Ismét nagyszabású Operett Gála músorra várja a rajongókat a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület. A rendezvény ez alkalommal Alsóőrött, a magyar község kultúrházában kerül megtartásra. Január 6-án, szombaton 18.00-kor olyan dallamok csendülnek majd fel a nagyteremben, mint a „Jaj, cica”, az „Asszony összetör”, a „Te rongyos élet”, vagy „A lányok, a lányok” ! Az Operett Gála egy olyan rendezvény, amely minden évben teltházas, nem csak a régióból érkeznek osztrákok, magyarok – hanem Felsőpulyáról/Oberpullendorf is.
Az Operett Gála műsora a legismertebb és legkedveltebb operettdalokból kínál válogatást a zenekedvelőknek. Frauer Ludwig, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület (BMKE) elnöke köszönti – mint minden évben – az Operett Gála közönségét, majd a zenekar a nyitánnyal kezdi a zenés estét. Hérics Tímea, fagottművész, az Operett Gála művészeti vezetője, Kálmán Imre és Lehár Ferenc legismertebb operettdalait válogatta be a műsorba. A nagyközönség kívánsága szerint elhangzanak majd a Csárdáskirálynő című operettből a „Jaj, cica”, az „Asszony összetör”, a „Te rongyos élet” vagy „A lányok, a lányok” kezdetű dalok.
Nem maradhatnak ki a programból Lehár Ferenc műveinek csodálatos operett dallamai sem. A színművészek, Debrei Zsuzsanna, Foki Veronika, Hertelendy Attila és Bot Gábor szokásosan magyar és német nyelven is énekelnek. A tízfős nemzetközi zenekart ebben a felállásban csak ezen a rendezvényen láthatja és hallhatja a közönség. A zenészek Burgenlandból, Stájerországból, Magyarországról és a Felvidékről érkeznek az előadásra.
Az Operett Gála a BMKE egyik legkedveltebb programja, amelyet 2009 óta az újévhez közeli időpontban szervez meg az egyesület. “Tarka zenés estek” néven azonban a ’70-es évektől kezdődően, rendszeresek a zenés színházi előadások az őrvidéki magyar településeken.
Az idősebb generáció számára különösen fontosak ezek az alkalmak, mivel sokan a zenén keresztül kötődnek a magyar kultúrához. A burgenlandi magyarság nagyon kedveli az operettelőadásokat, ezért a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület immár több, mint 10 éve hívja meg a fellépőket a közkedvelt késő-délutáni gálára.
De a több, mint száz fős közönség nem csak burgenlandi magyarokból tevődik össze, hanem a németnyelvű környékbeli lakosok és persze a Felsőpulya környéki magyarok is meglátogatják az előadást, hisz németnyelvű dallamok is elhangzanak. A művészek a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház törzsszereplői és már ők is megkedvelték a burgenlandi közönséget. Foki Veronika a budapesti Madách Színházban is vendégszerepel, de a burgenlandi magyarságnak szánt fellépésen minden évben szívesen vesz részt. Az operettgálát a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület titkársága szervezi.
fotók: BMKE/BUKV