Dömötör András rendező, színész, egyetemi oktató Zalaegerszegen született. Felsőfokú tanulmányait Budapesten végezte. 1996–1999 között az ELTE magyar–esztétika szakos hallgatója volt, 2003-ban a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen először színész, majd 2007-ben rendező szakon diplomázott. Berlin, Graz, Bázel, Hannover és München után a bécsi Burgtheater is felkérte, hogy rendezzen egy darabot. A premier utáni napon, a Bécsből Budapest felé tartó vonaton sikerült elcsípnünk telefonon.
Rólunk: Az idei évadban az Óda a harmadik bemutatód volt. 2021 decemberében Berlinben, a Deutsches Theaterben a karpatenflecken és Budapesten, a Katona József Színházban a Káli holtak című darabot mutattad be, idén áprilisban pedig Bécsben debütáltál. Hogy érzed magad egy ilyen rendkívül aktív időszak, és az első bécsi előadásod után?
Dömötör András: Ez ilyenkor mindig egy nehéz állapot, az emberben a bemutató után mindig van egy üresség érzés. A színészek tovább tudják játszani az előadást, de a rendezőnek el kell engednie, bár mindig marad benne valami, amit szeretett volna kijavítani. A színházban pont az az érdekes, a filmekkel ellentétben, hogy a darab ilyenkor kel életre. Az előadások elindulnak, és a rendező ezt már nem tudja úgy kísérni. Asszisztensekkel, színészekkel próbál kapcsolatban maradni, de ez mindig egy nehéz érzelmi állapot. Az utolsó két hét pörgése után mindig van egy elképesztő üresség, amit én úgy próbálok kezelni, hogy elutazom valahova máshová. Nagyon sűrű volt az utóbbi időszak, és november óta nem volt szünetem. Máskor egy év alatt nem csinál ennyit az ember, úgyhogy most éppen egy barátomhoz tartok, akivel Pesten összepakolunk, és jövünk vissza Ausztriába, ahol egy hetet fogunk síelni.
Rólunk: A Burgtheater társulatában egyedüli magyar színésznőként dolgozó Láng Annamáriától korábban megtudtuk, hogy a rendszeres nyugat-európai fellépések segítették el őt a bécsi társulathoz. Te hogyan kerültél a bécsiek Városi Színházába?
Dömötör András: 2014-től dolgozom német nyelvterületen. Már a Burgtheater előző vezetése is szerette volna, ha rendezek náluk, már megvoltak a szerződések, elő volt készítve minden, úgyhogy nagyon örültem annak, hogy a mostani vezetés is meghívott. Szeretek csapatban gondolkozni, olyanokkal dolgozni, akik csapatjátékosok, és ebben az esetben különösen szerencsésen alakult a társaság. Sabine Haupt játssza a főszerepet, aki rendkívül elkötelezett a társadalmi szerepvállalással kapcsolatban. Nagyon nagy formátumú színésznőnek tartom, aki rendkívül felelősen gondolkodik a saját szerepéről, mint színész, és mint állampolgár is. Nagyon felkészülten érkezett a próbákra, cikkeket hozott, nagyon sokat foglalkozott a színház társadalmi hatásával. Nemcsak a szerepével van elfoglalva, hanem még mélyebben vagy tágabb összefüggéseiben érdekli a szakmája, és ez nagyon fontos egy olyanfajta szerepnél, amit a darabban játszott. Ez a kiállás nagyon fontos, a szerepnek valahol az alapja.
Rólunk: A színház weboldalán az alábbi összefoglaló olvasható a darabról: “Anne akadémiai igazgató és elismert művésznő legújabb művét a nemzetiszocialistáknak ajánlotta – látszólag magánéleti okból: A nácik megölték alkoholista, erőszakos nagyapját, véget vetve Anne nagyanyja és családja gyötrelmeinek. Így a “régi elődök” is megérdemelnek egy ódát. Rosszul sikerült tréfa, komoly provokáció vagy zseniális tabudöntögetés? A művészvilág és hamarosan az egész társadalom elveszti az eszét. A végletekig feszült vitában szélsőséges vélemények csapnak össze, minden egyensúlyt hátrahagyva. Thomas Melle új darabja egyaránt felkavaró és szórakoztató. A benne felvetett kérdések messze túlmutatnak azon a művészeti kozmoszon, amelyben játszódik.” A téma fájdalmasan aktuálisnak tűnik. A színház javasolta ezt a darabot vagy a te ötleted volt?
Dömötör András: Nekem is volt egy pár javaslatom, ők is jöttek darabokkal. Jelen volt pár dramaturg, akik láttak tőlem munkákat és azok alapján ajánlották, hogy milyen művészi irányba kellene mennem. A sokadik körben végül ők ajánlották ezt a darabot. Nagyon megörültem a felkérésnek, mert jól ismertem az eredeti könyvet és nagyon jó ötletnek tűnt, úgyhogy nem sokat hezitáltam.
Rólunk: Thomas Melle egy kortárs német író, az Óda című könyve pedig nagyon szorosan kapcsolódik a német történelemhez és a jelenlegi közélethez. Az új színházi vezetés által meghirdetett színes nemzetköziség szele hozhatta vajon a felkérést, hogy egy magyar rendező állítsa színpadra ezt a darabot?
Dömötör András: Egyrészt nagyon érdekes eredmény születhet abból, hogy ha valaki egy külső szempontot behoz. Lyonban láttam egyszer egy távolkeleti rendező feldolgozásában Csehov Három nővérét és nagyon érdekes volt látni, hogy mennyire más dolgokat fedett fel benne ahhoz képest, mint amiket mi itt (Kelet-Európában- szerk.) látunk. Másrészt, ami ebben a történetben van az, az, hogy a politika hogyan fogyasztja el a művészet körül a levegőt, hogyan szűkíti le a művészet szabadságát és mozgásterét. Ezzel kapcsolatban, – ha másfajták is, – de nagyon erős élményeim vannak Magyarországról. Ha valamiről, hát erről tudok beszélni, és a darab kiválasztásánál pont egy ilyen párbeszéd volt közöttünk.
Rólunk: A darab összefoglalójának legelső mondata: Mennyire szabad a művészet? Hol van a művészi önkifejezés szabadságának a határa? Ezekre a kérdésekre neked vannak válaszaid?
Dömötör András: Szerintem kell határokat szabni, de ezeknek nagyon óvatosnak és nagyon egyénre szabottaknak kellene lenniük. A jogi gondolkodás, vagy a jogrendszer itt Európában minden országban nagyon elnagyolt, soha nem tud eléggé finom lenni egy adott esethez. Azért is lehetnek jogviták, hiszen sokkal nagyobb és általánosabb léptékű a jogi megfogalmazás, mint egy valós esetnek a részletgazdagsága. Azt gondolom, hogy a művészettel kapcsolatban, ha kritika éri az adott műalkotást olyan szempontból, hogy politikailag mit és hogyan ábrázol, akkor azt sokkal óvatosabban kell megítélni, mert – nekem az az álláspontom, – hogy egy művész soha nem politikai programok alapján dolgozik, hanem mindig a belső hangot vagy traumákat, álmokat követ, és azok teljesen másképp működnek, mint azoknak az embereknek a logikája, akik ezeket a szabályokat hozzák. A művészetnek óriási ereje és fontossága van a társadalmon belül, mert pontosan a szabadság megélésének és a különböző dolgokkal, vagy bármivel való szabad játéknak a terepe. Kell, hogy egy picit felelőtlen legyen, mert ebből a felelőtlenségből nagyon sok új dolog kijöhet, amik a társadalomra pozitív értelemben hathatnak. Természetesen ennek az az ára, hogy lehetnek tévedések viszont, ha az egészet beszorítjuk, akkor nem fognak új impulzusok jönni, hanem egyre szabályosabbá válik az egész, és végül egy olyan leegyszerűsödéshez vezet, aminek meg már nem lesz értelme.
Rólunk: Egyre többet rendezel német nyelvterületen, várható-e, hogy a közeljövőben visszatérsz még Ausztriába?
Dömötör András: Megfordítanám inkább; igyekszem még Magyarországon is rendezni. Alapvetően német nyelvterületen mozogtam az utóbbi időben, de törekszem arra, hogy ne veszítsem el a kapcsolatomat Magyarországgal.
Az Óda című darabot legközelebb 2022. május 1-jén láthatjuk a színpadon.
Bővebb információ és jegyvásárlás: https://www.burgtheater.at/en/production/ode
Akár ez is tetszhet
