Március 15-én, legszerethetőbb magyar ünnepünkön, Nagyköveti Díszoklevéllel fejezte ki Magyarország bécsi nagykövete, Dr. Nagy Andor, elismerését Körmendy Margitnak és Czifra Jánosnak az ausztriai, pontosabban a salzburgi magyar diaszpóráért folytatott több évtizedes közösségformáló munkájukért. Kik ők? Példaképek. A magyar kultúrdiplomácia nem hivatalos, ám annál inkább hatékony és erős nagykövetei. Két olyan ember, aki miatt szeretik és elismerik a magyarokat a világban. Akik hidakat építenek magyarok és osztrákok között, akik rámutatnak a bennünket összekötő elvekre, értékekre, történelmi örökségre, hagyományokra, s érdekekre.
Körmendy Margit és Czifra János: érdemes lenne mindkettő életét mozivászonra vinni, ennek elkészültéig viszont tekintsetek be általunk egy-két jelenetbe. Czifra János Budapestről származik, 1982-ben a szerelem kötötte Salzburghoz. Na meg a zene. Végülis, mindkettő nagy szerelem.
Először elvégzett egy építészet szakot az egyetemen, aztán gondolt egyet, s mégis inkább a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián találja meg hivatását. A diploma megszerzése után a Salzburgi Mozarteumon tanul tovább, majd a tanulmányi ösztöndíj lejártával Budapesten, Szentendrén, Győrben tanít, illetve vezet kórust. Ekkor viszont már életre szóló kötelék kapcsolja Salzburghoz, egy kedves osztrák hárfaművész, Regina személyében. Pár hónap alatt eldőlt a kérdés… ez a két ember a holtomiglan-holtodiglan síkon gondol egymásra. Nagy döntés, hiszen eleve az ország elhagyásához különleges engedélyre volt szükség, de Czifra János nem az az ember, akit holmi földi akadály megállíthat egy életre szóló elkötelezettségben. Négy gyermeket neveltek fel, most van úton a 9. unokájuk.
Czifra János Salzburgban az egyházzenei élet csúcsára kerül. 35 éven át vezeti a Salzburgi Dóm egyházzenei életét, karnagyként három püspökszentelést, két pápai szentmisét szolgál végig. Számos zenei formáció, kórus vezetője, tagja vagy épp alapítója, a Dóm kórusával világszerte híres koncerteket tartott, Thomas Klestil egykori osztrák szövetségi elnöktől professzori címet kapott. Igazi vezető személyiség. Kétségkívül: a leghíresebb salzburgi magyar. És mindezek mellett egy csodálatosan kedves, alázatos, végtelenül szerény ember, akinek az iránytűje pontosan követi a krisztusi tanítást, aki büszke magyar gyökereire, akinek fontos, hogy a magyar egyesület ünnepein legyen aki eljátssza a Himnuszt, aki az ide tévedő magyar művészeknek segítő kezet nyújt, aki magyarországi kórusoknak – köztük rengeteg diákcsoportnak – szervez meghívást, bemutatkozási lehetőséget, aki spontán népdalt énekel a csodálkozó gyerekeknek, akinek az osztrák felesége ugyanolyan átéléssel és komolysággal énekli a magyar himnuszt, mint mi, akinek az unokái még csak kicsit beszélnek ugyan magyarul, de a 9 éves kislegény egy szuszra olvassa és izgulja végig Bornemissza Gergely történetét Az egri csillagokban. Igen, németül… de erősen feltételezhető, hogy a magyarul anno nem beszélő Széchenyihez, vagy Liszthez hasonló…. magyar szívet örökölt ez a kislegény. Mert ugye ki is a magyar? Illyés Gyula fogalmazásában olyan egyszerű a válasz: Aki vállalja.
Körmendy Margit, a születésnapját ünnepli a magyar szabadság napján. 50 éve él Salzburgban, 50 éve aktív tagja a helyi magyar közösségnek, soha nem kesergő, mindig az élet szépségeibe kapaszkodó, a kolozsvári származású magyarságára rendkívül büszke asszony. Margit kisgyerekként édesanyjával menekült a háború elől Erdélyből… egészen Klagenfurtig jutottak, ahol negyedik testvéreként ott született meg öccse a lebombázott kórházban, császármetszéssel, aneszteziológus nélkül. Snitt. A fogolytáborból szabaduló, a háború előtt a kolozsvári opera intendánsaként működő édesapja 1947-ben Klagenfurtban összepakolja a családot, irány vissza Kolozsvárra, ott a haza. Snitt.
A család a háború előtti életét nemhogy nem kapja vissza, de teljes jog és vagyonfosztottságba kerül Ceaușescu rémuralma alatt, Margit gyerekkorának meghatározó élménye az éhezés, a hideg. Snitt. Szerelmes lesz, férjhez megy… egy Bánffyhoz. Ezt a nevet hogyan lehet vállalni egy olyan időben, amikor Kolozsváron a főtéren álló egykori Bánffy palota állandóan emlékezteti a városvezetést a jogtalanul elkobzott életekre, vagyonokra? A rossz lelkiismeret nem szokott gavallérkodni, az ifjú házasoknak mindössze egy egykoron tyúkólként funkcionáló betonozott szuterén jut a közös életre, innen kell eltartani az osztályellenségként idegen szülőket, akik még gyári munkát sem kaphatnak, annyira ellenségei a fennálló rendszernek, itt siratnak el három meg nem született gyermeket, itt álmodoznak szökésről, méltó életkörülményekről. Snitt. 1976-ban Margit útlevelet kap Ausztriába, rokonlátogatásra. A férje nagynénjének meglátogatására. Csak a férj nem kapott útlevelet, sem akkor, sem még hosszú-hosszú éveken át. Snitt. Margit – az előzetesen megegyezett forgatókönyv szerint – nem tér vissza Kolozsvárra, várja a csodát, hátha a férj is egyszer utána jut, s közben megpróbál idegenben, nyelvtudás nélkül boldogulni. Snitt. Gyerekfelügyeletet vállal egy egykori grófi családban, kitanul kozmetikusnak, s végre valahára életében először lubickol Salzburg kulturális életének pezsgő forgatagában. Snitt.
A helyi magyar közösségnek a kezdetektől aktív tagja. Szervezi a református közösség együttléteit, lelkesen részt vesz az irodalmat, zenét kedvelő magyar kör programjainak alakításában. Snitt. Művészettörténetet hallgat a salzburgi egyetemen. Snitt. Végre utazik… nem csak karosszékben ülve térképpel a kézben, hanem az egyetemi szervezésű művészettörténeti utazások által mindenfele a nagyvilágba. Snitt. A román állam kimondja a disszidálás bűne miatt távollétében a válást. Férje újranősül, a vörösrózsás nagytalálkozásra csak a határok feloldódása után kerül sor. Akkor viszont került sor. Snitt. Üzletet vezet, segíti a testvéreit, magához veszi édesanyját. Snitt. Hamvakat csempész hátizsákban, kicsi úrnákban haza, Kolozsvárra, hogy édesanyja, testvére a Házsongárdi temetőben békében nyugodjanak. Snitt.
Segít. Mindenkinek, akinek lehet. Talpra állni, elindulini, újra indulni… Snitt. Legyőz egy tüdőrákot. Snitt. 86 évesen, igazi fiatal lélekkel, bölcs meglátásokkal és jótanácsokkal valamint örök kíváncsisággal, tanulni vágyással alakítja a salzburgi magyarok közösségét. Snitt. Örökbe fogadott bennünket. Örökbe fogadtuk őt.
cikk: Kotolácsi Mikóczy Ilona/SALZUNG
(Fotó: Kovács Attila)