Magyarországról bármelyik irányba indulva, a határt átlépve, számtalan magyar nyelvű színházzal, és előadással találkozhat a teátrum kedvelő utazó. Saját “kőszínházzal” rendelkező, történelmi jelentőségű színházakat találunk többek között Kassán, Kolozsváron, Beregszászon, vagy akár Újvidéken járva. Az amatőr kereteket lassan kinövő, nemrégiben nevében is színházzá avanzsáló Svung a nyugati magyar diaszpórát képviseli, egyre gyakoribb előadásaival az ausztriai magyarság kulturális életét gazdagítja. Legújabb előadásuk címe: Bennetek van.
A végeredményt tekintve nem sok különbség van aközött, ha egy színtársulat tagjai főállásban, saját teátrumuk falain belül, vagy hobbiból, a főállásuk mellet szabadidejükben, egy amatőr társulatot befogadó színházban hoznak létre maradandó élményt nyújtó produkciókat. “Nyugat-Európában az amatőr kórus, vagy amatőr szimfonikus zenekar nagyon magas színvonalon tud működni. Itt Bécsben az “amatőr” jelentése az, hogy momentán a Svung színészei nem kapnak fizetést a játékukért, viszont szakmailag és színvonalban is sok produkciónk übereli néhány kőszínház teljesítményét. Most épp ilyen a státuszunk, de bízom benne, hogy ezen a jövőben fogunk tudni változtatni, mert nagyon sok energiát belefektetnek a tagok. A Svungot beindítottuk (..), és azóta folyamatosan magától fejlődik, és ez a fejlődés egy öngerjesztő folyamatként húz minket is magával. Egyre feljebb kerül a léc (..)” nyilatkozta a Rólunknak korábban Pohl Balázs, a Svung alapítója, írója, rendezője és színésze.
A Svung Bécsi Magyar Színház 2023. őszén 8. évadát indította el. A korábbi évekhez képest lényegesen több előadással, felolvasóesttel, sőt akár a társulati tagokból és zenész barátaikból verbuválódott együttesük koncertjével szórakoztatja egyre népesebb közönségtáborát. A fejlődés tehát valóban töretlen, és ez nem csak a produkciók számában, hanem azok minőségében is mérhető, ennek pedig egyik leglátványosabb példája a Bennetek van című előadás. A drámafoglalkozásokon elhangzott improvizációkból összeállt szövegkönyv eredetileg sokszereplős darabként készült el, majd 4 évvel ezelőtt négy színész játszotta az ősbemutatót.
Időközben a ‘színtársulatból’ színház lett, a kezdeti, esetenként amatőr színházat idéző estékből pedig többnyire teltházas vastapssal jutalmazott színházi előadások nőttek ki. Pohl Balázs 2015-ben megálmodott színháza tehát elkezdett életre kelni. Ez a darab ennek a folyamatnak azért is tökéletes lenyomata, mert bár az eredeti felállásból két színésznő (Bajka Kinga Csengele és Blaskó Katalin) ugyanazt a karaktert hozza, – az interneten található előzetesek tanulsága szerint is-, valójában egy merőben új előadás jött létre.
Szinte egyedül a díszlet változatlan: a Svungosok állandó játszóhelyén, az 1995-ben alapított Pygmalion kamaraszínházban függöny nélkül, feketére festett falak előtt három nézőtéri szék kerül szembe a közönséggel. A kettő között pedig a börtönrács, vagyis egy, az erdőgazdálkodásban használatos vadrács, – ami a második előadás után a színház pincéjéből rejtélyes módon eltűnt, majd még rejtélyesebb módon előkerült – feszül a közönség és a színpad között. A kiélezett helyzetet a korábban említett függönynélküliség tovább erősíti. A darab elején az ülőhelyeiket elfoglaló, a szakrális térbe éppen csak megérkező nézőket Pohl a három karakterrel hosszasan szembesíti. A rács mögötti görbe tükörben elnyújtva nézheti magát a tisztelt nagyérdemű. Jelen van az álmodozó mindig pozitív, ott van a reálisan gondolkodó, de mégis értetlen, és a mindent alapból elutasító agresszor típus. Ezek volnánk mi? “Nézd csak meg! Ezeket Isten saját képére?!” – hangzik később a húsbavágó mondat.
“A helyszín egy rég megszűnt, egykori női börtön leghátsó zárkája, melyben a rabokat mégis valahogy ottfelejtették az intézet felszámolásakor. „Azóta innen nem ment ki senki, és nem is jött be. Ez tény!” Mit kezd ebben az elszigetelt helyzetben három női elítélt? El lehet-e fogadni azt, amit nem lehet megváltoztatni? Mikor tesz végre szabaddá az Igazság? Abszurd szabadulós-játék veszi kezdetét, miközben a rabokban különböző módokon tombol az indulat, a félelem, az egymás iránti ellenszenv. Aztán eljön egy nap, amikor az egyikük váratlanul teherbe esik. De hogyan? És fiút szül…” – olvasható a társulat holnapján a darableírás. A fiú Naim Tichiti, akit a Meseország mindenkié című mesejátékból ismerhet a Svung közönsége, ezúttal nem hegedül, hanem ‘csak’ játszik.
Zsóka: gondatlanságból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölési kísérlet miatt tölti börtönbüntetését jelenleg is. Szabadulásának ideje szintén régen lejárt: több éve „odakint” volna a helye. De két társához hasonlóan még mindig nem juthatott ki a zárkából… „Ki a felelős a történtekért?”
Bōzske: Aljas indokból elkövetett emberölésért ítélték el, miután az igazságügyi elmeszakértői vizsgálat alapján bizonyítható volt a bűncselekmény. Jóllehet, őt is szabadon kellett volna már évekkel ezelőtt bocsátani, ám Erzsihez hasonlóan – valami miatt – még mindig „ül”…
Erzsi: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés miatt ítélték szabadságvesztésre. Szabadulásának bíróság által meghatározott ideje több éve lejárt, ő azonban – megmagyarázhatatlan okokból – még mindig a börtön foglya…
A jelmezek, vagyis a rabruhák, amiket az elítéltek viselnek, szintén karakteresebbek, csakúgy, mint a színpadon megelevenedő szerepek. A 4 évvel ezelőtti előadáshoz képest egy sokkal kidolgozottabb, merőben bátrabb és egyben emberibb produktum jött létre, ami a nézőt önkéntelenūl is letaglózza, földbe döngöli, felemeli, és szembesíti azzal, amivel a legnehezebb szembesülni: cselekedeteink következményeit viselni, és elviselni, illetve az azokból fakadó elakadásokon túllépni néha embertpróbáló feladat. De nem lehetetlen.
Következő előadások:
2023. december 20.
2024. január 14.
Jegyfoglalás és még több információ a Svungról: svung.at
fotók: Csomor Lilien, Svung
Akár ez is tetszhet
