Amikor Petrás Mária kiállt a színpadra, és hangszeres kíséret nélkül elénekelt egy csángó imádságot, megkondult a templom harangja, a teremben néhány másodpercig néma csend volt – mindenkit megérintett a pillanat. Aztán felzúgott a taps: a Muzsikás Alsóőrön koncertezett.
A Kossuth-díjas együttes majdnem öt évtizede viszi hírét a magyar népzenének. 2008-ban az európai zenekarok közül elsőként ők kapták meg a legrangosabb nemzetközi világzenei kitüntetést, a WOMEX-díjat, de a Muzsikás Együttes számos, más elismerés birtokosai is: többek között Magyar Művészetért Díjjal, Liszt Ferenc-díjjal, Magyar Örökség díjjal, Prima Primissima díjjal értékelték munkásságukat.
Szeptember 18-án este az Alsóőri Kultúrházban azonban a sok, értékes díj egyáltalán nem számított: négy ember állt a színpadon, akik csupán énekhangjukkal, hangszereikkel, anekdotáikkal repítették el a közönséget a magyar népzene világába, elmúlt korok hangulatába, Erdélybe.
A színpadmester szerepét Hamar Dániel vállalta magára, a Kossuth-díjas zenész, – emellett geofizikus és űrkutató -, meggyőző, szuggesztív stílusával, humorával nem hagyta egy percre sem lankadni a közönség figyelmét.
– Fiatalon szerettünk bele a népzenébe, akkor, amikor az még a tudósoké volt, hiszen a hetvenes években nem ez harsogott a rádióból, nem voltak koncertek, ahol ez a muzsika szólt, ahhoz csak a zeneakadémián juthattunk hozzá néhány ott ténykedő barát jóvoltából. Tanultunk népzenét, de nem volt elég, többet, mélyebbet szerettünk volna, így néhányan elmentünk tudást szerezni a leghitelesebb helyre, Erdélybe, a gyökereinkhez, hogy hagyományainkból építsük fel a jövőt. Példaképünknek tekintettük Bartók Bélát, aki az autentikus muzsikából modern, 20. századi zenét teremtett. – kezdte Hamar Dániel, majd elárulta, hogy bárhol zenélnek a világban, márpedig jártak már annak majdnem minden szegletében, a „legmagyarabb” zene a szatmári csárdás, amely a szintén magyar műfajból, a verbunkból alakult ki.
A koncerten azért volt különleges, mert kis magyar közösségben, nem pedig óriási hangversenyteremben volt. A dunántúli, kalotaszegi, somogyi, mezőségi, szatmári dalok mellett moldvai csángók és gyimesi csángók népdalai is felcsendültek.
Hamar Dániel a színpadon a nagybőgőt, a hegedűt, a kontrát, és egy olyan, közel 250 éves, gyimesi ütős hangszerről készült egyetlen fadarabból álló másolatot szólaltatott meg. A hangszer nevét lefordítani nem lehet, mert sem angolul, sem németül nem létezik rá szó: gardon. Tulajdonosa, Hamar Dániel csak a másolatot hozta fellépni, annyira félti, őrzi az eredetit. A színpadmester bemutatta a hosszúfurulyát is: – A somogyi pásztorok rácáfoltak arra, hogy egy férfi nem tud többfelé figyelni, hiszen ezzel a hangszerrel egyszerre énekeltek és játszottak is.
Az est vendégművésze Petrás Mária Prima Primissima – és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikusművész volt, aki moldvai csángó népdalokat, imádságokat adott elő. Különleges élmény volt a résztvevőknek az „Ó, Szent István, dicsértessél!” című, államalapító Szent István király tiszteletére előadott, középkorból származó népdal. A moldvai csángó magyarok nagyköveteként ismert művésznő imádságokat is énekelt.
„Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és avval is ért véget. A családok gazdagságát nyolc-tíz-tizenkét gyermek jelentette. Az öt évestől a legöregebbekig mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az ünnep előtt mindig nagy készülődések voltak. Az emberek kitisztították lelküket, életüket, házukat, istállóikat, ólaikat, kertjeiket, falujukat, megbocsátottak, megbékültek, misére mentek szép ünneplő ruhában, és délután megjárták egymást. Az ünnepek nagy örömmel teltek, mindent meg tudtak maguknak teremteni úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az időjárás és a mélységes hitük útbaigazították őket. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni.”
Petrás Mária népdalénekes
Válaszolj