Enikővel, a foglalkozások vezetőjével beszélgettem a Bécsi Magyar Iskolaegyesületben.
Vidám hangulat van a teremben, minden gyerek a Kerekítő Manó érkezését várja. Anyukák, apukák, nagymamák ölében ülve figyelik, ahogy Kócza Enikő elkezdi a foglalkozást. Felcsendülnek az ismerős dallamok, és több generáció együtt játszik, kántálja a népi mondókákat. Különleges közösségi élmény kicsiknek és nagyoknak is. Vannak visszahúzódóbb és aktívabb gyerekek is, akik a zenén keresztül most mind összekapcsolódnak. A foglalkozás végén pedig legszívesebben még mind maradnának kicsit folytatni a játékot.

Rólunk/Farkas Noémi: Hogyan kezdtél Kerekítő foglalkozásokat tartani?
Kócza Enikő: Óvodapedagógusként végeztem Magyarországon, utána gyakornokként kerültem ide, a Bécsi Magyar Iskolaegyesülethez. Az első gyakornoki évemben egyből át is vehettem az ovis csoportot, és velük együtt a baba-mama foglalkozást is. Ez nagyon megtetszett. Aztán beütött a Covid, otthon ültünk a lezárások alatt és keresgéltem az interneten, hogy mivel tudnám még bővíteni a tudásomat, így találtam rá a Kerekítőre. Az online bábos képzést kaptam karácsonyra a férjemtől. Nagyon-nagyon megtetszett. Onnantól kezdve az itteni ovis csoportot Kerekítő mintacsoportként vezettem tovább. Tavaly novemberben elvégeztem a Kerekítő komplex módszertani képzést is, így Kerekítő foglalkozásvezető lettem. Februártól pedig a Bécsi Magyar Iskolaegyesületben is van Kerekítő mondókázó.
Rólunk/Farkas Noémi: Milyenek ezek a foglalkozások?
Kócza Enikő: Egy foglalkozás általában Kerekítő Manó bábjátékával kezdődik. Így adunk motivációt a gyerekeknek, akik nagyon szeretik ezt a figurát, gyorsan belopja magát a szívükbe ez a kis rosszcsont lény. Utána a manó feldob egy témát és ahhoz kapcsolódóan mondókázunk, éneklünk. Van a foglalkozásban egy labdás, ejtőernyős rész is, amit szintén nagyon szeretnek a gyerekek. Nagyon sok mondókával, és ami nagyon fontos, hogy közismert mondókákkal foglalkozunk az év során. A csip-csip csóka, a zsip-zsup-kenderzsup is előkerülnek. Tényleg a közismert ritmusok, hogy utána otthon is lehessen ezeket ismételgetni.

Rólunk/Farkas Noémi: Kiknek ajánlod a Kerekítőt?
Kócza Enikő: Akik szeretnének kicsit a mondókákkal a mindennapi életükön könnyíteni. Nagyon sok mondóka olyan, amit a mindennapokban is tudunk használni. Van vigasztaló mondóka, de olyan is, amit a fogmosáshoz, orrfújáshoz, rendrakáshoz viccesen be tudunk csempészni. Tehát sok mindennapi helyzetet tehetünk könnyebbé egy mondókával vagy énekkel.


Rólunk/Farkas Noémi: A család haza is viheti a mondókákat könyv formájában?
Kócza Enikő: Igen, rengeteg Kerekítő könyv és CD is van. A zenék fent vannak, a mondókák fent vannak a Kerekítő youtube csatornáján is, így ha esetleg a szülő bizonytalan egy dallamban vagy szövegben, akkor gyorsan vissza tudja hallgatni és mehet tovább a játék.

Rólunk/Farkas Noémi: Segítenek a mondókák a magyar nyelv elsajátításában?
Kócza Enikő: Nemrég volt az anyanyelv világnapja. Bécsben, illetve világszerte is sok gyermek már egészen fiatalon több nyelvvel is kapcsolatba kerül. Attól függetlenül, hogy a magyar nyelv-e a domináns a gyermek életében, sok szülő számára fontos, hogy támogassa gyermekét a magyar nyelv elsajátításában. A visszajelzések alapján a mondókák ebben sokat tudnak segíteni. A hétről hétre közösen ismételt mondókákat a gyermekek a legkülönbözőbb pillanatokban, külön segítség vagy biztatás nélkül is szívesen előhívják. Ezáltal természetes lesz számukra, hogy a magyar nyelvet is használják.

Rólunk/Farkas Noémi: Hány éves gyerekeket vártok?
Kócza Enikő: A Kerekítő mondókázóra 0-és 3 éves kor között várjuk a gyerekeket szerdán 15 órától. Utána, 16 órától pedig van egy kerekítő mintacsoport, egy óvodás csoport, ahová inkább négy éves kortól iskolás korig jöhetnek.
Az országos baba-mama program megálmodója J. Kovács Judit, akinek Kerekítő címen jelent meg mondókás könyvsorozata. A foglalkozásokon a könyvben megbúvó, népi eredetű ölbeli játékokat elevenítik fel. Ezek a rövid, korosztálynak megfelelő kántált, sokszor énekelt rigmusok egyben a művészeti, zenei és érzelmi nevelés alapkövei, és a biztonságos kötődést is elősegítik gyerek és szülő között.