Annyian voltak kíváncsiak Orvos-Tóth Noémi pszichológus bécsi előadására, hogy a közönség szerencséjére úgy döntött, aznap egy ráadás-előadást is tart. Rendkívül népszerű első könyvében, az „Örökölt sors”-ban a transzgenerációs traumák témakörét járta körül, majd a folytatásban, a „Szabad akarat”-ban az önazonos élethez való visszatalálás útjait mutatta be konkrét élettörténeteken keresztül. A bécsi előadás témája szintén a szabadság elvesztése, majd visszaszerzése volt, de előtte még a külföldi élet kihívásairól is beszélgettünk vele.
Duplázott Orvos-Tóth Noémi pszichológus Bécsben január 30-án – az első meghirdetett előadására olyan gyorsan elfogytak a jegyek, hogy két órával korábban egy ráadás előadást is tartott, ami szintén teltházas volt. A nagy érdeklődés persze nem meglepő: a szerző 2018-ben megjelent első könyve, az „Örökölt sors” azonnal a sikerlisták élére került, népszerűsége azóta is töretlen. Ebben meggyőzően érvel amellett, hogy az életünket rendszeresen megkeserítő, nem tudatos döntéseink mozgatórugói nem érthetők meg felmenőink élettörténetének alaposabb ismerete nélkül, hiszen szüleink, nagyszüleink élete, az őket ért traumák úgy is hathatnak ránk, ha soha nem beszéltek velünk ezekről.

Orvos-Tóth Noémivel az előadás előtt beszélgettünk a külföldre költözés, külföldi lét témájáról, amelyet a könyveiben csak érintőlegesen tárgyal, ám annál jobban foglalkoztathatja az ausztriai magyar közönséget.
Rólunk: Az „Örökölt sorsban” beszámol egy esetről, ahol a családi nyomás miatt egy ismerőse végül úgy dönt, nem fogadja el a külföldi munkalehetőséget. „Nálunk nincsenek csavargók” – nyomatékosították a rokonai. Ennek a magyarázata egy régi családi történet: egy külföldre költöző családtagot halálos baleset ért, így a család levonta a konzekvenciát, hogy a szülőhely elhagyása veszélyes. Lehetséges tehát, hogy a családi krónikánk azt sugallja nekünk, bátran vágjunk neki az ismeretlennek, vagy éppenséggel eltántorít minket ettől?
Orvos-Tóth Noémi: Természetesen ez lehetséges. Amikor eladó házat látott, a nagyapám is rendszeresen azt mondta: „ez a ház eladó, a gazdája csavargó”. Tehát, ha elmegyünk, csavargók leszünk, azaz máshol nem fogunk tudni gyökeret ereszteni.

Rólunk: Lehet a külföldre költözés a múlttal, az otthoni konfliktusokkal való szembenézés elől való menekülés? Ebben még segítségünkre is lehet az idegen nyelvi környezet – egy másik nyelven talán nem is tudnánk annyira feltárni magunkat, mint az anyanyelvünkön.
Orvos-Tóth Noémi: Igen, de ez nem tudatos döntés. Általában racionális okok miatt költözünk külföldre, ilyen lehet a jobb munkahely, vagy a gyerekeinknek a jobb oktatás biztosítása. Azt már csak a megfelelő önismeret mellett ismerhetjük be saját magunknak is, hogy ebben menekülés is volt. Márpedig a fizikai távolság nem jelent egyúttal lelki távolságot is, ha bennünk egy konfliktusokkal teli kapcsolat folyton forr, az külföldön ugyanúgy frusztrálni fog.
Rólunk: Lehet a külföldre költözés traumatizáló élmény?
Orvos-Tóth Noémi: Ha nem is feltétlenül trauma, mindenképpen egy átalakító élmény, ami próbára teszi az alkalmazkodó-készségünket. Meg kell küzdenünk az idegenséggel, az ismeretlen kulturális kódokkal, utalásokkal, vagy a nagyon máshogy működő humorral.

Rólunk: Mi segíthet ilyenkor?
Orvos-Tóth Noémi: Meg lehet próbálni a helyi magyar közösségre támaszkodni, de ez nem mindig zajlik zökkenőmentesen. Gyakran alakul ki közöttük egy hierarchia aszerint, hogy ki mikor érkezett az adott országba, például őshonos kisebbség, 56-osok, nemrég érkezettek, stb. Nekünk ebben szerencsénk volt: én kamasz voltam, amikor a családommal Ulmba emigráltunk, és én éppen egy 56-os hölgy közbenjárására járhattam a helyi, német tanítási nyelvű gimnáziumba, ahol a nyelvet is hamar megtanultam. De tudom, hogy a magyar közösségek nem mindenhol tartanak össze. Sok helyen érvényesül a „két magyar háromfele húz” elve is. A lányom ősszel kezdte a filozófia szakot Leidenben és ő is kezdi megtapasztalni a honvágy érzését. Neki azt tanácsoltam, hogy a távollétét bontsa kisebb időszakokra, és amennyire lehet, vegye körbe magát ismerős tárgyakkal, a hozzá közel állók fényképeivel, mert ez adhat egyfajta állandóságot.

A bécsi előadás témája ezúttal a szabad akarat, pontosabban annak elveszítése és visszanyerése volt. Orvos-Tóth Noémi keserűen jegyzi meg előadása elején, hogy tapasztalata szerint tízből kilenc ember nem érzi magát szabadnak: párkapcsolatából hiányzik a gyengédség, családjában több elvárással találkozik mint elfogadással, munkája iránt pedig nem tud lelkesedni, azaz nem tekinti azt valódi hivatásnak. Ennek persze nem kéne így lennie, hiszen minden ember szabadnak születik, de ez a szabadság törékeny: az “én-magunk” köré a környezet elvárásai és nyomukban kialakuló szorongás miatti önvédelemből olyan falakat vagyunk képesek építeni, amelyek önmagunktól is távol tartanak minket. „Hogy mi a szabadság a pszichológus szerint? Az az állapot, amikor az életünket nem az indulatok, félelmek, szégyen, tehetetlenség, örökölt rossz minták és blokkoló hiedelmek uralják.” – fogalmaz Orvos-Tóth Noémi második könyvének bevezetőjében („Szabad akarat”, Jelenkor Kiadó, 2021, 6. oldal).

De hogyan is veszítjük el a szabadságunkat? Az előadó itt Jeffrey Young munkásságára hivatkozik, aki éppen azt vizsgálta, hogy milyen gyermekkori eseményeken múlhat a felnőttkori boldogság. Öt érzelmi alapszükségletet határozott meg, amelyek sérülése gátolhatja az egyént az önazonos élet kialakításában. Ezek közül is az első a testi-lelki biztonság. Ez természetesen egy kisgyermek esetében a gyengédséget, testi közelséget jelenti, valamint annak az érzésnek a közvetítését, hogy ő önmagáért, a puszta létezése miatt szerethető, a szülei szeretetét nem kell semmilyen módon kiérdemelnie. A szerző az „Örökölt sorsban” idézi a sokkoló amerikai adatot, mely szerint 100-ból 30 kisbaba nem kívánt terhességből születik.
Ugyancsak fontos az autonómia és a kompetencia érzésének szükséglete, azaz annak a tudatosítása, hogy képesek vagyunk a feladatainkat önállóan elvégezni. Nem is kell bemutatni a gyerekek helyett mindent megcsináló, túlféltő szülőket, akik minden jó szándékuk ellenére nem hagyják felnőni és leválni gyermekeiket.

A harmadik alapszükséglet az érzelmek szabad kifejezése. Nemcsak egy adott kultúrában, hanem egy család mikrokörnyezetében is megvannak annak a kimondatlan szabályai, hogy mely érzelmeket szabad kifejezni, és hogyan. Szabad hangosan nevetni? Lehet dühösnek vagy szomorúnak lenni? Bár a sírás köztudottan stresszoldó funkcióval bír, a kisfiúk mégis máig gyakran hallják a szüleiktől, hogy „katonadolog, és egyébként is, sírni csak a lányok szoktak”. Felnőve a férfiaknak nem csak a párkapcsolatait nehezítheti meg, hogy nem volt lehetőségük szabadon kifejezni az érzelmeiket, hanem az élettartamukat is lerövidítheti, hiszen az elfojtott problémák gyakran betegségek formájában törnek utat maguknak.
A felnőttkori boldogságnak az előzőekhez hasonlóan feltétele a spontaneitás, játékosság, amellyel az értelmes tevékenységeket előnyben részesítő, perfekcionista szülők nehezen tudnak mit kezdeni. Ezek a gyerekek később esetleg nehezen bontakoztatják ki a saját kreativitásukat, nem biztosak benne, hogy mi érdekli őket igazán, gyakran mások elvárásai szerint cselekszenek, vagy önmaguk is túl magas mércét állítanak maguknak. A spontaneitás megélése mellett legalább ugyanakkora jelentőséggel bír a keretek felállítása és az önkontroll kialakulása, hiszen ettől függ az akaraterő, az önfegyelem, vagy az, hogy képesek vagyunk-e a magunk szerepét is meglátni elakadásainkban, vagy rendszerint másokat hibáztatunk értük.

Orvos-Tóth Noémi „Örökölt sors” című könyvének hamarosan megjelenik az első fordítása, horvát nyelven. A német kiadás 2024 őszére várható. Bár Noémi családja a rendszerváltás után végül hazatért a németországi „csavargásból”, most mégis büszke arra, hogy németül tud beszélni a kiadójával, és reményei szerint a könyv bemutatóján már a felfrissített némettudásával, tolmács nélkül állhat a berlini közönsége elé.
Fotók: Vajda István