December 4-én, 17:00 órakor a bécsi Városháza dísztermében, több mint 300 gyerek részvételével tartotta meg a három Bécsben működő délutáni magyar iskola a várva várt Mikulás rendezvényt. Az idei meghívott fellépő, a Fülemüle zenekar, nagyszerű interaktív koncertet adott. Természetesen idén is a rendezvény csúcspontja az volt, amikor a Mikulás betoppant és pár vicces jó szó után felkérte a cserkészeket, hogy osszák ki a meglepetéseket. A helyszínen az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi szövetségének elnökét, Hollós Józsefet, Sass Juditot, a Bécsi Magyar Iskola igazgatóját, és a Fülemüle zenekart kérdeztük.
Rólunk: Idén másodszorra rendezték meg az iskolák a Mikulásváró rendezvényt. A hideg, és egy közelben tartott forgalombénító demonstráció ellenére a bálterem teljesen megtelt. Hogyan sikerült ehhez a meglehetősen illusztris helyszínhez hozzáférni?
Hollós József: Szerencsére sikerült elérnünk, hogy az ügyben illetékesek rendelkezésünkre bocsássák az idén is ezt a gyönyörű dísztermet. A bécsi városvezetés nem csak ezzel a gesztussal fejezte ki, hogy számontartják a magyar népcsoportot, a magyar gyerekeket, hiszen tavaly a rendezvényre a polgármester delegáltja is eljött. Idén betegség miatt erre nem tudott sor kerülni, így csak a Magyar Nagykövetségről Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet asszony tisztelt meg minket a jelenlétével. Elsősorban a három iskola egyesület vállalta magára a szervezést, így a közönség nagy része is a bécsi magyar iskolákból jött. Természetesen egész Ausztriába kiküldtük a meghívókat, de az azért valahol érthető, hogy egy egyórás rendezvény miatt, nem érkeztek túl sokan a többi tartományból. Kicsit pechünk volt, hogy a mi kezdésünkkel egyidőben egy demonstráció is szerveződött a városban, aminek következtében nem jártak a ringen a villamosok, de szerencsére ez nem tántorította el a magyar családokat a részvételtől.
Rólunk: Az esemény fő attrakciója a Fülemüle Zenekar koncertje volt. Hogyan lehet lekötni a figyelmét egyszerre egy ekkora közönségnek, és egyben a 0-12-évesig tartó korcsoportnak?
Andók Veronika, dalszövegíró: A Fülemüle zenéjében a szövegek és a refrének is úgy lettek megírva, hogy könnyen követhetők legyenek kicsiknek és a nagyoknak egyaránt, ezen kívül a koncertjeink interaktívak, a közönséget bevonjuk az énekekbe és az együttmozgásba. Tamás, a zenekarvezető nagyon jól megtudja mozgatni a közönséget, akik tisztelettel és figyelemmel vesznek részt az interakcióba.
Rólunk: Három egyesület fogott össze, hogy megvalósulhasson ez a rendezvény. Hogy ment az együttműködés?
Sass Judit: Az idén már tapasztaltabban, konkrét ötletekkel felkészülve fogtunk neki a szervezésnek. Az AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület, és a Bécsi Magyar Iskola egymás között osztotta ki a feladatokat. Lehetett segíteni a regisztrációs feladatokban, az ajándékok beszerzésében, a szállításban, csomagolásban, és a helyszínen meglévő információs pontok biztosításával. Mindegyik egyesület felelősségteljesen és lelkesen állt neki a feladatoknak. Pedagógusok és gyakornokok egyaránt jöttek, és mindenki nagyon kedvesen és zökkenőmentesen ajánlotta fel a segítségét, aminek nagyon nagyon örülünk!
Rólunk: Jövőre is várható a közös Mikulásváró?
Sass Judit: A dísztermet nagyon hamar le kell foglalni, és mi ezt megtettük, de a döntés nem rajtunk múlik, hanem a városatyákon. Ők határozzák meg, hogy mennyire tartják fontosnak ezt a rendezvényt. Mi azt gondoljuk, hogy ez a köz érdeke is, így mi, a mi részünkről, ahogy eddig is, úgy a jövőben is megteszünk mindent az ügy érdekében.
Hollós József: Szülőkkel, rokonokkal együtt több mint 500 fő jelzett vissza idén is, hogy szeretne részt venni az eseményen. Ez egyike az utóbbi időkben szervezett legnagyobb eseményeknek itt Bécsben, amit a magyarok számára tartanak. Reméljük, hogy jövőre is eljöhetünk ide!