A dunaújvárosi születésű, Pakson, majd Budapesten nevelkedő, gyermekkorában Fenyő Miklós rajongótáborát erősítő Galambos Lilla karrierje általános iskola első osztályban kezdődött: a farsangi bálon egy Michael Jackson dalra adott elő saját készítésű koreográfiát. A Magyarországon gyermekszínészként és televíziós szereplőként ismertséget szerző fiatal lány színpadi álmai évekkel később négy kontinensen váltak valóra szabadúszó táncosként, opera-, operett- és musical énekesként. A karrierjéhez kötődő különös történeteiről nyíltan beszélő, két évtizede Bécsben élő Galambos Lilla énekművésznél járt vendégségben a Rólunk.at.
Galambos Lillának első meghatározó színpadi élménye egy német nyelven előadott operett, a Csárdáskirálynő volt, amely a Budapesti Operettszínházban került bemutatásra, a Jászai Mari-díjas operettprimadonna, Kalocsai Zsuzsa főszereplésével. A családjával ekkor már Budapesten élő, a mindössze kilenc éves énekes-táncos tehetség, Botka Valéria zenepedagógus musicalstúdiójának tagjaként a Thália Színházban és a Budapesti Operettszínházban játszott gyermekszerepeket. A Magyar Nemzeti Balett Intézet néptánc és színpadi tánc szakának elvégzését követően, mint énekművész Bécsben és New York-ban képezte tovább magát, miközben egyre szélesedő musical, opera és operett repertoárja mentén Európán és az öreg kontinensen túl egyaránt foglalkoztatott, elismert előadóművésszé vált. Egy bécsi, a Mozart-házban (Wien Museum Mozart apartment) tartott, az opera klasszikus női szerepeiből összeállított szólóestjét követően látta vendégül a ragyogó szépségű Galambos Lilla a Rólunk.at-t.
Galambos Lilla gyermekként többek között, csaknem négyszáz előadáson lépett színpadra A muzsika hangja című musicalben, szerepelt a Valahol Európában, az Evita-ban vagy az Álompalinta mesejátékban. Mindeközben szinkronszínészként (például A holló című kultikus film – 1994.) és a Magyar Televízió népszerű, fiataloknak szóló szépemlékű műsorában, a Takács Vera szerkesztő-rendező által megálmodott, 1989 és 1997 között sugárzott Kölyökidőben is évekig szerepelt, életre szóló barátságokat kötve ifjú színésztársaival, köztük a Világ legrosszabb gyerekeként (ifjúsági film, rendezte: Takács Vera, 1985.) egy teljes generációt megszemélyesítő Kovács Róberttel és a közismert televíziós műsorvezetővel, Aczél Rékával (Főtér című televíziós műsor, Magyar Televízió)
Galambos Lilla kitűnő eredménnyel fejezte be a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemet (Universität für Musik und darstellende Kunst Wien). A sikeres zenei versenyek mellett tanulmányait mesterfokozattal zárta. Margarita Kyriaki Wagner (Konzervatórium, Bécs), Keönch Boldizsár (Magyar Rádió Énekkara és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára), Raimundi lldikó (Musikuniversität Wien, Staatsoper Wien) és Ilonka Szép (Volksoper, Staatsoper) voltak a mesterei, akiknek – elmondása szerint – ének tudásban és emberileg is nagyon sokat köszönhet.
Pályafutása során fellépet többek között a Duna Filharmonikus Zenekarral, a San Diegoi Szimfonikus Zenekarral, a Kalisz Filharmonikusokkal, a New Yorki Metropolitan Room-ban „Európa New Yorkban“ címmel szóló estet adott. A világ számos pontján opera és oratórium koncerteken szerepelt, a Salute to Vienna rendezvénysorozat állandó közreműködője. Főbb szerepei között említhető meg a Lili Bárónő (Lili), A víg özvegy (Hanna), A Denevér (Adele), a Csárdáskirálynő (Sylvia), és a Bál a Savoyban (Madeleine).
Rólunk.at: A tánc, az ének, a színház egyaránt jelen van a gyermekkora óta tartó művészeti munkásságában. Egyértelműen nem lehet azt mondani, hogy Galambos Lilla táncos, énekes vagy színész. Kérem, segítsen a meghatározásban!
Galambos Lilla: A zenés színház állt mindig a céljaim középpontjába. Ennek megfelelően képzem magam a mai napig is, elsősorban mint énekes, de korábban táncosként is jelen voltam a színpadon. Az idegen nyelvek megismerése és tanulása is fontos a számomra, ugyanis mint szabadúszó előadóművész a nyelvek által nyílt lehetőségem a világ négy kontinensén színpadra állni, Magyarországtól kezdve, Ausztrián át, Németországon, Oroszországon, Algérián keresztül, egészen New Yorkig, Los Angelesig, vagy éppen Kanadáig bezárólag.
Már gyermekkoromtól kezdve a művészetek mentén léteztem. Mindegy volt számomra, hogy szinkronról, televíziós műsorról, filmszerepről, táncos vagy énekes színpadi jelenlétről volt szó, a közös nevező minden esetben a maximális teljesítményre törekvés volt, az, hogy amivel abban a pillanatban tevékenykedem, a lehető legjobb legyen. Mind közül, amivel a legtöbbet foglalkoztam, az a már említett zenés színház. A tánc miatt a musicalből indultam el és jutottam el az operett világába, de opera, oratórium és dal estjeim is vannak.
Rólunk.at: Az interjút megelőző bevezető beszélgetésünk során említette, hogy nemzetközi művésznek tartja magát. Mit jelent ez pontosan?
Galambos Lilla: Nem feltétlenül magamat tartom nemzetközinek, hanem a zenét, amely közhely, de valóban nem ismer határokat. Ahhoz, hogy ezt a lehető legjobban szolgálni tudjam, nekem is bizonyos szinten nemzetközivé kell válnom a többnyelvűség és a táncos, énekes képességek fejlesztésével, nem is beszélve a folyamatosan bővítendő repertoárról. A nemzetközi művészi feladatok miatt váltam szabadúszóvá, hiszen egy társulathoz tartozás jelentős kötöttségeket jelent időben és térben egyaránt.
Rólunk.at: Mint néző, mi volt a legmeghatározóbb zenei élménye?
Galambos Lilla: Amerikában, New Yorkban történt a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után, amelynek eseményeiben olyan módon voltam érintett, hogy eredetileg a torony épületeket látogattam volna meg a repülőgépek becsapódásának órájában, de egy hirtelen jött gondolat által felcseréltem a napi programomat és elsőnek a szemközti utcában található táncművészeti iskola felvételijére mentem el. Testközelből éltem át azokat a szörnyű perceket, órákat. A szüleim az eredeti programomat ismerték, az összeomlott telefonos kommunikáció okán közel két napon át nem hallottak felőlem. Amikor hazatértem Magyarországra, a kérésükre kétszázötven kilométeres körzetben kerestem a folytatását. Így kerültem a kör sugarát érintő városba, Bécsbe.
Visszatérve a kérdésre és a New York-i emlékekhez, egy héttel a sajnálatos események után, néhány barátommal minden félelmünket leküzdve bemerészkedtünk a közismerten veszélyes harlemi éjszakába. Mindig is arra törekedtem, hogy ahol járok, a szálloda védő falai közül kilépve, kapcsolatot teremtsek az ott élő emberekkel és ezáltal a kultúrájukkal. Egy templom előtt a helyi afroamerikai közösség istentiszteletre gyülekezett. Szerettünk volna mi is részt venni rajta. Nagy feltűnést keltettünk, bizalmatlanok voltak velünk szembe, de lesz, ami lesz alapon, nem tágítottunk. Miután kiderült, hogy nem ártó szándékkal vagyunk ott, megváltozott minden, szó szerint magukhoz öleltek minket és szeretettel fogadtak a templomukban. Az autentikus gospel istentiszteleten valódi katarzist éltünk át. A kórus minden egyes tagja, beleértve a templom sorokban ülőket is, minimum Whitney Houston hanggal rendelkezett. Eksztatikus állapotba kerülve énekeltünk mi is a közösséggel, magunk sem tudtuk, hogy mit, de a zene szárnyai által utaztunk velük. Egy csoda volt. Ehhez a lelkiállapothoz minden bizonnyal a szeptember 11. által generált lelkiállapot is hozzájárult.
Rólunk.at: Mindennek, amivel művészeti munkája során foglalkozott, a szereplés, a megjelenés, a nyilvánosság előtti jelenlét áll a középpontjában. Miért fontos ez Galambos Lilla számára?
Galambos Lilla: Azért, mert ezáltal adok az embereknek. Gyermekként gyermekeknek játszottam, hozzájuk szóltam a Budapesti Operettszínházban például A muzsika hangjai című musical vagy a Magyar Televízióban éveken át futó kedvencem, a Kölyökidő című ifjúsági televíziós sorozat és az ahhoz kötődő közönségtalálkozók, valamint élő televíziós műsorok által. Felnőtt fejjel is az értékközvetítés a legfontosabb számomra. Külföldi szerepléseimmel a magyar operett lényegét, szeretetét kívántam mindig is átadni. Folyamatosan volt és vannak önmagamon túli célok, amik visznek előre a teljesítmény útján. Soha nem az a fontos, hogy Galambos Lilla a színpadon álljon és tapsoljanak neki, hanem az üzenet átadása, amelynek sikerességét a közönség reakciója mutatja, így például a taps. Úgy gondolom, hogy a nézőtéren ülők nem engem tapsolnak, hanem azt az egészet, amely a díszlet- és ruhatervezőtől kezdve, a zenekaron át, a darab vagy dal íróján keresztül, egészen a rendezőig és a színpadi szereplőkig bezárólag számos ember közös munkájának a végeredménye. Ők mindannyian részei annak a pillanatnak, amikor a színpadon állok Sylvia szerepében a Csárdáskirálynő előadáson és rajtam keresztül átéli a néző a szerző által megfogalmazott érzéseket.
Az is nagy motiváció, hogy az operett műfaját gyakorta lejárató hakni szintű műsorokkal ellentétben bebizonyítsuk előadásainkkal, hogy a műfajt magas szinten is lehet képviselni, visszaszerezve a neki járó megbecsültséget. Azt gondolom, hogy ezt sokszor és sok helyen, Magyarországon, Ausztriában és külföldön egyaránt meg is tettük a kollégákkal. A közönség reakciói mellett a színpadon álló ember belülről is érzi, hogy mennyire működik az a bizony értékközvetítés. Hozzáteszem, az operett semmivel sem egyszerűbb műfaj, mint a korábban született klasszikus opera, sőt, a könnyedség, a lazaság, a vidámság átadása sokrétű, embert próbál feladat.
Rólunk.at: A harlemi történet során említette, hogy a fellépéseihez kötődő utazásai alatt mindig is arra törekedett, hogy kapcsolatba lépjen a helyi emberekkel. Mi volt a legkülönlegesebb ilyen jellegű találkozása?
Galambos Lilla: Akkoriban egy luxus hajóval, a Royal Starral jártam a világot, mint énekes. Zanzibárban, többek között Freddie Mercury szülővárosában, Stone Town-ban is eltöltöttünk néhány napot az utasokkal. Kenyába érkezve, egy paradicsomi körülmények között működtetett, magas falakkal körbevett ötcsillagos szállodában laktunk, ahol szintén felléptünk. Kíváncsi voltam a falon túli külvilágra. Egy humanitárius szolgálatot ellátó német orvos házaspár és egy megbízható helyi taxis segítsége által jutottam be Mombasa-ban a város sűrűjébe. Európai szemmel nézve elképesztő higiéniai állapotok fogadtak, a piacon árult nyers húson több rétegben legelésztek a legyek. A tapasztaltak ellenére nem adtam fel kapcsolatteremtési szándékomat, a városközpontban betértem egy helyi fodrász szalonba, ahol hat asszony, és később csatlakozva hozzájuk még másik kettő, öt órán keresztül fonta be a hajamat. Rendkívül zárkózottak voltak. Nem volt közös nyelv, aminek segítségével kommunikálhattunk volna, így elővettem az általam ismert magyar népdalokat és énekelni kezdtem nekik, amelyre a saját népi énekeikkel válaszoltak. Különleges párbeszéd jött létre köztünk a zene nyelvén. Az utolsó két órában kialakult az a fajta közös nyelv, amivel a saját történeteiket is el tudtuk egymásnak mesélni.
Rólunk.at: Galambos Lillának mit ad a színpadi szereplés, az előadói jelenlét?
Galambos Lilla: Egyszerűen imádom. A színpadon olyan dolgokat el lehet játszani, amikkel az életben nem biztos, hogy találkozhatok. Egy-egy szerep megformálása kihívást jelent. A kezdetben a karakteremhez illő könnyedebb, kedves személyeket megformáló, kevésbé összetett szerepeket kaptam, mint mondjuk a Lili bárónő. Az idők során azonban olyan személyiségeket is be kellett mutatnom, akik érzelmileg bonyolultabbak, ilyen a Csókos asszonyból a Kató, akinek van olyan jelenete, amelyben a boldogság állapotából hirtelen sírásba torkolló szomorúságba kell zuhannia. Hosszas munkával meg kellett keresnem az életemből azt az élményt, emléket, ami által ezt több száz ember előtt technikailag meg tudom oldani. Nem véletlenül mondják azt, hogy bizonyos szerepekhez kell egyfajta emberi érettség.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy az út a cél. A színpadi jelenlét számomra arról szól, hogy önmagamat küzdöm le, amelyben a kollégák segítsége, tanácsai, együttműködése is rendkívül fontos. Így tudtam megformálni a számomra eddig legnagyobb kihívást jelentő, a karakteremtől és korábbi királylányos szerepeimtől teljesen távol álló, bosszúszomjas Clarisse-t a Lili bárónőből. Ez Siófokon, a Kálmán Imre Emléknapok során történt. A Magyarországon közismert színész és énekes, a darabot rendező Gergely Róbert volt ebben a segítségemre. Elmondhatom, hogy mindig azokból a kihívásokból tanultam a legtöbbet, amelyek a komfortzónámon kívül estek.
Rólunk.at: Előadóként mi volt a legnagyobb színpadi élménye?
Galambos Lilla: A víg özvegyben Glavari Hanna szerepe itt, Ausztriában, egy nyári fesztiválon. Három nap alatt kellett betanulnom a darabot, ugyanakkor olyan nevekkel játszhattam együtt, mint például Sáfár Mónika, Lukács Anita, Homonnay Zsolt, Bozsó József. Óriási élmény volt azokkal a magyar példaképekkel fellépni, akiket már gyerekkoromban is csodáltam az Operettszínházban. Szinte próba nélkül álltam színpadra, mégis nagyon jól éreztem magam. Apropó víg özvegy! Az operett, mint műfaj népszerűségét jól mutatja, hogy az első alkalommal Bécsben 1905-ben bemutatott darabot, A víg özvegyet, négy évtized alatt, több, mint háromszázezer alkalommal adták elő a szerző, Lehár Ferenc élete során a világ különböző színháztermeiben.
Rólunk.at: A reflektorfény kereszttüzében, a színpadon primadonnaként fellépő, a luxus hajó vagy hotel dísztermében énekesnőként megjelenő hölgy – már csak szerepénél fogva is – bizonyára vonzó a közönség soraiban ülő férfiak számára, akik akár bókokkal is elhalmozhatják a női ideát megtestesítő előadót. Elárulná a Rólunk.at olvasóinak, hogy mi volt a legkülönlegesebb ilyen jellegű találkozása?
Galambos Lilla: Algériában, a fővárosban, Algírban, Európai Uniós szervezés által, Magyarországot képviselve szerepeltünk egy alkalmi társulattal. A fellépés napján egy kis műsorízelítővel fűszerezve, meghívtak a helyi televízióba néhány művésszel együtt riportot adni. A televízió tulajdonosa – aki az általam nem beszélt francia nyelven kommunikált kizárólag, – egy kollégám tolmácsolása által még aznap este vacsorára invitált az egyik szállodájába, amelyet egy Schönbrunn méretű épülettel és ahhoz tartozó parkkal kell elképzelni. A többiek biztatására, további fellépések reményében, a „mindenki egyért, egy mindenkiért” elv alapján, úgy voltam csak hajlandó eleget tenni a meghívásnak, ha a többi művész is jelen lesz. Előre megbeszéltük, hogy bármi is történjen az est során, mindenáron együtt maradunk. Már csak azért is volt erre szükség, mert az előző napokban nem egy kollégánkat rövid időre elrabolták különféle valótlan cselekmények gyanújával.
A vacsora során a franciául beszélő művésztársak – úgy, hogy egy szót sem értettem a kommunikációból, – a szüleim képviseletében, szó szerint eladtak a hotel tulajdonosának, aki háromszáz puputevét és ötszáz kecskét ígért értem, megfejelve az ajánlatot egy párizsi belvárosi villával. A vacsora után kerti sétára invitált a kérő, ekkor derült ki milyen szituációba keveredtem. Az ajánlatot azonnal visszautasítottam, de nem várt módon még hetekig csörgött a szüleim telefonja az algíri udvarló hívásai nyomán. Anyukámmal a leginkább azon aggódtunk, hogy ha már a telefonszámunkat is ki tudta nyomozni a mindenre elszánt úriember, akkor mit fogunk kezdeni több száz tevével és kecskével, ha hirtelen megérkeznek a budapesti lakásunk elé.
Rólunk.at: Visszatérve a művészvilághoz, mi az, ami Galambos Lillát megkülönbözteti a többi énekművésztől?
Galambos Lilla: Talán az, hogy mindig más utakat keresek. Ha egy szubrett (franciául soubrette, jelentése szobalány; a karakter általában élénk, furfangos, hamiskás és komikus, a primadonna ellentéte – Szerk.) szerepet kapok, akkor megpróbálok egyéni dolgokat belevinni, például a megszokottól eltérő más hanggal képzem a dalokat. Ha pedig primadonnát kell játszani, akkor beleteszek egy olyan kacérságot, ami nem feltétlenül következik a primadonnaságból. A másik képességem, ha nevezhetem így, az, hogy gyorsan és több nyelven tudok szerepeket betanulni. Ez sok munkát hozott a pályafutásom során, gyakran beugróként játszottam különböző előadásokon, úgy, hogy az adott szerepet az előadás helyszínére történő utazás során tanultam be. „Tedd magad nélkülözhetetlenné.” Ezt a tanácsot adta Keönch Boldizsár énekművész, egykori mesterem. Ennek megfelelően, ha bekerültem egy darabba, amilyen szerepet csak tudtam, meg is tanultam, hogy mindig számítani lehessen a munkámra. Ha megbízhatóvá válik az ember, egyik szerepfelkérés következik a másikból. A bizalom egyik csúcspontja volt, amikor Németországban egy új koncerttermet nyitottak meg velem. Óriási megtiszteltetés volt.
Rólunk.at: Bécs a zene fővárosa Európában. Mint előadóművész mennyire nehéz érvényesülni ezen a porondon?
Galambos Lilla: Nagyon nehéz, hiszen a szakmában szinte mindenki itt keresi a boldogulást. Sok színház, koncert- és előadóterem van Bécsben, ahol sorban állnak a jobbnál jobb színpadi művészek, nem is beszélve a fiatalokról, akik rendkívül magas színvonalat képviselnek. Nekem jelenleg két szólóelőadásom van a fővárosban. Az egyikre szeptember 26-án kerül sor Mozart utolsó kastélyában, ahol Emanuel Schikaneder német vígjátékíró és operaénekes is lakott, a Stuppachi Mozart kastélyban (Mozart Schloss Stuppach). Az est során Emanuel Schulz karmesterrel és zongoristával működök együtt. A másik állandó bécsi szólóestem havi két-három alkalommal kerül megrendezésre a bécsi Mozart-házban (Wien Museum Mozart apartment).
Rólunk.at: Milyen céljai vannak még Galambos Lillának?
Galambos Lilla: Romantikus ember vagyok, egyszerűen csak boldogan szeretnék élni.
A „Lehar, Strauß & Mozart“ című, szeptember 23-án 18.30 órától a Stuppachi Mozart kastélyban megrendezésre kerülő koncertre jegyek elővételben már kaphatóak.
Kiemelt fotó: Kovács Attila