A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus születésének napja. Ez egyben a béke, a szeretet, az öröm és az összetartozás szimbóluma. Az ünnep minden nyelven saját nevet kapott, ami azt jelenti, hogy mindenhol különleges jelentőséggel bír. Vannak tradíciók, mint a karácsonyfa-állítás, amely szintén az egész világon elterjedtté vált. Bécs belvárosában öt évvel ezelőtt nyílt meg a Wiener Christmas Salon, az ország egyetlen egész évben nyitva lévő üzlete, amely egyben helyet ad az Osztrák–Magyar Ünnepi Hagyományokat Őrző Kulturális Egyesületnek, és ahol az első Hungarikum Értéktár Bizottság is működik.
Bár még az adventi időszakban vagyunk, de már lassan mindenki készülődik a karácsonyra, amikor ünneplőbe öltöztetjük otthonainkat, hogy családunk és barátaink körében éljük át a szeretet ünnepét. Számos hagyomány él, amelyeknek talán nem is mindig tudjuk az eredetét, hisz már annyira elterjedté váltak, hogy senki nem kérdezi meg, hogy miért is teszünk pont úgy, s honnan is ered? Néhány ilyen hagyománynak azonban utánanéztünk, amiben Gosztola Anita, a Bécs szívében található Wiener Christmas Salon megálmodója és tulajdonosa volt a segítségünkre. A karácsony igazi „szerelmeseként” ő maga is kutatta a karácsony történetét és a hozzá kötődő tradíciókat, és igyekezett megtalálni érdekességeket a különböző nemzetek karácsonyához kapcsolódó szokásaiban.
Napjainkra a karácsonyfák az ünnep egyik legfontosabb szimbólumává váltak, azonban sokkal ősibb szimbolikus jelentéssel bírnak, mint maga a keresztény ünnep. A fa szimbolizálta az életerőt, de a tudás fájához is kapcsolódhatott, mivel a karácsony Ádám és Éva, az első emberpár napjára esik. Az első karácsonyfát 1604 körül állították Strasbourgban. Liselotte, Pfalz Countess 1660-ban számolt be a karácsonyfákról gyertyákkal gyermekkorából. Goethe először 1765-ben találkozott egy karácsonyfával, és “Az ifjú Werther szenvedései” című munkájában írt róla. A 18. századra ez a szokás széles körben elterjedt a német nyelvterületen. Sokáig természetes, ehető és házi készítésű dekorációval díszítették a fákat: almával, dióval, pattogatott kukoricával, mézeskalács figurákkal, süteményekkel és cukorkákkal. Amikor a fákat már nem használták, a díszítéshez használt finomságokat megették – természetesen többnyire a gyerekek. Ugyancsak felkerültek a fákra a gyertyák is, melyeket dróttal rögzítettek.
A fenyőfák díszítése egész Európában elterjedt, míg az 1700-as évekre már Amerikát is elérte. Itt valójában a Németországból és Amerikából emigrált családok népszerűsítették a 1800-as évek közepétől a karácsony ünneplését és a fák díszítését. Már 1600 óta a németországi Türingiában található Lauscha városában Hans Greiner az ősei által alapított üveggyárban készített gyümölcs és dió alakú üveggömböket. Ezek belseje ezüstös volt, melyet eleinte a higanynak és az ólomnak köszönhették, majd később az ezüst-nitrát és a cukros víz speciális elegyéből színezték. Greiner gyermekei és unokái folytatták az üvegdíszek készítésének hagyományát – s nekik köszönhetjük például az üveggolyókat is.
A szaloncukor egy jellegzetes magyar karácsonyi édesség, amelynek az ősét – a fondant-cukrot – a franciák a 14. században kezdték el készíteni. A legenda szerint a francia édességkészítő, Pierre Andre Manion hozta el a receptet Berlinbe, innen került Magyarországra. A francia szakirodalomban nincs olyan bejegyzés, amely ezt megerősítené, Papillote úr történetét azonban mindenki ismeri. A bonbonkészítő Lyonban élő szolgája 1790 őszén fondantokat majszolt. Hogy elnyerje egy környékbeli fiatal hölgy szívét, szerelmes üzeneteket írt fényes papírdarabokra, és azokba csomagolta a cukorkadarabokat. A gazda elbocsátotta a szolgát, de a fényes fóliába csomagolt bonbonok ötletét megtartotta. Így született meg a papillote. Még ma is találni aforizmákat és vicceket a papír belsejében. Franciaországból aztán német bevándorló cukorműves mesterek közvetítésével, a 19. század első felében érkezett Magyarországra, és valójában ekkortól lett a magyar karácsonyfákat díszítő népszerű szaloncukorrá. Jókai Mór, híres magyar író még szalonczukkedlinek nevezte a szaloncukrot, ugyanis a cukorka neve a német Salonzuckerl szóból ered. Míg egy másik magyarázat szerint mivel a karácsonyfák régen a polgári házak szalonjaiban álltak, az édességet ‘szaloncukor’ felirattal látták el. Egy idő után annyira népszerű lett, hogy a három nagy magyar csokoládégyár (Stühmer, Gerbeaud és Kugler) titkos recepteket készített az ünnepre.
Annak hátterében, hogy ki melyik évben, milyen színekkel öltözteti ünneplőbe a karácsonyfáját, állhat mára már természetesen az aktuális trend követése, de nagyon sokan ragaszkodnak a hagyományokhoz, és ezért többnyire marad az arany és a piros szín kombinációja. De ma már mindenféle színű és mintázatú gömbök megtalálhatóak a választékban, és egyre többen kedvelik a vicces, mulatságos fenyődíszeket is. A Wiener Christmas Salon kínálatában is megtalálhatóak évről évre a legújabb trendek, de a hagyományos díszek és dísztárgyak is.
Az egyik ilyen az Erzgebirge-ből elterjedt „Räuchermann” – a füstölő ember –, amit először 1830 körül említenek, és előállítása és használata ma már szerves része a népművészetnek és a karácsonyi szokásoknak. E célból a kétrészes fából készült figura alsó részére egy meggyújtott füstölő gyertyát helyeznek. A felső részt kivájják és az alsóra helyezik. A füstölő gyertya füstje aztán a figura szájnyílásán jön ki. A füstölő edény feltalálása előtt az Erzgebirge lakói a füstölő gyertyákat a szabadban helyezték el.
Azonban van még egy elsőnek talán furának tűnő hagyomány is, miszerint uborka alakú díszt akasztanak a fára, azonban ez régre nyúlik vissza, és az egyik magyarázat szerint ugyancsak Németországból származik ez a tradíció is. A karácsonyi uborkát maga a Télapó akasztotta ugyanis a fára, ami a zöld színe miatt jól megbújt az ágak között, így nehéz is volt észrevenni, nem lehetett egykönnyen megtalálni. Így aztán, mikor a gyerekek odamentek a karácsonyfához, aki először megpillantotta az uborkát, az plusz egy ajándékot kapott, rendszerint édességet, vagy ő nyithatta ki elsőként az ajándékát.
A 19. századra vált a karácsony az első számú keresztény ünneppé és ezzel egy fontos családi eseménnyé is. Minden nemzetben kialakultak hozzá kapcsolódó sajátosságok, és az étkezési hagyományok mellett kialakult az ehhez kapcsolódó ajándékozás is. Természetesen ezek is országonként és nyelvterületenként eltérőek, de ugyanakkor észrevehetőek hasonlóságok is. Talán nem véletlen, hogy mindenhol leginkább a gyermekek azok, akik várják a karácsonyt, mert ilyenkor ajándékot kapnak. Míg Ausztriában a Christkind, vagyis a karácsony szülötte hozza a meglepetéseket, addig Magyarországon a Jézuska, Németországban a Weihnachtsmann, az angoloknál Father Christmas vagyis szó szerinti fordításban Karácsonyapó a felelős az ajándékokért. A mi szokásainktól eltérően az angol gyerekek nem Szenteste (Christmas Eve), hanem december 25-én reggel kapják meg a csomagokat. A brit mesék szerint a Mikulás a kéményen keresztül érkezik és a kandallóból bújik elő, az ajándékokat pedig egy hosszú, vastag zokniba rejti el. A fenyőállítás tradíciója az angolokhoz is Németországból érkezett, míg a Londonban felállított legnagyobb karácsonyfát hagyományosan Norvégiából szállítják. Az amerikai gyerekek meséiben Santa Claus, azaz Mikulás rénszarvasszánon érkezik és az angol mintának megfelelően a kéményen keresztül lopózik be és rejti a fenyőfa alá az ajándékokat.
A különböző stílusú karácsonyfákból bőven láthatnak ízelítőt a főváros első kerületében található, és egész évben nyitva álló Wiener Christmas Salonban is, ahol idén megalakult az Osztrák–Magyar Ünnepi Hagyományokat Őrző Kulturális Egyesület is. Ennek kapcsán a kiállításon az érdeklődők – a tradicionális karácsonyfadíszek mellett – régi játékokat, és különböző szerszámokat is megcsodálhatnak, amelyeket a fenyődíszek készítésénél használtak. Ugyancsak itt láthatóak Erzsébet királyné két ruhájának korhű másolatai is, valamint a Zsolnay porcelánmanufaktúra Sissi kollekcióját is megnézhetik a látogatók. Ez utóbbiak már az Osztrák – Magyar Ünnepi Hagyományokat Őrző Kulturális Egyesület első rendezvényéhez kapcsolódnak, amelyet az idei esztendőben a tulajdonos, Gosztola Anita alapított meg. Az egyesület célja, hivatása az ünnepi hagyományok tisztelete, megőrzése és azok továbbadását célzó összehangolt tevékenység végzése. Az egyesület a benne résztvevők és vele együttműködők részére nyitott és transzparens önkéntes érdekképviseleti platformot kíván biztosítani. Ugyancsak az egyesület égisze alatt tíz, Ausztriában élő szakemberrel létrehozták az első Hungarikum Értéktár Bizottságot, melynek célja a hungarikumok népszerűsítése Ausztriában. Az értéktár elnöke Gosztola Anita turisztikai szakmenedzser, titkára Sáskáné Nádas Ágnes turisztikai közgazdász, de alapítói között van Páll Csilla művészettörténész, mint szakmai alelnök, Mentsik Szilvia az AMAPED igazgatója, Kilyénfalvi Gábor a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület művészeti vezetője, Piszker Ágnes népi játszóházvezető, játék- és kismesterségek oktatója, valamint Horváth Edina iparművész is.
Lukács Krisztina írása.