Idén már 10 éve, hogy megalakult Bécsben az International Music Academy, amelyet egy erdélyi származású, akkor éppen friss diplomás zenész hozott létre. Kósa Mária, aki a bécsi konzervatóriumban végzett koncertfuvolán, az elmúlt egy évtizedben amellett, hogy igazgatta az iskolát, saját zenei karrierjéért is sokat tett, Ausztria mellett számos más országban is rendszeresen fellépett, vagy tartott szakmai workshopokat.
Saját bevallása szerint, sosem tervezte, hogy zeneiskolát nyisson, egy kollégája biztatására vágott bele. Az iskolaalapítás ötlete valójában egy „kényszerhelyzet” is volt Kósa Mária számára, lévén a főiskolai évek alatt már meglévő diákjaival nem talált befogadó intézményt, hisz az állami zeneiskolák esetében a diákok számára van egy felső korhatár. Azonban ő mindig is azt vallotta, hogy bárkinek joga van zenét tanulni, az életkorától függetlenül is. Így hát jobb híján végül belevágott, és létrehozott egy olyan intézményt, ahova minden életkorban lehet jelentkezni. A Bécsben élő fiatal vállalkozó, aki kiváló pedagógiai képességekkel és vezetői kvalitásokkal is rendelkezik, így mára már 10 éve vezeti sikerrel a saját alapítású INTMA Nemzetközi Zeneakadémiát a fővárosban. A név nem véletlen, hisz a többnyelvűség már akkor is fontos volt számára, ő maga is számos nyelven beszél, és célul tűzte ki, hogy minél több nyelvet biztosítsanak a diákoknak is. Jelenleg 12-15 nyelv között van a heti tanítási órák alapján azon nyelvek száma, amelyet használnak a zenetanulások során. A legnépszerűbbek ezek közül a német és angol mellett a szerb, a spanyol, a portugál, természetesen a magyar is, de épp úgy van francia, vagy akár orosz nyelven megtartott óra is. Vannak olyanok is, akik azért kérik más nyelven a tanítást, mert pl. spanyolul készülnek érettségire, és így ez remek lehetőség a nyelvgyakorlásra. Az intézményben a gyerekek mellett felnőttek is tanulnak szép számmal, és a hangszerek egymással való jó kombinálhatósága miatt a kamarazenélés is fontos szerepet játszik. Kósa Mária az elmúlt években létrehozta a “The Brunette Quartet” fuvolakvartettet is, akikkel együtt számos koncertet adtak.

A különböző rendezvények, tanfolyamok és koncertek, valamint a fuvola világának legújabb fejleményeit mindig figyelemmel kísérő folyamatos oktatói munkája révén, Kósa Mária szakmai élete izgalmas és inspiráló. Az elmúlt években szakmai tudását és tapasztalatát több szervezetnek is szentelte. Gyakran utazik, hogy mesterkurzusokat és hangversenyeket tartson különböző fuvolafesztiválokon és intézményekben. Mentorként olyan szervezeteket támogat, amelyek fiatal vállalkozókat és önálló művészeket segítenek szakmai fejlődésben. 2018-ban pedig az Osztrák Fuvolaszövetség (ÖFG) elnökségi tagjává választották.
Az Osztrák Fuvola Szövetséget, 1991-ben alapította Raphael Leone, a Bécsi Filharmonikusok elismert fuvolaművésze. Az egyesület egy csapat hasonlóan gondolkodó fuvolaművésszel együtt, a Német Fuvola Egyesület példáját követve, azt a célt tűzte ki, hogy egy olyan hálózatot hozzon létre, amely összeköt minden fuvolakedvelőt, hivatásos zenészt, valamint amatőr fuvolistát, tanárt és tanítványt. A fuvola köré szervezett különböző rendezvények, például koncertek, workshopok, hangszer- és kotta kiállítások révén létrehoztak egy platformot a kölcsönös eszmecserére. 2018 végétől Matthias Schulzot, a Bécsi Állami Operaház fuvolistáját választották az Osztrák Fuvolaszövetség új elnökévé. 2019-ben számos sikeres rendezvénynek adtak otthont, izgalmas és tehetséges, nemzetközileg elismert fuvolaművészeket hívtak meg Ausztriába mesterkurzusokra, mint Nina Assimakopoulos (USA) és Maxim Rubtsov (RU), több koncertet szerveztek a zeneiskolások számára, és a “Prima la Musica” osztrák zenei versenyen ÖFG különdíjat adtak át. Emellett tagjai az Európai Fuvola Tanácsnak is. Fáradhatatlanul dolgoznak az osztrák fuvolás közösség újratervezésén és népszerűsítésén, valamint egy modern platform létrehozásán az inspiráló tapasztalat- és információcsere érdekében, valamint azon, hogy elősegítsék a fuvolások minden rétegének találkozását.

A “Nemzetközi Zeneakadémián” eredetileg a zeneelmélet mellett kizárólag fuvolával és zongorával foglalkoztak. Majd ahogy bővült az iskola tanári kara, úgy bővült a kínálat. Mára már a fuvola, furulya, klarinét, pánsíp, altfuvola, klasszikus gitár mellett népszerű a gombos és billentyűs harmonika is, de az elmúlt években volt szaxofon is a kínálatban. Az idei, jubileumi évben pedig már hárfára is jelentkezhetnek a növendékek, hisz egy újabb tanár lépett be az intézmény pedagógusi karában, aki szintén magyar származású, így ezt a hangszert is lehet akár ezen a nyelven is tanulni. A tanítási módszer minden diákhoz egyénileg igazodik, az életkornak megfelelően, a szint, a célok és az érdeklődési kör szerint. Mindegy, hogy kezdő, újrakezdő, haladó vagy hobbi muzsikus. Amatőrök, gyermekek és családok számára folyamatosan kínálnak kamarazenei műhelyeket.
A 17. kerületi alapintézményük mellett pedig idén ősszel, egy újabb helyszínt is kínálnak már Bécsben a zenélni vágyóknak. A 22. kerületben Stadlauban, a katolikus plébánia mellett található Don Bosco ház termeiben is megkezdődött az oktatás, ahol eddig egyáltalán nem volt erre lehetőség. Az iskola elérhetősége, ahol további információkhoz juthatnak: www.intma.at
Lukács Krisztina írása.