Szabó Ernő atya tavaly feladatul kapta a magyar katolikus hívek lelkigondozását Ausztria-szerte. Tizennyolc különböző közösségért felel. A feladata nemcsak a szertartások lebonyolítása, hanem egyfajta hídként való jelenlét az osztrák plébániák és a magyar közösségek között. Ez azt is jelenti, hogy szinte minden felekezettel, történelmi egyházi szereplővel, egyesülettel találkozik, és együttműködve szemléli a közös célt, ami a magyar identitás megőrzését szolgálja.
Az erdélyi származású magyar lelkipásztor csaknem 30 éve szolgál már Ausztriában. Mint fogalmazott, a szolgálata során mindenekelőtt az emberekhez való személyes kapcsolódást tartja a legfontosabbnak. A Linzi Egyházmegyében hosszú évtizedeken keresztül szerzett tapasztalatot arról, miként lehet és kell megszólítani a híveket személyesen és közösségi szinten egyaránt. Mostanra azonban már országosan is keresi a magyar híveket és a közösségek vezetőit. „Az ország szinte minden területéről van tapasztalatom, hol, mi működik jobban és kevésbé jól.” Meglátása szerint az osztrák plébániák hozzáállása kulcsfontosságú a magyar közösségek befogadásában, ezért különösen hálás a vendéglátó egyházközségeknek. Hiszen a magyar híveknek Ausztriában többnyire nincs saját templomuk, ezért úgynevezett befogadó-templomokban tartják a magyar miséket.
„Kivétel ezalól Innsbruck, ahol van egy szép kápolna, de bárhol máshol vendégek vagyunk, és ezért a vendéglátásért kifejezetten hálás vagyok minden vezetőnek és a helyi közösségnek is, amikor ellátogatnak ezekre az eseményekre.” Hangsúlyozta: „Ezek a gesztusok nemcsak szimbolikus jelentőségűek, hanem gyakran anyagi áldozatvállalással is járnak.”
Szabó atya szerint a lelkipásztori munka nem merül ki a szentmisék megtartásában: a közösségi jelenlét, a személyes beszélgetések, a fiatalok és idősek megszólítása ugyanolyan lényeges része a feladatának. Külön említette, hogy minden esemény, ahol megjelenik – legyen az egy ünnepi mise vagy akár egy gyerekeknek szóló pásztorjáték – a nemzeti öntudat erősítésének is terepe. Ugyanakkor azt is világossá tette, hogy Ausztriában ökumenikus közegben dolgozik: „A magyar szentmiséken rendszeresen jelen vannak református, unitárius és olykor ortodox hívek is. Ez a vallások közötti együttműködés kifejezetten pozitív számomra.”
“Ezért is mondom, mi nem csak a saját levesünket melegítjük.” – mosolyodott el az interjú közben Szabó atya. „De nem csak a pozitív dolgokról kell beszélni.” – tette hozzá. „A legnagyobb kihívás számomora az úgynevezett „közömbös réteg” elérése.” Mint fogalmazott, vannak, akik sem a templom, sem a hétvégi iskola, sem a kultúregyesület, sem a cserkészet iránt nem érdeklődnek. Vagyis nincsenek jelen a közösségi eseményeken, vagy csak nagyon ritkán és véletlenszerűen. Azonban ezek az izgalmas és szerencsés találkozások. Izgalmas, mert nem tudni, milyen folytatása lesz a jövőben, és milyen folyamatokat indíthat el.
A legfontosabb, hogy a közömbösök is érdeklődőkké váljanak. Úgy véli, ebben az összefogás, az egyház és a civil szervezetek közötti együttműködés játszhat kulcsszerepet. Szabó atya tapasztalata szerint az elsőgenerációs kivándorlók jellemzően nagy empátiával és identitástudattal fordulnak a magyar nyelv, kultúra és hagyományok felé. Ezzel szemben a második, harmadik generációt már nehezebb megszólítani, ezért különösen fontosnak tartja a gyerekeken keresztüli közösségépítést.
A közösségépítés ugyanakkor nem korlátozódik kizárólag az egyházi rendezvényekre. Szabó atya maga is aktív tagja a Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesülete vezetőségének, és ezáltal számos más szervezettel működik együtt. Szabó Ernő atya meggyőződése, hogy a közösségi élmények hosszú távon is képesek lelki és szellemi táplálékot nyújtani a hívek számára. A jövőben is azt tartja egyik fő feladatának, hogy megszólítsa mindazokat, akik valamilyen okból eddig távol maradtak – legyenek bár családosok, fiatalok vagy idősek. Mint mondta, a cél továbbra is az, hogy
„akik távol vannak, azokat szeretettel hívjuk, és fogadjuk be.”
Kiemelt kép, fotók: Szabó Ernő
Akár ez is tetszhet
