Lassan ugyanannyi idő telt el a rendszerváltás óta, mint 1956 és a rendszerváltás között. Ezt a nagyjából 60 évet felölelő időszakot, történelem és irodalom, kelet és nyugat kapcsolatát boncolgatták november 8-án és 9-én az Osztrák Irodalmi Társaság és a Humán Tudományok Intézetének közös szimpóziumán Bécsben nyolc (volt) kelet-európai ország neves írói. A Magyarországgal foglalkozó pódiumbeszélgetést a Rólunk is megtekintette. Pár nappal korábban szintén Bécsben Esterházy Péterre emlékeztek.
A Mut zur Sprache („Bátor megszólalás“) című közös szimpóziummal ünnepelte az Österreichische Gesellschaft für Literatur (Osztrák Irodalmi Társaság) fennállásának 60., az Institut für die Wissenschaften von Menschen (Humán Tudományok Intézete) pedig fennállásának 40. évfordulóját. A kétnapos rendezvényre nyolc (volt) kelet-európai országból hívtak olyan neves írókat, akiknek a művei a német nyelvű olvasók körében is ismertek és népszerűek. A pódiumbeszélgetés témája minden ország esetében az elmúlt 60 év történelmi eseményei és az irodalom kapcsolata volt. Ha visszatekintünk erre az időszakra, elsőre talán magunk is meglepődünk azon, hogy ebből lassan ugyanannyi idő telt el a Szovjetunió összeomlása és a minden meghívott országot érintő 1989 és 1992 között lezajlott rendszerváltások óta, mint előtte. Ám cezúrának számítanak-e mindezen hatalmas történelmi jelentőséggel bíró események az irodalomban is? Többek közt erre is kereste a választ Király Edit irodalomtudós, műfordító vendégeivel, Kiss Noémivel és Dalos Györggyel.
A történész végzettségű, 1943-as születésű Dalos György végigélte az említett időszakot: a 70-es években részt vett a demokratikus ellenzék megalapításában, 1995 és 1999 között ő volt a berlini Collegium Hungaricum vezetője, majd 1999-ben a Magyarországot középpontba állító Frankfurti Könyvvásár koordinátora is. Bár Berlinben él, Budapesten is van egy lakása, így nem vesztette el kapcsolatát Magyarországgal sem. Német és angol nyelvű publicisztikáiban, könyveiben gyakran elemzi az aktuálpolitikai fejleményeket is (például Das System Orbán: Die autoritäre Verwandlung Ungarns, C.H.Beck Kiadó, München 2022).
Király Edit a Vom Propheten zum Produzenten. Zum Rollenwandel der Literaten in Ungarn und Osteuropa (Prófétákból alkotók. Az írói szerep változása Magyarországon és Kelet-Európában) című 1992-es esszéje kapcsán kérdezi tőle, hogy a rendszerváltással valóban jelentőségét vesztette-e egy egész írói generáció, vagy akár maga az irodalom is, mint ahogy állítja. Dalos úgy látja, hogy az államszocialista rendszer piedesztálra emelt bizonyos írókat, míg a 90-es években olyan kapitalista szempontok is bejöttek, mint például, hogy hány példányszámban is kel el egy-egy könyv, tehát anyagilag is megéri-e kiadni. Ironikusan ezt úgy fogalmazza meg, hogy ő még ahhoz az írónemzedékhez tartozik, amelyről azt tartották, hogy „nagy jövő áll mögötte“. Bár voltak szép számmal betiltott írók is (őt például „maoista összeesküvés“ vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és 19 évig nem jelenhetett meg könyve Magyarországon), és olyanok is, akiknek a kéziratait évekig nem adták ki (így járt Kertész Imre a Sorstalanság kéziratával 1973-ban, amelyet végül 1975- ben adtak ki, de csak 1985-ben fedezték fel igazán), Dalos szerint mégis elmondható, hogy Magyarországon a fordulat az 1956-os forradalom nyomán már sokkal hamarabb elkezdődött, mint a többi országban. Ez többek között a magyar irodalomban korán megjelenő pluralizmusban, valamint a posztmodern, az irodalmi nyelvvel kísérletező irányzat előretörésében érhető tetten.
Külföldi felolvasásokon, irodalmi esteken gyakran szegezik Kiss Noéminek a kérdést: hogy bír még mindig Magyarországon élni? Ő az ilyen megnyilvánulások mögött húzódó Magyarország-képet elnagyoltnak és leegyszerűsítőnek, a helyzetet pedig gyakran ellentmondásosnak tartja. Német irodalmi körökben például gyakran szeretik hangoztatni a tézist, mely szerint a volt szocialista országokban nem történt valódi múltfeldolgozás, és a magyar holokausztirodalmat tulajdonképpen a németek fedezték fel. Kiss szerint a valóság ezzel szemben az, hogy jóval az előtt, hogy Kertész Imre 1963-ban elkezdte írni a Sorstalanságot, több erős alkotás is született mind a lengyel, mind a magyar irodalomban (lásd Keszi Imre és Palotai Boris műveit), amelyeket elég sokan ismertek is.
Ezzel együtt úgy látja, hogy a nyolcvanas években nagyobb volt az érdeklődés Magyarország iránt, mint most. Manapság rövid újságcikkekben foglalkozik csak a nyugati sajtó az országgal, a fekete- fehér, többnyire negatív beszámolókból hiányoznak az árnyalatok. Ezzel szemben a magyar irodalom köszöni, jól van. Király Edit kiemeli, hogy Nádas Péter műveit szinte a megírásukkal párhuzamosan fordítják németre, és a többi szerző is egyre nagyobb ismertségnek örvend. A visszaépülő feudális rendszer és patriarchális szemlélet ellenére virágzik a női irodalom: egyre több a női szerző, akiknek folyamatosan növekszik az olvasótábora is. A női és a fiatalabb szerzők helyzete azonban korántsem könnyű: az országot áthatja a kultúrharc, a befolyásos pozíciókban a regnáló hatalom emberei ülnek, a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiájában pedig csak hírmondónak szerepel egy-két nő.
Kiss nagy potenciált lát a határon túli magyar irodalomban, ahol is az alkotásokon érződnek a kölcsönhatások a szomszédos népek irodalmával is. Legújabb, Karácsony a Dunán (Magvető Kiadó, 2022) című novelláskötetében pedig leszámol a városi arroganciával, és a magyar vidéket és a falusi életet övező sztereotípiákat próbálja megcáfolni.
A beszélgetés itt tekinthető meg.
Abban bizonyára Király Edit, Dalos György és Kiss Noémi is egyetért, hogy pótolhatatlan a kortárs magyar irodalomban a túl korán elment Esterházy Péter. Őrá emlékezett pár nappal korábban az Osztrák Irodalmi Társaság és a bécsi Collegium Hungaricum közös szervezésében Wilhelm Droste Budapesten élő német irodalmár, Márton László író, műfordító és Martin Leidenfrost burgenlandi osztrák író. A rendezvény apropója a Droste által szerkesztett Drei Raben – Zeitschrift für Ungarische Kultur című folyóirat Esterházy-különszámának megjelenése volt, amelyben barátai, szerzőtársai emlékeznek az íróra. Bár a folyóirat nem titkolt célja, hogy a német nyelvű olvasóközönséggel megismertesse a magyar irodalmat és kultúrát, a mostani szám az első, amelyet külföldön, német nyelvterületen is bemutathatnak. Droste egyébként a budapesti kávéházi kultúra lelkes rajongója. „Három holló“ néven már a harmadik kávéházát nyitotta meg a városban: a Dürer kávézó a ELTE egyik régi kampuszán volt népszerű találkozóhely az egyetemisták körében, a legendás Eckerman kávézó pedig ma is a Goethe Intézetben várja vendégeit.
A fesztelen beszélgetésben felelevenítik Esterházy jellegzetes mondásait, humorát, személyiségét. Az írásról például úgy tartotta, hogy amint egy megfelelő gondolat az eszébe jut, el kell mennie sétálni, hogy azon nyomban el is felejtse, hiszen könyvet nem gondolatokból kell írni, hanem szavakból, magából a nyelvből. Ennek megfelelően nem érdekelték a könyvek, amelyeket össze lehet foglalni. Őszintén örült Kertész Imre Nobel-díjának, holott ez azt is jelentette, hogy egyhamar nem kaphatja meg egy másik magyar író ugyanezt az elismerést. A rosszindulatú megjegyzésekre pedig, melyek szerint a magyar kultúrát külföldön főleg zsidó származásúak képviselik, azt válaszolta: ő ugyan nem zsidó, de szívesen lenne az. A már említett 1999-es Frankfurti Könyvvásáron Esterházy egymaga vált Magyarország imázsává, még az esetleges politikai befolyás ellenében is. A beszélgetés végén Márton László összefoglalja Esterházy életművét. Úgy véli, az író egyik fő műve, a Harmonia Caelestis (Magvető Kiadó, 2000) után valójában sosem tudta feldolgozni édesapjának titkosszolgálati múltját, akkor sem, ha egy külön könyvet szánt a témának (Javított kiadás, Magvető Kiadó, 2002). Írói hagyatéka ma a Berlini Művészeti Akadémián található, könyvtárát „Esterházy Péter és Gitta Könyvtár“ néven az Evangélikus Országos Gyűjtemény Könyvtárára hagyományozta. A résztvevők szerint, bár az írók haláluk után rendszerint pár évre feledésbe merülnek, nagyjából 10 év után újra felfedezzük őket.
Gazdik Anna
(Fotók: Österreichische Gesellschaft für Literatur)
Akár ez is tetszhet
Válaszolj