Életének 93. évében március 26-án elhunyt Szabó Ernő, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület (BMKE) alapító tagja, az Alsóőri Otthon múzeum tiszteletbeli elnöke. Életét a magyar kultúrának és az őrvidéki magyarságnak szentelte. Az Alsóőri Otthon múzeum szellemisége egyet jelent Ernő bácsi áldozatos munkájával, humorával és nem utolsó sorban tisztán csengő énekhangjával. A BMKE szeretettel és tisztelettel fog emlékezni rá.
Szabó Ernő 1931. október 9-én született Alsóőrött, Szabó Ferenc és Luipersbeck Julianna legkisebb fiaként a hétgyermekes Szabó családba. Nem volt egyszerű élete, családi tragédiák sújtották a gyerekkorát, a sok nehézség ellenére azonban mindig megőrizte vidámságát és életkedvét. Ernő bácsi gyermekkorában nyolc osztályt végzett a népiskolában, a második világháború miatt részben magyarul, részben pedig németül tanult. Igazi ezermester volt, öt mestervizsgát szerzett, több szakmában is otthonosan mozgott. Szíjgyártó és nyerges, kárpitos, ágybetét- és matrackészítő, festő és címfestő. Ezenkívül jártas volt a burkolásban és még bútorkereskedéssel is foglalkozott.



Ernő bácsi az alsóőri színjátszás egyik mehatározó színésze volt, 1946-ban A veres hajú című előadásban lépett először színpadra és tíz éven keresztül nem volt nélküle színdarab. Nemcsak színészként próbálta ki magát, hanem súgóként és 1955-től kezdve rendezőként is. A színjátszókör mellett 1950-ben tagja lett az Alsóőri Önkéntes Tűzoltóegyletnek és a Dalárdának. A közösségi életben mindig tevékenyen szerepet vállalt, így jött létre 1956-ban az a futballmérkőzés, amit Csepreg ellen játszottak az alsóőriek. Ernő bácsi 1963-tól képviselőként is részt vett Alsóőr életében. 1964-ben alapító tagja volt az Alsóőri Futballklubnak (UFC) és neki köszönhető a falu első futballpályája is. 1964-ben megszervezte az utolsó rönkhúzást a faluban, ugyanebben az éveben alapító tagja volt az alsóőri Vízügyi Intézménynek, ahol először elnökhelyettes volt, majd 1965-től tizennyolc éven keresztül elnökként tevékenykedett. 1965. április 30-án lett Alsóőr polgármestere, hivatali ideje másfél évig tartott.

Az Alsóőri Otthon múzeum alapítója
Az Alsóőri Otthon múzeum egyesületet 1965-ben alapították, Ernő bácsit ügyvivő elnöknek nevezték ki. 1966-tól elnökhelyettesként végzett munkát az egyesületben, 1971 és 1975 között ügyvivő elnöke volt az Alsóőri Otthon múzeumnak, 1989 és 2021 között az elnöki feladatokat látta el. 2021-től haláláig az egyesület tiszteletbeli elnöke volt. Ernő bácsi és prof. Simon Franz felsőlövői néprajzkutató a múzeumépületeket együtt rendezték be. A gyűjteményben ma már több mint négyezer tárgy látható, ezek között olyanok, amiket Ernő bácsi még inas korában gyűjtött. A gyűjtemény legértékesebb darabjai közé tartozik a vasvörösvári Erdődy grófok kocsija és szánkója, amiket Ernő bácsi restaurált. Két keze munkáját nemcsak a kiállítási tárgyak őrzik, hanem az épületek is, amiket szintén fel kellett újítani a múzeum megnyitása előtt. A múzeum épületeinek és tárgyainak gondozása hozzátartozott a mindennapjaihoz, amíg az egészsége engedte nem telt el úgy nap, hogy ne foglalkozott volna az Alsóőri Otthonnal.

Hosszú éveken keresztül nyílt napon várta az érdeklődőket és mutatta be a tárgyakat. Mindegyik kiállítási darab történetét tudta, hogy kitől, honnan származik és azt is, hogy mire használták. A kiállítást folyamatosan bővítette, sok esetben saját költségére is. Tudását és emlékeit szívesen megosztotta a látogatókkal. Azok a csoportok, akik az elmúlt évtizedekben látogatást tettek az Alsóőri Otthon múzeumban, Ernő bácsinak köszönhetően egy-egy érdekes történettel és egy magyar nótával térhettek haza. A magyar nóták dallamai és szövegei nemcsak a fejében, hanem a szívében is ott voltak. Az Alsóőri Otthon múzeumban nem volt olyan látogató az elmúlt évtizedekben, aki ne hallotta volna Ernő bácsi tisztán csengő énekhangját, egyik kedvenc nótája a „Kék nefelejcs…” című dal volt.

Egyik legnagyobb büszkesége volt, hogy 1995. május 18-án két kormányfő látogatta meg az Alsóőri Otthon múzeumot: Thomas Klestil Ausztria szövetségi elnöke és Göncz Árpád Magyarország köztársasági elnöke. Rajtuk kívül Karl Stix, Burgenland tartományfőnöke is részt vett a találkozón.

Kitüntetések
Önzetlen és áldozatos munkájáért több elismerést és kitüntetést is átvehetett. 1973. október 26-án Burgenland tartomány Arany medáljával tüntették ki, 1974. augusztus 15-én a tízéves Alsóőri Sportegyesület oklevéllel ismerte el az egyesületben végzett munkáját. Az egyesület a jubileumi évfordulók alkalmával sem felejette el Ernő bácsit, így a szervezet huszonöt és harmincéves fennállásakor is oklevéllel emlékeztek meg tevékenységéről. 1983-ban tiszteletbeli elnöke lett az Alsóőri Vízügyi Intzéménynek. 1994. március 1-jén díszjelvénnyel tüntette ki a Gazdasági Szövetség. 1995-ben Burgenland tartomány kulturális díját is átvehette. 2012-ben az osztrák állam kitüntetését kapta önkéntes munkájáért. 2022 márciusában Magyarország Ausztriai Nagykövetsége Nagyköveti díszoklevéllel tüntette ki.

A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület utolsó alapító tagja
A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület alapító gyűlését 1968. március 17-én tartották. Ernő bácsi is az alapító tagok között volt, az ellenőr szerepét vállalta, tevékenyen részt vett a szervezésben és a tagok mozgósításában. 2021-ben az Őrség magazin Szabó Ernő – Egy élet a magyar kultúráért címmel jelent meg, leírva életét, emlékeit, legkedvesebb nótáit, Ernő bácsi tájszavait és bölcsességeit. Ezenkívül az Alsóőri Otthon múzeum egy dokumentumfilmben is megörökítette emlékeit és munkásságát Szabó Ernő bácsi – Alsóőr 90 éve címmel. A burgenlandi magyarságért végzett áldozatos munkáját nem felejtjük, szeretettel és tisztelettel fogunk rá emlékezni.

Fotók: UMIZ, #viewitlikejenni/BMKE; szöveg: BMKE.