Bécsben, a magyar kultúra napján, azaz január 22-én, az AMAPED előadótermében telt ház előtt mesélte – és szavalta – el a magyar költészet egyik legfontosabb alakjának, Radnóti Miklósnak a Bori noteszbe írt verseit Tóth Péter Lóránt, Versvándor. A program a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében valósult meg.
Több szempontból is rendhagyó volt Tóth Péter Lóránt, közismertebb nevén Versvándor, Radnóti Miklós utolsó útjáról szóló előadása. Tóth, aki történeteivel több mint tíz éve járja a magyarországi és határon túli iskolákat és előadótermeket, most először jutott el Bécsig, ezzel – ahogy fogalmazott – teljesen körbeölelte a Kárpát-medencét. A jeles napon két előadást is tartott a vándor. A délutáni, főként diákoknak szóló interaktív monológ Petőfi Sándor és Arany János barátságát dolgozta fel.

Radnóti 1944-ben harmadik munkaszolgálatán, az akkori jugoszláviai Bortól a Győr melletti Abdáig menetelt sorstársaival. Az út során született tíz megrázó verset Kőszegi Ábel “Töredék” című munkájából származó történetekkel és visszaemlékezésekkel kötötte össze a Versvándor. A kunszentmiklósi egykori testnevelő tanár 2019-ben maga is végigjárta a több mint 850 km-es utat egy tévéstábbal, az elkészült dokumentumfilmet pedig a Vas-Film – Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon a legjobb dokumentumfilmnek járó díjjal jutalmazták.
Tóth Péter Lóránt már az előadása elején megfogalmazta küldetését: abban bízik, hogy bár Radnóti tragikus története, ha nem is feltétlenül változtatja meg a hallgatóság életét, az előadás végére talán a közönség tagjai mégis picit másképp tekintenek majd szeretteikre és saját életükre.
Radnóti harmadik munkaszolgálatára 1944 nyarán kapott behívót. A szerbiai Bor rézbányáiba vezényelték, ahol a kényszermunka napjai rendkívül megterhelőek voltak, a körülmények embertelenek. A költőt a hazatérés reménye és egy kicsi, kockás füzet tartotta életben. Éjszakánként ebbe írta le a verssorait. Ahogy maga fogalmazott: „Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, / úgy írom itt a homályban a verset, ahogy élek, / vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron.”
Ahogy a Versvándor a zarándokútjáról származó zászlón lévő térképen lassan haladt előre az elbeszéléseivel és a hozzá kapcsolódó versekkel, úgy lett egyre mélyebb a hallgatóság figyelme is.
“Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,/ s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet” – írta a költő kis füzetébe. 1944. október 7-én éjjel SS-alakulatok több száz munkaszolgálatost végeztek ki Cservenkánál. Radnóti ekkor még életben maradt, ahogyan a későbbi ósziváci mészárlást is túlélte. Ekkor vesztette el bajtársát, Lorsi Miklós hegedűművészt, akinek halála valószínűleg az utolsó versét ihlette:
"Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen."
Radnóti Miklós magyar-francia szakon végzett Szegeden summa cum laude minősítéssel, vörösdiplomával. Magyarországon tanárként csak kitűnő osztályzatokat kapott, azonban a származása miatt egyetlen iskola sem engedte tanítani. Ez a fiatalember nem vágyott másra, csak arra, hogy hazatérjen. Hazamenni, megölelni a feleségét, és új életet kezdeni a háborús traumák után. Radnóti tudta, hogy a két lába viszi majd haza – egy olyan úton, ahol Cservenkán ezer embert öltek meg. Cservenka és Zombor között harminc kilométerre újabb négyszáz áldozatot lőttek le találomra. Zomborban a községi vágóhídon aludtak, a vágóhídi hulladékot ették, mert nem volt mit enniük. Hideg tél volt, esett az eső, kabátjuk nem volt, nadrág alig, a cipőiket dróttal próbálták összetartani. Radnótiék ezen az úton úgy haladtak, ahogy azt „Gyökér” című versében megírta: „mint a férgek”.
Radnóti tudta, hogy a két lábán juthat csak haza. De azt is tudta, hogy a lába addig viszi, amíg lélekben és fejben erős tud maradni. Ezért a művészetbe menekült. A művészetet hívta végül segítségül, mesélte a Versvándor. Miközben a hazájára és a feleségére gondolt, ezek a gondolatok segítettek neki kizárni a földi poklot, amely körülvette. A belső mennyországát teremtette meg magának: csendeket, amelyekben menedéket találhatott. Így próbált túlélni.
Radnóti története arra emlékeztet, hogy még a legembertelenebb körülmények között is megőrizhetjük emberi méltóságunkat. Az írásai és versei bizonyítják, hogy a művészet ereje képes menedéket nyújtani és erőt adni a legnehezebb időkben is. A költő életét végigkísérte a felesége iránti mély szeretet és a hazatérés reménye. Ez a remény és ragaszkodás erőt adott neki a túléléshez, még a háború borzalmai közepette is. Életútja figyelmeztet arra, hogy milyen pusztító hatással lehet az előítélet, a kirekesztés és a gyűlölet. Radnóti tragédiája a történelem egy olyan sötét korszakának lenyomata, amelynek tanulságait kötelességünk megérteni és továbbadni.