Az idén 95 éves Iskolaegyesület 2003 szeptembere óta szervez magyar anyanyelvi oktatást gyermekeknek. Az iskolai osztályok mellett óvodás csoportok, korai zenei fejlesztés, nyári táborok, iskola-előkészítő tanfolyamok és kétnyelvű napközi teszi teljessé a Bécsben és Bécs környékén élő magyar gyerekek anyanyelvi képzését.
Az Iskolaegyesület egy közhasznú szervezet, székhelye a bécsi magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricumban található. Az anyanyelvi képzésen kívül az idegen nyelvek oktatása, nyelvvizsgáztatás, tanártovábbképzés és nemzetközi projektek koordinációja tartozik még a tevékenységi körükbe. Mivel az oktatások helyszíne a Collegium Hungaricum épülete, így a gyerekekkel az intézményben megtartott programokon is lehetőségük van részt venni. Így volt ez most is, amikor hétfőn, szeptember 20-án, Dániel András érkezett Bécsbe, hogy elhozza a gyerekeknek a „Kufli” könyveket, és elmesélje, hogy is születtek meg ezek a se nem kifli, se nem kukac, egyszerűen csak kuflinak elnevezett mesehősök. Az iskola kisebb és nagyobbacska tanulói is nagy lelkesedéssel hallgatták az írót, aki egyébként idén az „Év Gyermekkönyve díjat” is elnyerte, amelyet az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) 2015-ben alakult magyar tagozata, a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum által felkért szakmai zsűri ítél oda öt kategóriában, melyekbe a kiadók jelölnek könyveket az előző év kiadványaiból. Idén tehát a 6 év alatti kategória nyertese Dániel András: „A kuflik és az elveszett folt” című könyve lett. (Pozsonyi Pagony kiadó)
Az új tanévben, Bécsben is jelenléti oktatással indulhatott meg az őszi félév, azonban a világjárvány okozta nehézségek és változások az oktatás területén új kapukat nyitottak a digitális és online oktatás terén. Így a most indult online tanfolyamokkal már nem csak a régió, de egész Európa magyarul tanulni vágyó diákjait is elérik a tanfolyamaikkal. Az oktatást kulturális és szabadidős rendezvényekkel egészítik ki; a legközelebbi ezek közül az OLVASHOW – irodalmi vetélkedő, amelyet idén a Bécsi Magyar Iskolaegyesület és a Bécsi Magyar Iskola közösen szervezésében a 8-13 éves korosztálynak hirdettek meg, és amelyet október 8-án az egyetemi Campus-on tartanak meg.
A Bécsi Magyar Iskolaegyesületnél elindul a kisgyermekek számára a zenei oktatás is, amelyre Illés Teréz zenetanár vezetésével szerdánként várják majd a Collegium Hungaricum épületében az érdeklődőket a Cinimuzsika és az Ovi-Muzsika programjaira. A legkisebbeket szüleikkel együtt – 1-4 éves kor között – 15.00 órától várják, míg a nagyobbaknak 16.00 órától tartanak egy másfél órás foglalkozást. Itt azt javasolja Illés Teréz, hogy ők hozzanak magukkal egy kis harapnivalót, hisz tartanak egy kis szünetet a zenei foglalkozás közben.
A zene, az éneklés, a ritmusérzék fejlesztése számos területen hat ki a gyerekekre, és segítheti a fejlődésüket, még akkor is, ha eleinte talán kevésbé vesznek részt benne a gyerekek. A tanárnő tapasztalata szerint volt már arra is példa, hogy egy pár hét elteltével önként csatlakozott a csoporthoz egy kisgyerek, aki addig mindig mással foglalkozott, és az elejétől a végéig részt vett az éneklésben és játékban. Itt tapasztalhatták meg, hogy ő mindent hallott, figyelt, megtanult, csak épp nem azonnal vette ki a részét a foglalkozásokból, de a szülő jól döntött, hogy nem adták fel, és hétről-hétre jelen voltak a zenei programon.