Ausztria egyik legrégebbi magyar egyesülete a Bécsi Magyar Munkás Egyesület. 2019-ben ünnepelték a 120. évfordulójukat. Az egyesület törekvése már az indulástól fogva a magyar nyelv, kultúra és hagyományok gondozása és népszerűsítése volt, hogy azok minél több ember számára hozzáférhetővé válhassanak. Az egyesület köré épült, jelenleg megközelítőleg 300 aktív tagot számláló közösség a hosszú évek során nem tért el az eredeti iránytól, azóta is kitartóan szervezik találkozóikat, ahol rendszerint 80-90 vendég, vagy ahogy az egyesület jelenlegi vezetői Kancsár Erika és Kancsár László mondják, ‘barát’ vesz részt.
Az októberfesztet elirigyelve a Bécsi Magyar Munkás Egyesület is nyárbúcsúztató eseményt szervezett ‘Októberfeszt BMME módra’ címmel. A Temesvári Szinkron Zenekar messziről érkezett a bécsi 22. kerületi Hirschstettnerstrasse 19. számba. A hosszú út ellenére kitartóan húzták a nótát egészen a zenei dj kezdéséig. Az egyesület székházában a tetőteraszon ezúttal székelykáposzta került a bográcsba a megjelent barátok legnagyobb örömére. A rendszeres találkozók gasztronómiai jellege igen meghatározó, de a finom ételek elfogyasztása mellett természetesen a közösségépítés, és a magyarság hagyományainak ápolása a cél.

Az egyesület székházának rendezvényterme várja a vendégeket – (fotó BMME)
A hely ideális rendezvények megrendezésére 80-90 fős létszámra, és ez a kapacitás rendszerint szükséges is, mivel majdnem minden hónapban teltházas találkozókat tartanak itt. Az események során az egyesületi tagokat – vagy ahogy Kancsárék nevezik őket, barátaikat – mindig a magyar konyha elengedhetetlen ínyencségeivel és üdvözlő itallal várják. Erika és László mellett, egy 6-7 fős elkötelezett csapat is segíti a rendezvények előkészítését és lebonyolítását.

Sokan azt mondják, hogy mi csak a bulit csináljuk de közben, az emberek itt egy valódi közösséghez tartoznak. – meséli Kancsár Erika. Az emberek hétközben dolgoznak egyedül hétvégén tudnak kikapcsolni, de Bécsben mit lehet csinálni? Nincsenek magyar helyek és ezért is hoztuk létre ezt az egészet.
Azért vagyunk mi itt, hogy valahol a dolgozó emberek kikapcsolhassanak, ahova hazajöhetnek, úgy mondják a “magyar házba”. Mi úgy fogadjuk őket, mint ahogyan barátainkat várjuk.
Járt nálunk egyszer egy vendég tánccsoport délvidékről, akik meghívtak minket egy disznótoros fesztiválra, ahova elmentünk és annyira jól sikerült, hogy azóta a saját szervezésű gulyás és pörköltfőző verseny mellett mi is eljárunk versenyekre. Szolnokon a gulyásfesztiválon rendszeresen részt veszünk, a legutóbb a Szolnoki Gulyásfesztiválon harmadik helyezést értünk el a jótékonysági főzőversenyen. Ezt mind persze azért csináljuk, mert szeretjük és ez ad erőt ahhoz, hogy bírjuk is hajtást. Sokan kérdezik, hogy hogy bírjuk, hát csak úgy, hogy szeretjük ezt csinálni! – nyilatkozta korábban a Rólunknak Kancsár László. Az egyesületi vezetők fogadalmukhoz híven sorra szervezik azóta is a magyar gasztronómia köré épülő rendezvényeiket.
A következő alkalom a találkozásra november 25-én lesz, ahol egy hatalmas disznótoros vacsorával fogják vendégül látni a megjelenteket Kancsárék.

Meghívó az estre (kép: BMME)
Az rendezvényen ismét egy messziről jött zenekar fogja szolgáltatni a hangulatot. Aki kíváncsi a Péterrévei Tisza tambura zenekarra és szeretne egy igazán finom igazán magyaros vacsorát elfogyasztani kellemes társaságban, az jelezze érkezési szándékát Kancsár Lászlónál november 20-ig a 069919092536-os telefonszámon.
Jó étvágyat és jó szórakozást kívánunk!
A további programokról azt tudtuk meg, hogy az egyesület idén már csak a karácsonyi főzésre várja a barátokat, vendégeket. Ennek pontos részleteről az egyesület oldalán lehet majd informálódni:
2024-ben pedig ezek a programok várhatók:
Január 13.-án Pótszilveszter a péterrévei Karaván együttessel;
Február 17.-én Farsangi rendezvény, Zene: Kikindai barátok
Marcius 9.-én Nőnapi rendezvény a péterrévei Karaván együttessel;
Április 20.-án Tavaszi találkozó, zene a Torontál tordai Samu&Rice tambura zenekar kisér ifj.Barna Mátyás;
Május 11 Anyáknapi rendezvény; zene Virtuóz Duó Mosonmagyaróvár;
Június 8 – 9. 10.-ik Gulyásfesztivál Dunapark Bécs!