Azt nem lehet állítani, hogy a kortárs magyar irodalomban járatos olvasókat, pláne a szakembereket váratlanul érte, amikor megjelent Danyi Zoltán első regénye, A dögeltakarító 2015-ben, hiszen a szerző előtte már számos verses és esszékötetet kiadott, mégis, mondhatni egyszerre kapta fel a kritika a fejét az új mű láttán. A regény nem csak Danyi pályáján jelentett fordulópontot, de a kortárs magyar prózában is egy egészen eredeti hang felbukkanását jelezte. Krusovszky Dénes Magyar Szinkron rovata Danyi Zoltán németül is olvasható magyar szerzővel foglalkozik.
Az 1972-ben a mai Szerbiában található Zentán született szerző tulajdonképpen ahhoz a Vajdasági irodalmi generációhoz tartozik, akiknek épp fiatalkorát, pályakezdését határozta meg és árnyékolta be Jugoszlávia szétesése, a nacionalizmus térnyerése, és ennek folyományaként a délszláv háború tapasztalata. Alighanem az utóbbi idők egyik legörömtelibb irodalmi eseménye – ami a magyar irodalom nemzetközi szereplését illeti –, hogy immár nem csak a 2015-ös Danyi-regény, de az azt követő, magyarul 2021-ben megjelent A rózsákról is olvasható immár német nyelven is – mindkettő Terézia Mora remek fordításában.
„Danyi Zoltán megírta a vajdasági magyar posztháborús nemzedék tanulóéveit. Dac, tiltakozás, kemény fintor, lázadás, szókimondás, ellenkezés…” – olvashattuk Végel László szavait A dögeltakarító ajánlójában. És valóban, a regény névtelen főhőse a jelen és a múlt, a trauma megélése és feldolgozásának kísérletei, az emlékezés és a felejtés között ingázik testben és lélekben egyaránt. Felbukkan a címbe is átemelt dögeltakarító brigád tagjaként a háború utáni szerb-magyar határ közelében, állati tetemek után kutatva, s azokkal együtt saját nyomasztó, háborús emlékeit is megtalálva. Megfordul Splitben, Budapesten és Berlinben is – menekülése a múlt elől azonban hiábavalónak bizonyul. De túlélheti-e, s ha igen, miféle élet várja a múlttal való szembenézés után? A regény alapkérdése, hogy „mikor van vége a háborúnak?”, ha az egyén felől nézzük, azzal a válasszal fenyeget, hogy soha.
„Nem háborús regény ez, hanem a rombolás és züllés, a szétverés, szétbarmolás könyve, melyben épp a manapság Magyarországon is fennen hirdetett »nemzeti érzés« az egyik pusztító faktor. Az exjugók egyik súlyos tapasztalatát most sikerült irodalmilag közvetíteni. Nem Bácska regénye ez, hanem egzisztencialista mű, a bácskai otrombaság azonban (ön)leleplező erőre tett szert benne” – írta róla egyik kritikusa, Radics Viktória. Azzal, hogy a regény 2018-ban németül is megjelent Der Kadaverräumer címmel a Suhrkamp Verlag kiadásában, ez a sajátos, egyszerre balkáni, közép-európai, európai, és a leginkább egyetemes, emberi traumatörténet vált hozzáférhetővé a német nyelvű olvasók számára is.
Második regényével, a 2021-ben megjelent A rózsákról cíművel Danyi bizonyos értelemben a folytatását írta meg A dögeltakarítónak. Ugyan a két történet, a két főhős nem kapcsolódik közvetlenül egymáshoz, sőt, a narráció is bizonyos szinten más stratégiát követ, az új regény mégis azt a traumafeldolgozási kísérletet folytatja, amelyet az első mű indított el.
„A dögeltakarító szerzőjének új regényében egy rózsakertész tudatfolyamába nyerünk betekintést: a munka rutinjába és saját szabályaiba menekülő főhős monológjából felsejlik, hogyan alakítja a lelket a kiszolgáltatottság, és hogyan próbál az ember ennek ellenállni” – foglalta össze a regény fülszövege. A lélek és a test traumái, fájdalmai itt is szorosan együtt járnak, s amint az első regényben láthattuk, A rózsákrólban is kendőzetlenül, már-már kíméletlenül, ugyanakkor az öncélúságtól távol álló módon beszél mindezekről az író. Az élet monotonitása és kiszámíthatatlan megrázkódtatásai, a magány elviselésének nehézségei, s közben a másikkal való együttélés lehetetlenségének tudata fonódnak egybe a mű hosszú, repetitív, sajátosan magukkal ragadó mondataiban. De ki is ez a rózsakertész, aki a széthulló Jugoszláviától, a vajdasági rózsaföldektől a belga tengerpartig utazik, emlékeiben pedig a felbomló család, a háború tépte ország, egy beteljesületlen szerelem és egy súlyos betegség mozaikdarabkái keresik a helyüket? Nem önéletrajzi ez a próza, de olyan tapasztalat sűrűsödik össze benne, ami nagyon határozott portrét fest fel egy generációról.
„Danyi Zoltán komoly művet tett le az asztalra. Miként hőse, úgy ő is magának szabta meg a szabályokat. A fő szabály az, hogy a súlyos dolgokról csak a rózsák közt szabad gondolkozni, mert ott biztonságban van az ember, főleg ha szaggatott, töredezett az élete. Ez a regény a szabadságot keresi. És a szabadság minden kényszeresség, kielégületlen szerelem, szenvedés és mániás bizonytalanság közepette létezik. Bizonyság a létezésére éppen az, hogy nem találjuk” – írta a regényről Károlyi Csaba az Élet és Irodalomban. Mindenképpen érdemes elolvasni, ha a legújabb magyar irodalom kísérletező hangú prózájával szeretnénk megismerkedni. Ahogy A dögeltakarító, úgy ez a regény is Terézia Mora fordításában jelent meg a Suhrkamp Verlagnál tavaly ősszel, Rosenroman címmel.
Akár ez is tetszhet
