Tizenhat éve megszakítás nélkül vehetnek részt a magyar nyelvet tanuló ausztriai iskolások a Burgenlandi Magyarok Népfőiskolájának hagyományos, nyári nyelv – és népművészeti táborában. Az egyhetes, intenzív együttlét alatt a gyerekek számos programon szerezhettek maradandó élményeket, emlékeket, fejleszthették nyelvi tudásukat, gazdagíthatták folklórismereteiket magyarországi környezetben, a Balaton fővárosában, Siófokon.
Az idei a tizenhatodik nyári tábor, 2007 óta minden évben megrendezi az egyesület, még a pandémia miatt sem maradt el a burgenlandi magyar gyerekek szokásos vakációja. Hajdanán induláskor kétszer Szombathely, tizennégy éve pedig már Siófok ad otthont a kurzusnak, hiszen a Balaton-parti helyszín jóval több nyári kalandot, lehetőséget kínál az élményszerzésre. Amelyből 2022-ben is bőven jutott: július 4-én, a felsőőri startolás után a táborozók a molnaszecsődi Malomnál töltöttek egy hagyományőrző napot. A Bayou Bönhő osztrák-magyar kenu klub tagjainak közreműködésével kipróbálhatták a honfoglalás kori, magyar, merevszarvú, visszacsapó íjat, szalonnát sütöttek, a bográcsban gulyás főtt, kézműves bütykölésen apróságot készítettek bőrből, ismerkedtek a székely-magyar rovásírással, a fő attrakció a Rába partján pedig természetesen a kenuzás volt. A kirándulás után továbbutaztak Siófokra, az aznapi balatoni csobbanás sem maradt el, este az ismerkedési programmal zárult az első együtt töltött nap.

Kedden délelőtt hat magyar nyelvtanár irányításával megkezdődött az oktatás: a harmincnyolc, tízévesnél idősebb táborozó – tudásszintjének megfelelően – kis létszámú csoportokban foglalkozott egy héten át a magyar nyelvvel, és a magyarországi környezetben rögtön gyakorolta is azt. A napi rutin szerint a délelőtt a nyelvóráké volt, ebéd után szabadidős foglalkozáson sportolhattak, labdarúgás, kézi-, kosár-, és röplabda szerepelt a sportkínálatban. A kollégiumban lakó, szegedi csapattal barátságos, házi futballbajnokságon megcsillanthatták labdás képességeiket, majd a „magyar tengerben” folytatódhatott az aktív mozgás. Délutánonként népdalokat énekeltek, az Őri Banda közreműködésével élő muzsikát is hallhattak, néptánc-elemeket sajátíthattak el, jó hangulatú táncházakban ropta nebuló és nevelő egyaránt. Ellátogattak Siófokra, próbára tették ügyességüket a Zamárdi Kalandpark kötélpályáin, a közeli moziban megnézték a Minyonok című filmet, és a legendás, siófoki diszkóhajón is utaztak.









Somogyi Attila táborvezető, a Burgenlandi Magyarok Népfőiskolájának elnöke elmondta, hogy idén túljelentkezés volt, korlátozott számban fogadhatták a jelentkezést. – Ez a kurzus a burgenlandi magyarság legnagyobb tábora, de sajnos harmincnyolc főnél meg kellett húzni a határt. A népfőiskolának intézményként és egyesületként is küldetése a magyar örökség ápolása, értékeinek átadása a fiatal generációnak, így az egy hét során a népművészet ezúttal is jelentős hangsúlyt kapott. Feladatunk, hogy az iskolai és a családi közösségen kívül is lehetőséget adjunk a gyerekeknek a magyar nyelvet megismerni, befogadni, elsajátítani. A BMN az egyetlen akkreditált nyelvvizsga-intézet, az egész tartományban csak nálunk lehet magyar nyelvből vizsgázni, így missziónk a nyelvtanítás.
Célunk volt, hogy a híres, magyar virtust is megtapasztalják a táborozók, hiszen a magyar nép ismert arról, hogy jól tud mulatni. A gasztronómiai világot is igyekeztünk szemléltetni: magyaros ételeket kóstoltak, a fokhagymás, tejfölös lángos emlékezetes kulináris élmény volt számukra. – összegzett a táborvezető.
Az ausztriai magyar diákok kedvelt, nyári, értékes tanulással egybekötött időtöltését a szervezők tervei szerint jövőre sikerülhet nagyobb létszámmal megszervezni.